„Hát mégiscsak létezik a Nyugat!” állapítja meg a European Review of Books hasábjain Okszána Forosztina ukrán elemző annak láttán, hogy Ukrajna hathatós segítséget kapott az Egyesült Államoktól és európai országoktól, miután 2022-ben Oroszország megindította a ma is tartó háborút.

Forosztina A Nyugat eszméjének születése című könyv kapcsán azt vizsgálja, mit is jelent a Nyugat Ukrajna szemszögéből. Arra az eredményre jut, hogy a jogbiztonságot jelenti, amelyre hazájának csak akkor van esélye, ha Oroszországot a határain kívül tudja tartani.

Forosztina Lvivben, nőtt fel, amely egykor, Lemberg néven az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, majd Lengyelországhoz. Ha ez a helyzet visszaállt volna a a második világháború után, a terület  ma Lengyelországhoz tartozna, s akkor Nyugat része lehetne. És még lehet is. A szerző gyerekkorában, a nyolcvanas években azonban Kelethez tartozott. A szovjet időkben a Nyugatot a propaganda az inkvizíció, a Dickenstől ismert vadkapitalizmus földjének állította be, ellentétben a mindenkori békés szlávokkal a utódaikkal, a Szovjetunió jóravaló birodalmának lakosaival, akik fegyvert csakis önvédelemből ragadtak. A Szovjetunió széthullása után ismét egyértelművé vált, hogy Ukrajna két kultúra határán fekszik. Értelmiségiek országszerte izgatottan tárgyalták Ihor Sevcsenko harvardi történész könyvét, amely egy kicsit másképp fogalmazott: a 18. századtól számítva a mai Ukrajna a Kelet és a Nyugat között fekszik – állította. Ebből az is következhetne, hogy úton van az egyik felől a másik felé. Vagy közvetítő szerepet játszhat a kettő között, rdrtleg egyaránt ellensége lehet mind az orosz birodalmi ambícióknak, mint a nyugati globalizációnak.

Forosztina egy negyedik értelmezés mellett foglal állást. Samuel Huntingtonnal ért egyet, aki az ortodox vallású és orosz anyanyelvű Kelet-Ukrajnát állítja szembe az ukrán nyelvű nyugati országrésszel. Huntington már harminc évvel ezelőtt felvetette Ukrajna kettészakadásának lehetőségét. Úgy látta, hogy Ukrajna Oroszország felé gravitál, és ezért a nyugati országrész leszakadhat. Idézett egy orosz tábornokot, aki megjövendölte, hogy „Ukrajna, vagy inkább Kelet-Ukrajna öt, tíz, tizenöt éven belül visszatérhet” Oroszország kebelébe, Nyugat-Ukrajna pedig „mehet a pokolba”. Ez esetben – írta Huntington – az új, csonka Nyugat-Ukrajna csak igen jelentős nyugati támogatással lenne életképes, erre pedig csak akkor nyílna esélye, ha a Nyugat és Oroszország között hidegháborús szintű ellenségeskedés támadna. Igaz, Huntington igen valószínűtlennek tartotta a katonai konfliktust, mert azt gondolta, hogy Oroszország és Ukrajna egyaránt „a szláv-ortodox civilizációhoz” tartozik.

Forosztina szerint a háború nyilvánvalóvá tette, hogy Huntington – legalább is, ami Ukrajnát illeti – túlbecsüli a vallás jelentőségét. Hozzátehetjük, hogy 1991-ben, amikor Ukrajna függetlenségéről kellett dönteni, még a Krím félszigeten is az igen szavazatok voltak (habár enyhe, 54-42 arányú) többségben. A ma csaknem teljes mértékben orosz kézen lévő négy megyében pedig 80 százaléknál is nagyobb többség támogatta a függetlenséget. És mára a vallási egység is felbomlott, miután az Ukrán Ortodox Egyház kiszakadt a moszkvai pátriárka fennhatósága alól. Vagyis a nemzeti szembenállás felülírta a vallási tényezőt.