„A ’Nyugat’ jelentése koronként változik, és mindenkinek mást jelent” – olvassuk az UnHerd magazinban Max Skjönsberg eszmetörténész recenzióját Georgios Varouxakis történész A Nyugat eszméjének születése című szeptember elején megjelent monográfiájáról.
A „Nyugat” kifejezést manapság jobb- és baloldalon egyaránt bunkósbotként használják. A progresszív baloldal szemében az imperialista elnyomást, a keresztény kulturális dominanciát jelenti, sőt, a fehér felsőbbrendűséget legitimáló fogalmi konstrukciót. De, ha érdeke úgy kívánja, a baloldal előszeretettel használja pozitív értelemben is: a liberális demokrácia szinonimájaként. A populista jobboldal a nyugati civilizáció eszméjét huntingtoni értelemben használja: a legfőbb ellentétet a zsidó-keresztény alapokon nyugvó kultúrák, illetve a dominánsan muszlim vallású külvilág és az onnan érkező bevándorlók között látja (itt a Nyugat egyben a dekadensnek tekintett liberális államok neve).
Varouxakis monumentális, több, mint félezer oldalas eszmetörténeti elemzése arra világít rá, hogy a „Nyugat” olyan konstruált fogalom, amelynek jelentése mindig is az aktuális politikai célokat tükrözte, nem pedig valós földrajzi határokat. Az ókori rómaiak saját kulturális felsőbbrendűségük kifejezésére is használták a kifejezést. Később a katolikus Nyugatrómai Birodalom és az ortodox keleti kereszténység szembeállításának eszköze volt. A 19. századig Amerikában a „Nyugat” „vadnyugat” értelemben is használatos volt, vagyis az ország nyugati, később benépesített területeire utalt. Másrészt viszont az Új Világ szinonimájaként is ismert volt: ebben az értelemben a „Nyugat” az európai kontinenstől való különállásra utalt. A 19. században a feltörekvő Oroszország elszigetelésének érdekében kezdték alkalmazni. A korábbi észak-dél felosztású nemzettipológiákat felváltotta a nyugat-kelet kategória, ahol a „Kelet” az elmaradott szláv néplelket jelölte, a „Nyugat” pedig a modern nemzetállamok szinonimája lett. Az első világháború idején az Egyesült Államok és Európa összetartozásának kifejezésére kezdték használni. A második világháborúban a náci Németország ellen harcoló Amerikát és Nagy-Britanniát jelölte a „Nyugat” kifejezés, a hidegháború idején pedig a Szovjetunióval szembenálló szövetség egységét. Varouxakis az utolsó fejezetben kitér rá, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja kapcsán ismét divatba jött a „Nyugat” ilyen értelmű használata.
Skjönsberg szerint Varouxakis eszmetörténeti elemzése segíthet árnyaltabbá tenni a Nyugattal kapcsolatos véleményeket. Mindenekelőtt hozzájárulhat az olyan radikális baloldali ortodoxiák megcáfolásában, amelyek szerint a „Nyugat” kifejezés az imperializmus és a faji felsőbbrendűség igazolására született.