„A fiatal nemzedék igazságtalannak érzi a rendszert, és hajlamos a radikálisoknál keresni a megoldást, pedig ők nem képesek orvosolni a bajokat” – olvassuk régi ismerősünktől, Joel Kotkintól az UnHerd magazinban.

Kotkin szerint új korszak kezdődik Amerikában miután a magát demokratikus szocialistának nevező Zohran Mamdanit New York polgármesterévé választották. Mamdani nem a régebbről ismert szocialista eszmékhez fordul ihletért, hanem az elmúlt évek identitáspolitikáját, woke ideológiáját és Nyugat-ellenességét képviseli (és vele a baloldali radikálisok Izrael-ellenességét). Hogy ez az álszocializmus (ahogy Kotkin nevezi) elnyerte a fiatal New-York-i választók 70 százalékának támogatását, az csakis azzal magyarázható, hogy mély társadalmi válságban élnek, amelyből nem látnak kiutat.

A vagyon egyre nagyobb része összpontosul egyre szűkebb kör kezében.  Az elmúlt fél évszázad alatt felére, 25 százalékra csökkent azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya, akik saját tulajdonú lakásban laknak. A fiatal felnőttek keresete csökken, állást találniuk egyre nehezebb, még főiskolai diploma birtokában is. A harmincévesek négyötöde attól tart, hogy a mesterséges intelligencia lejjebb szorítja munkajövedelmüket. Az IT szektorban tömegesek az elbocsátások, a harminc évnél fiatalabb munkavállalóknak már ma is alig fele dolgozik teljes munkaidőben.  Az amerikaiaknak mindössze negyede bízik abban, hogy életszínvonala emelkedik a jövőben, és 70 százalék már nem hisz az amerikai álomban – vagyis abban, hogy az ember kemény  munkával elérheti céljait.

Mindez pedig a politikai preferenciákban is megmutatkozik. Az amerikai fiatalok több mint fele a szocializmust tekinti a megoldásnak. A woke eszméket hirdető, az ingyenes tömegközlekedés és óvodai ellátás ígéretével kampányoló Mamdani megválasztása mindennek fényében nem meglepő, mint ahogyan az sem, hogy Seattle-ben, Los Angelesben és Portlandben is megerősödött a demagóg baloldal.

Csakhogy demagóg ígéretekkel nem lehet hatékonyabb gazdaságot és több hasznot termelő munkahelyeket teremteni – figyelmeztet Kotkin. Viszont a válságra érdemi megoldást nem kínáló, a balos városi fiatalok körében népszerű radikális baloldal extravagáns ideológiai ötletelése elborzasztja az egyszerű amerikaiakat. Ezért körükben a radikális jobboldali populizmus erősödik.

Kotkint mindez a Weimari Köztársaság példájára emlékezteti, amelyet a nácik és a kommunisták kíméletlen harca szaggatott szét. Közben Amerikában Roosevelt elnök New Deal-je, a maga munkahelyteremtő reformjaival és beruházásaival megmentette ettől a sorstól Amerikát, a második világháború utáni Nyugat-Európában pedig a szociáldemokraták jóléti állama és oktatási erőfeszítései teremtettek élhető társadalmat. Kotkin nem tudja megmondani, milyen volna ma az a szociáldemokrata politika, amely lehetővé tenné a társadalmi válság meghaladását. Abban azonban biztos, hogy el kellene kezdeni gondolkodni róla.