„A nemzeti szocializmus áldozataira emlékezés abszurd rituálévá züllött. A ’Soha többé 1933-at’ és a ’Most van soha’ csak üres szlogenek” – olvassuk a Die Zeitban Henryk M. Brodernek a január 27-i holokauszt-emléknap kapcsán írt cikkét.
Broder írásai az elmúlt években többször nagy visszhangot váltottak ki Németországban. A holokauszt-túlélő családba született publicista rendszeresen antiszemitizmussal vádolja Izrael baloldali kritikusait. 2006-ban első fokon börtönbüntetésre ítélték (majd másodfokon felmentették), amiért „judeofóbnak” nevezett két szintén német zsidó anticionista publicistát, amiért a nácikhoz hasonlították az olyan izraeli telepeseket, akik korábban palesztinok által művelt területeket foglalnak el. Broder gyakran bírálja a közel-keleti bevándorlók antiszemitizmusát bagatellizáló baloldalt is.
A holokauszt-emléknap kapcsán írt cikkében Broder képmutatónak nevezi Németországot. A holokauszt a német nemzettudat legfontosabb elemének számít, Auschwitz pedig a barbáság szinonimájának, ugyanakkor Németország nem hajlandó tudomást venni az „importált antiszemitizmusról”, vagyis a muszlim bevándorlók Izrael- és zsidóellenességéről, amely létében fenyegeti a németországi zsidókat.
Könnyű a nyolcvan éve meggyilkolt zsidókkal együtt érezni. Főleg, ha ez felmentést ad az alól, hogy tegyünk a most zajló borzalmak ellen – folytatja Broder. A kiüresedett rituáléknál sokkal többet érne, ha a holokauszt-emléknapot például az ukrajnai mészárlás elleni tiltakozásra használnák – javasolja Broder. Elismeri, hogy Putyint aligha hatná meg, ha Németország kollektíve kiállna Ukrajna mellett és a háború ellen, de úgy látja, hogy egy ilyen országos megemlékezésnek mégis több értelme lenne, mint a megszokásból rendezett holokauszt-rendezvényeknek.
Tom David Uhlig pszichológus és Nikolas Lelle szociológus a Tageszeitung hasábjain ezzel homlokegyenest ellentétes véleményt képvisel. Szerintük a holokauszt emlékének aktuálpolitikai felhasználása többet árt, mint amennyit használ. Alaptalannak tartják az egyebek között Broder által is hangoztatott vádat, miszerint a megemlékezések üres rituálévá váltak. Uhlig és Lelle szerint éppen ellenkezőleg: az áldozatok különböző csoportjaira emlékező civil szervezetek éves felvonulásainak és megemlékezéseinek köszönhető, hogy Németország elkezdett szembenézni a történelmi bűnökkel.
Uhlig és Lelle szintén károsnak tartják az olyan elképzeléseket, amelyek a holokauszt emlékezetét a népirtások áldozatainak emlékezetévé tágítanák, vagy összemosnák a holokausztot más embertelen katasztrófákkal, egyebek között a gyarmatosítással. Az ilyen kezdeményezések relativizálnák a holokauszt jelentőségét, miközben aligha szolgálnák a mai problémák megoldását. Uhlig és Lelle ezek között említi a szélsőjobb protesztpárt, az AfD szakadatlan erősödését és az Izrael gázai háborúja kapcsán felerősödő antiszemita támadásokat.