„Mindenki tudja, hogyan törnek ki a háborúk. Azt viszont már nem, hogy hogyan lehet lezárni őket” – kommentálja az iráni háború eseményeit és kilátásait  Michael Oren történész, Izrael korábbi New York-i nagykövete a Free Pressben.

Egyre több elemző tart tőle, hogy az Irán ellen két hete indított amerikai-izraeli különleges katonai hadművelet mégsem villámháború lesz. Az iráni haderő súlyos veszteségeket szenvedett, Hámenei ajatollah számos további vezetőtársával együtt meghalt, ám a rezsim egyelőre nem dőlt meg. Sajtóértesülések szerint a Trump-kormány nem erre számított, mint ahogyan váratlanul érte a Hormuzi-szoros lezárása és a szomszédos arab országok ellen indított iráni rakéta- és dróntámadások sorozata.

Egyes jobboldali elemzők szerint Trump jobban tenné, ha a veszteségek minimalizálása érdekében mielőbb győzelmet hirdetne és kivonná a térségből az amerikai haderőt. Ez azonban a kudarc beismerésével lenne egyenlő, hiszen a dúsított urán, amely állítólag akár tíz atombomba elkészítéséhez is elegendő, az országban maradna.  Nem beszélve arról, hogy Irán regionális hatalma nem törne meg, és továbbra is ellenőrzése alatt tarthatná a Hormuzi-szorost. Trump ezért tengerészgyalogosokat vezényelt a térségbe, ami elhúzódó szárazföldi háború lehetőségét vetíti előre.

Persze Trump esetében nehéz jósolni. Mint arra számos elemző felhívja a figyelmet, már az sem világos, hogy pontosan mi a háború célja. Phil Mullan, a Spiked kolumnistája sorra veszi a korábban elhangzott indokokat, ám egyiket sem találja meggyőzőnek. Ha valóban küszöbön állt az iráni atombomba elkészítése, akkor hogyhogy Washington csak most szerzett róla tudomást? Ráadásul a tavaly nyári akció után Trump azt mondta, hogy minden nukleáris fenyegetést kiiktattak. A rezsimváltás kierőszakolása pedig szöges ellentétben áll Trump korábban meghirdetett realista és az intervenciókat elutasító, háborúellenes külpolitikai doktrínájával.

A szemle elején idézett Oren is rendkívül zavarosnak tartja a Trump-kormány kommunikációját. Felidézi, hogy az elnök korábban az iráni rezsim feltétel nélküli kapitulációjához kötötte a támadás leállítását, néhány nappal később szinte győzelmet hirdetett, most pedig katonákat vezényel a térségbe és nemzetközi szövetséggel védené a Hormuzi-szorost.  Oren mindenesetre optimista, és úgy véli, hogy az iráni iszlamista rendszer összeomlása csak idő és rakéták kérdése, és ha ez megtörténik, nem lesz akadálya a tartós közel-keleti békének. Optimizmusát némiképp árnyalja, hogy cikke végén a hidegháborúval állítja párhuzamba az iráni helyzetet, megjegyezve, hogy végül azért a Szovjetunió is összeomlott.

Mary Harrington, az UnHerd magazinban úgy látja, hogy egyáltalán nincs is értelme logikát keresni Trump iráni akciójában. A brit publicista szerint posztmodern látványháborúnak vagyunk tanúi, amelynek célja a közvélemény figyelmének megragadása és a pillanat uralása. Harrington nem zárja ki, hogy van valami racionális célja a háborúnak, de a jelek szerint ezt nem akarják a közvélemény orrára kötni, a posztmodern kor polgárait pedig kevéssé zavarja a magyarázat hiánya.