„Szemernyi rokonszenvet sem kell táplálni sem Putyin gengszterrendszere, sem a kínai kommunista diktatúra iránt ahhoz, hogy megállapítsuk, mennyivel reálisabb célokat tűznek maguk elé az új hidegháborúban, mint az Egyesült Államok” – kesereg az Unherd magazinban Michael Lind, a bevett eszmék leleplezésére szakosodó szociológus.

Lind megállapítja, hogy a korábbi öbölháborúkban, 1991-ben, illetve 2003-ban az Egyesült Államok ellenfele, Irak nem kapott más nagyhatalmaktól segítséget. Akkor Amerika számított hegemónnak a világpolitikában, a Szovjetunió elvesztette kelet-európai birodalmát. Most viszont Irán Kínától és Oroszországtól is hírszerzési támogatáshoz jut, sőt Kínától még fegyvereket is kap. A mostani háború ugyanis az új hidegháborúba, az Egyesült Államok és Kína vetélkedésébe illeszkedik.

Lind már most átnyújtaná Kínának a győztesnek járó babérkoszorút, mivel Amerika irreális célokat tűz ki, Kína célját, a befolyási övezetek világát pedig nemhogy megvalósíthatónak, hanem egyenesen elkerülhetetlennek látja. Az elmúlt évszázad legyőzöttjei, Németország és Oroszország külső területek nélkül középhatalmi státuszba süllyedtek, így lett Amerika hegemón. Kínával más a helyzet. Nem hódításainak köszönheti erejét, hanem saját belső erőforrásainak. Tibet és Hszincsiang kivételével nincs olyan területe, amelynek lakosságában kétségek támadnának a Kínához tartozás iránt. A Dél-kínai tengeren a kínai haditengerészet erőfitogtatással igyekszik törekvéseit érvényesíteni, ezen túl viszont kifejezetten békés eszközökkel növeli befolyását.  Nem is szorul rá, hogy fegyverekhez nyúljon, hiszen Európától Tajvanig a földkerekség legtöbb országának kereskedelmében nagyobb szerepet játszik, mint az Egyesült Államok. Továbbá egy sor kritikus ásvány legnagyobb előállítója, és ezek nélkül a nyugati modern fegyvergyártás sem lenne életképes. Amerika elhatározta, hogy növeli ezek előállítását, de a következő tíz évben Kína mindenképp uralkodó pozícióban marad e téren.

Eközben Amerika szemlátomást túlvállalja magát. Ukrajnában Irán hathatós segítséget nyújt Oroszországnak a maga Sahid-drónjaival, Kína pedig a maga hadiipari alapanyag-szállításaival. Amerika most megpróbálja kilőni e hármas leggyöngébb alkotóelemét, Iránt, de nem látni, hogy tud kikeveredni a háborúból. Iránnak ugyanis nem kell győznie, csak ki kell bírnia. Közben így Ukrajnának kevesebb légvédelmi rakéta jut, Kelet-Ázsiából jelentős amerikai erőket kellett átcsoportosítani a Közel-Keletre, és pillanatnyilag az a helyzet, hogy ha Tajvannál háborút kellene vívni Kínával, Amerika egyetlen hétig sem bírná rakétákkal. Lind szerint Oroszországnak és Kínának nincs más dolga (legalábbis ami Iránt illeti), mint hogy kivárják, amíg Amerika ismét haza nem kullog, mint korábban Vietnamból és Afganisztánból. Az amerikai lakosság ugyanis sem vérrel, sem pénzben nem hajlandó megfizetni a totális világhatalmi törekvés árát. Vissza kell venni az ambíciókból, és a belső építkezésre kell fordítani az ország energiáit – így hangzik Lind receptje.