„Az álhír nem a közösségi média mellékterméke. Hanem maga a termék” – olvassuk a RealClearMarkets oldalán Aaron Brown.
Az interneten egyre több a politikai álhír és a mesterséges intelligencia segítségével készített deepfake álvideó, amelyeket a választási kampányokban is előszeretettel használnak. Hovatovább ott tartunk, hogy már nem is tudjuk megkülönböztetni a valóságot a hamisítványtól, és a valóságba vetett hitünk is megrendül. Mint Brown felidézi, a múlt hónapban Benjamin Netanjahuról elterjedt, hogy életét vesztette egy iráni légitámadásan, és az azóta róla megjelent felvételek valójában a mesterséges intelligencia által készített videók. A helyzet odáig fajult, hogy az izraeli miniszterelnök egy kávézóban készített felvétellel igyekezett cáfolni halálhírét. A kétkedők egy részét azonban ezzel sem győzte meg: ők az újabb felvételt is deepfake hamisítványnak tartották.
A média egykor a nyilvánosságot és a valóság megismerését szolgálta. A vietnami háborúról készített megrázó felvételek jelentősen hozzájárultak az amerikai kormány háborús sikerpropagandájának leleplezéséhez – írja Brown. Az 1991-es öbölháborúra azonban már minden megváltozott. A televízió élő adásban közvetítette a harctéri eseményeket, vagyis közvetlenül mutatta be a valóságot, de ezzel ellentétes hatást váltott ki. Sokan úgy tekintették a látottakat, mintha egy filmet vagy egy számítógépes játékot néznének. A valóság virtuálissá vált. A jelenleg zajló iráni háborúról mindkét oldalon tömegesen jelennek meg az MI által hamisított felvételek.
Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy a hamisítványok mögött politikusok és kormányok állnak. Van, amikor valóban ez a helyzet, de sokszor önkéntes influenszerek és tartalomgyártók készítik a járványszerűen terjedő felvételeket. A tartalmakat előállító, sokszor amatőr és félamatőr felhasználókat gyakran még csak nem is politikai szándék vezérli, hanem pusztán a nézettségüket akarják növelni. Minden kattintás bevételt generál, márpedig az álhírek és a hatásvadász manipulált videók mindig nagy érdeklődést váltanak ki.
Brown szerint tehát az álhírgyártás az új média természetéből fakad. Amiből az következik, hogy az internet és a közösségi média korában reménytelen próbálkozás szembeszállni a manipulált és hamisított tartalmakkal, hiszen az új média gazdasági modellje rájuk épül.