„Mintha valami reklámfilmet néznénk: ismerősünk elválik, és Instagram-oldalán megjelenő videójában máris csak úgy ragyog a boldogságtól. Hát kinek ne szottyanna kedve követni példáját?” – olvassuk a párizsi Le Figaro hasábjain Jeanne Sénéchaltól..

Az Egyesült Államokban már másfél évtizeddel ezelőtt felfigyeltek a kutatók a válási mintakövetés jelenségére. A felfedezés voltaképp mellékterméke volt egy tizenkétezer főt felölelő kutatásnak, amely a szívbetegségek terjedését vizsgálta. Kiderült belőle, hogy akinek egy barátja elvált, annak 147 százalékkal nőtt meg az esélye arra, hogy ő is elváljon. Michel Desmurget neurobiológus arra emlékezteti a Le Figaro újságíróját, hogy Amerikában az ötvenes évek végétől a televízióban közvetített szappanoperák gyakoroltak egyre nagyobb befolyást az emberek életmódjára: tömegek adósodtak el, hogy a tévéfilmeken látottakhoz hasonló nagy házat, autót vásároljanak.

Ma a fiatalok a közösségi médiában igazi emberekkel találkoznak, nem színészekkel. Daniel Kahneman amerikai pszichológus szavaival élve Demurget úgy fogalmaz, hogy „a közöségi oldalak sztereotípiagyárak”. A francia nyelvű TikTokon a válás keresőszó két és félmillió videót ajánl fel, és a hatás már-már ellenállhatatlan. Íme egy tipikus forgatókönyv: egy asszony meggyötört arccal néz a kamerába, és elmondja, mennyire elviselhetetlen az életében a lelki gyötrelem, illetve a társ hűtlensége. A második felvonásra aztán vonásai kisimulnak, a frizurája új, edzőteremben tűnik fel, és elmondja, hogy kézbe vette saját életét, és visszatért a szemébe a ragyogás. Ugyanez férfi főszereplővel: kisportolt felsőtest látható a képen, és viselője elmondja, hogy a házasság szürke mindennapjaiban elengedte magát, de a válás óta visszanyerte eredeti formáját. Hát még ha hozzávesszük, hogy hasonló történetekkel állnak elő olyan influenszerek is, akiknek milliós követőtáboruk van az interneten. Megtudni tőlük, hogy heti váltásban fogadják gyerekeiket, és hogy így több idejük van kiteljesedni, illetve amikor ott vannak náluk a gyerekek, százszázalékos intenzitással tudnak törődni velük.

A videók megállíthatatlanul terjednek, és persze tömegekre hatnak. Nem mintha ettől tovább nőne a válások száma Franciaországban: valójában stagnál, habár ezt nehéz pontosan megállapítani, mert a válások négyötöde kilenc éve nem látszik a statisztikában: a közös megegyezéssel felbontott házasságokat elég a közjegyzőnél bejelenteni, nem kell hozzá bírói döntés. A kutatások azt mutatják, hogy a házasság presztízse még emelkedett is az elmúlt két évtized alatt. Gérard Neyrand szociológus ezt nevezi korunk egyik nagy paradoxonának: soha ilyen magas nem volt a házasság értéke a társadalomban, és soha ekkora elvárásokat nem fűztek hozzá. A házastárstól azt várjuk, hogy ő gondoskodjon személyiségünk kiteljesedéséről. Aztán ha nem teljesedünk ki, őt hibáztatjuk. Közben a házasság fölött őrködő intézmények, a nagycsalád, a kisközösség szerepe visszaszorult.

A Le Figaro cikkének szerzője nem hirdet ítéletet. Arra azonban figyelmeztet, hogy az elvált szülők boldog gyermekeiről szóló tudósítások félrevezetőek. A gyerek nem vallja be, hogy szenved a válástól, egyrészt mert tapintatos, másrészt mert nem akarja a szülőket kihozni a sodrukból.