„Amerikának fel kell számolnia a gerontokráciát, különben más fontos kollektív célok vesznek oda, egyebek között a növekedés, a nemzedékek közötti igazságosság és az egyenlő politikai képviselet elve” – foglalja össze a Harpers magazinban Samuel Moyn jogász és történész júniusban megjelenő Gerontokrácia Amerikában című könyvének téziseit.

Moyn a könyv alapjául szolgáló alapvetést egy a Metazin által is ismertetett esszében vázolta fel két éve. Könyvében statisztikák során mutatja be, hogy a fejlett társadalmakban az idősebb nemzedékek az összvagyon egyre nagyobb részét birtokolják és politikai befolyásuk is egyre nagyobb. A társadalom 37 százalékát adó 40 év alattiak az összvagyon mindössze 5 százaléka fölött diszponálnak, miközben a hasonló számosságú 54 év fölöttiek csoportja 72 százalékot birtokol. A fiataloknak egyre nehezebb a megélhetés, hiszen kisebb munkaképes népességnek kell eltartania a választók egyre nagyobb részét kitevő nyugdíjasokat, akik az egészségügyi kiadások és a nyugdíjak emelését támogatják, és egyúttal elleneznek minden olyan gazdaságélénkítést, amely elinflálná az összegyűjtött megtakarításaikat. Hasonló okokból ellenzik a vagyonadót is. Nem meglepő, hogy a fiatal szavazók egyre kevésbé bíznak a demokráciában, és egyre nagyobb arányban támogatnak radikális pártokat. Sokan már attól tartanak, hogy az elöregedés miatt nemzedékek közötti konfliktus robbanhat ki. De a kevésbé pesszimisták szerint is ördögi kör indulhat el: minél nehezebb a gyerekvállalás, annál inkább felgyorsul az elöregedés.

Moyn könyvében kifejti, hogy a gerontokrácia hatalmának megtöréséhez strukturális reformokra van szükség. Moyn 65 vagy 70 éves korban kötelező nyugdíjazást vezetne be a politikai és a gazdasági életben. A nemzedékek közötti igazságosság erősítése érdekében pedig vagyonadót javasol, és a magasabb jövedelmek nagyobb adóztatását szorgalmazza. Végül pedig felveti, hogy az idősebbek szavazatai kevesebbet érjenek, mivelhogy ők már csak rövidebb ideig viselik a politikai döntések következményeit.

Moyn érvelése nem mindenkit győz meg. Nathan J. Robinson a Current Affairs hasábjain arra mutat rá, hogy a kirívó vagyonbeli különbségeket nem a kor határozza meg. Igaz ugyan, hogy az idősebbeknek összességében jóval nagyobb a felhalmozott vagyona, de közülük is csak kevesen számítanak tehetősnek: a 65 év feletti amerikaiak összvagyona a leggazdagabb tíz százalék tulajdonában van, miközben hatmillió nyugdíjas él a létminimum alatt, továbbá a 60 évnél idősebbek 80 százaléka nem jut megfelelő egészségügyi ellátáshoz. A Moyn által javasolt reformok nemcsak a tehetős időseket, hanem a nélkülözőket is sújtanák.