„Ha a politika eltűnik a színről, a jelszavak veszik át az uralmat” – figyelmeztet Sabino Cassese jogászprofesszor és volt alkotmánybíró a Corriere della Sera hasábjain.

Az ötvenes években az olasz felnőtt lakosság tizenöt, ma viszont mindössze másfél százaléka tagja politikai pártnak. Franciaországban az ötvenes években a felnőtt lakosság egytizede, ma viszont nem egészen egy százada párttag.

Maurice Duverger az ötvenes évek elején, a tömegpártok működését bemutatva megállapította, hogy a helyi pártszervezetek nemcsak politikai fórumok voltak, hanem közösségi terek is. Kulturális élet, sporttevékenység is zajlott a pártházakban, a tagok társasági összejöveteleket rendeztek, barátságok, szövődtek, házaságok köttettek közöttük. Ezekből a helyi közösségekből nőttek ki a fiatal politikusok, akikből aztán országos vezető lett. Otto Kirchheimer német politológus már az 1960-as évek elején észrevette, hogy a pártok egyre kevésbé támaszkodnak aktív tagságra, és inkább a televízión keresztül próbálják megszólítani a választókat. Peter Mair ír politológus pedig ötven évvel később már úgy fogalmazott, hogy a pártdemokrácia kora lezárult, sőt, odáig ment, hogy ezzel kiüresedett a nyugati demokrácia.

Sabino Cassese hasonló következtetésre jut: úgy látja, hogy a pártok vezetői afféle kis oligarchiákat alkotnak, mint abból is kiderül, hogy amikor koalícióra lépnek egymással, a döntés nem nyílt párton beüli viták eredménye, hanem csúcsszintű megbeszéléseké. Nem véletlen, hogy gyakran kívülről érkező vezetők állnak egy-egy párt élére: már nem a belső pártélet termeli ki a vezető réteget. Márpedig a pártok a demokrácia legfontosabb eszközei – lennének. Rajtuk keresztül alakulhatna a népakarat állami politikává. Ehelyett azt tapaszaljuk, hogy a vezető tisztségeket gyakran az előírt időkorláton messze túl is ugyanazok az emberek töltik be, az egyszemélyi vezetés válik jellemzővé, és a pártok parlamenti képviselőit, akik elméletben a kormányt választják és ellenőrzik, valójában a pártvezetés választja ki.

Amíg valóságos politikai élet zajlott a pártokban, az érvelés, a politikai alternatívák vitája nagy szerepet játszott a közéletben. Ha ez a több szintű, személyes jelenlétre épülő politikai tevekénység, a politikának ez az érlelése megszűnik, akkor óhatatlanul a fentről lefelé irányuló üzenetek veszik át a politika szerepét. A jelszavak, a reklámszerű, egyoldalú kapcsolattartás. Ráadásul a nyomtatot sajtó, amely maga is kritikai és vitafórum volt, ma már csak az állampolgárok egytizedének tájékozódásában játszik jelentős szerepet. Az interneten a rövid, leegyszerűsített üzenetek uralják a terepet.

Cassese emlékeztet rá, hogy a nyugati demokrácia nagy vívmányai akkor születtek, amikor kibontakozott az általános választójog. Olaszországban ez kezdetben 80 százalékos választási részvétellel járt együtt. A legutóbbi parlamenti választáson, 2022-ben viszont a választópolgárok fele sem vett részt. A politikai vezetők olyan reformokról nem is tárgyalnak, amelyek visszahozhatnák az állampolgárok tömegeit a politikába. Csak azon törik a fejüket, milyen változásokkal lehet garantálni az országok kormányozhatóságát. Ez fontos, de Cassese professzornak nem elég.