Elhagyta a csecsen terroristavezért a szerencse? Vagy már nem volt szükség rá? A Kremlben máig működő dialektikus logika szerint Bászájev barbársága akár hasznos is lehetett.

Samil Szalmanovics Bászájev csecsen hadúr, elhunyt július 10-én, 41 éves korában – a londoni Economist nekrológot közölt a terroristavezérről. Épp csak az R.I.P. (nyugodjék békében) hiányzik a cím után.

Bászájev gyilkossági statisztikájából a főbb adatok. Bugyonnovszk 1995: 1200 túsz, száznál több halott. 2002: tömeges túszejtés egy moszkvai színházban. 2004: véres támadás Nazran, Ingusföld fővárosa ellen. Még ugyanebben az évben: túszejtés egy beszláni iskolában, 300 halott, köztük 150 gyerek. Közben a Bászájev által irányított öngyilkos merénylők felrobbantanak néhány repülőgépet és metróállomást.

Az Economist azt a tanulságot vonja le, hogy „a végére Bászájev elidegenítette magától a legtöbb csecsent, aki valaha tisztelte, és külföldön is rossz hírbe hozta az ügyet”. A csecsen függetlenség küzdelme közben átalakult „egy iszlamista köztársaság létrehozásának küzdelmévé”. 

De ezzel még nincs vége a cikknek. A befejezés sejteni engedi, hogy mégsem szabályszerű nekrológgal van dolgunk. A szolid Economist szokatlan módon egy kis összeesküvés-elméletbe bocsátkozik: „A Kaukázusban és a Kaukázuson túl is sokan csodálkoznak azon, hogy Oroszország első számú közellensége ilyen sokáig életben maradhatott egy ilyen kicsi, katonai ellenőrzés alatt álló területen. A hajdani Szovjetunió dialektikus logikája szerint a terroristavezér barbársága akár hasznos is lehetett.”

A lap még egy olyan célzást is megenged magának, hogy Bászájev eliminálásának időzítése sem volt véletlen: „Putyin úr fogadalmat tett, hogy elfogja Bászájevet. Beváltotta, amit ígért. Épp a csúcstalálkozó előtt, amelynek ő volt a házigazdája Szentpéterváron. Bizonyára gratuláltak neki.”