Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Bence György - politikusok sajtóközleményei

2006. november 1.

Gyurcsány Ferenc, Navracsics Tibor, Rajk László és Haraszti Miklós megemlékezési Bence Györgyről.

Gyurcsány Ferenc, Navracsics Tibor, Rajk László és Haraszti Miklós megemlékezési Bence Györgyről.

„Azon magyar értelmiségiek köréhez tartozott, akik már jóval a rendszerváltoztatás előtt kérlelhetetlenül kiálltak a demokrácia ügye mellett, és ebből azóta sem engedtek” – Navracsics Tibor közleménye

Fájdalommal értesültünk a demokratikus ellenzék kimagasló alakja, Bence György haláláról. Azon magyar értelmiségiek köréhez tartozott, akik már jóval a rendszerváltoztatás előtt kérlelhetetlenül kiálltak a demokrácia ügye mellett, és ebből azóta sem engedtek. Bence György a demokratikus értékeket tartotta mindenek fölött valónak, ennek tanújelét adta a fiatal magyar demokrácia nehéz napjaiban; így a mostani politikai-morális válságban is az igazság és az erkölcsösség megőrzéséért emelte fel szavát. Hozzátartozói, barátai, kollégái, tisztelői gyászában osztozunk.

 

Bence György tudós, tanár, demokrata és kiváló ember volt – Gyurcsány Ferenc közleménye

Bence György halálával nemcsak a tudomány, hanem a magyar közélet, az egész ország lett szegényebb - írta a miniszterelnök hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Bence György az a filozófus volt, aki nemcsak látni, de láttatni is képes volt a világ és benne a politika bonyolult összefüggéseit. Tudása, személyes kíváncsisága és éleslátása révén sokak számára segített megérteni nemcsak a politika elméletét, de gyakorlatát is - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint a filozófus tekintélyes tudós, páratlan tanár, kérlelhetetlen demokrata és kiváló ember volt.

A rendszerváltás előtti évtizedekben a hivatalos elhallgatás miatt, és annak ellenére az egyetem falain kívül hirdette és tanította elveit, melyekkel a demokratikus ellenzék egészére hatott. A rendszerváltás után már egyetemi tanárként adta át a tudását. De hatása túlnőtt az egyetemen, és nemcsak a diákoknak, hanem minden demokratának nap, mint nap tanította a demokráciát - idézte fel Bence György személyiségét a kormányfő.

"Emléke előtt mély fájdalommal hajtok fejet" - zárta sorait Gyurcsány Ferenc.

 

A Szabad Demokraták Szövetségének, valamint Rajk Lászlónak és Haraszti Miklósnak a közleménye

Az SZDSZ és a demokratikus ellenzék gyászolja Bence Györgyöt

Megrendüléssel fogadtuk Bence György halálának hírét.

A demokratikus ellenzék 1977-es alapító dokumentumának, a csehszlovákiai Charta 77-tel szolidaritást vállaló nyilatkozat 32 aláírójának egyike volt. Filozófiatanári pályafutását már 1973-ban megszakította az, hogy Kis Jánossal, Márkus Györggyel közösen írott „Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan?”  című művükben,  amely csak szamizdatban jelenhetett meg, rámutattak, hogy az elmúlt rendszer képtelen önmagát fenntartani.

A demokratikus ellenzék akciói közül nevéhez is fűződik többek között az 1979-ben megjelentetett Bibó-emlékkönyv, és a Duray Miklós védelmét vállaló Duray-bizottság. Számos más nagy hatású ellenzéki akció részese volt, így például az 1985-ös monori találkozó szervezőbizottságában segített előkészíteni az ellenzéki politika megszerveződését.

Valahai küzdőtársunkat, a demokratikus átalakulás egyik fontos kezdeményezőjét, a kritikai gondolkodás mesterét tiszteljük benne, emlékét szeretettel megőrizzük.