A sárdobálás sokakban viszolygást kelt. De akad politológus, aki hasznosnak tartja. A durva negatív kampányok után mégiscsak többen mennek el szavazni.
Az amerikai szenátusi és képviselőházi választás a demokraták előretörését hozta. A közvélemény-kutatások előre jelezték, hogy a republikánusok legfeljebb szenátusi többségüket tarthatják meg, de ez sem sikerült.
A kampány számos körzetben példátlanul éles hangnemben zajlott, s ez persze nem volt véletlen. Sok választókerületet úgy szabtak át, hogy az eredményt szinte előre borítékolni lehetett, és a demokraták csak úgy kerülhettek tizenkét év után ismét többségbe a két házban, ha minden fegyvert bevetnek. „Minden bizonnyal élnek majd a negatív kampány eszközével” – jósolta David Mark kampányszakértő a Reason magazinban. Így is lett. A Wall Street Journal véleményrovatának becslése szerint a kampányra fordított kétmilliárd dollár felét negatív üzenetű, az ellenfél lejáratását célzó politikai hirdetésre költötték.
A választók többsége úgy nyilatkozott a közvélemény-kutatóknak, hogy elítéli a sárdobálást. „Sokakban viszolygást keltenek a negatív politikai hirdetések – írta Mark. – Ami nem is meglepő, hiszen élesen elütnek a kereskedelmi reklámoktól. Az ember nem szereti, ha az egyik müzlit a többi márka becsmérlésével akarják népszerűsíteni. Ezért a reklámok ritkán hasonlítanak össze nyíltan két terméket. A negatív politikai hirdetések viszont éles és nyílt kritikát fogalmaznak meg. Ez különösen akkor sokkoló, ha a politikai reklámot finomabb hangvételű hirdetések közé ékelik be.”
Az ellenfél személyének lejáratása joggal kelt visszatetszést. De a negatív kampány általában nem is személyeskedő – hívja fel a figyelmet John Geer politológus A lejáratás védelmében című, nemrég megjelent könyvében. A negatív kampány csak akkor lehet sikeres, ha tényeken alapul. Nem elég kijelenteni például, hogy rossz állapotban van a gazdaság. Pontos adatokra kell hivatkozni, különben a célba vett politikus könnyen lecsapja a magas labdát.
Ennek ellenére gyakran még a tudós politológusok is fintorognak, és a demokrácia rákfenéjének tekintik a sárdobálást. „Arra az aggasztó megállapításra jutottunk, hogy a negatív kampány következtében csökken a választási részvétel. Akár azt a következtetést is megkockáztathatjuk, hogy a negatív hangvételű politikai hirdetések komoly veszélyt jelentenek a demokráciára” – idézi J. Kenney és Kim Fridkin politológusok tanulmányát Mark Patrick.
De nem minden tudós ilyen borúlátó. Mások szerint a negatív kampány növeli a választási részvételt, s ezáltal erősíti a demokráciát. A rendkívül durva hangvételű 2004-es elnökválasztási hadjárat után jóval többen szavaztak, mint négy évvel korábban. Az elnökválasztásokon általában annál magasabb a részvétel, minél vadabb dolgokat vágnak egymás fejéhez a jelöltek. „A politikai lelkesedésben mindig van egy jó adag gyűlölködés” – állapította meg Michael Barone politikai elemző a 2004-es elnökválasztás kapcsán.
A negatív kampányra fordított egymilliárd dollárnak a november 7-i választásokon sem maradt el az eredménye. Utoljára 1982-ben szavaztak annyian az időközi választáson, mint az idén. A fiatalok részvételi aránya húsz éve nem volt ilyen magas. Úgy látszik, a gyűlölködés rájuk gyakorolta a legnagyobb hatást.
A negatív kampány azonban a megértőbbek szerint nem csak az indulatok felkorbácsolása, és a magas részvétel miatt fontos. „Nincs az a jelölt, aki őszintén bevallaná hibáit és gyengéit – idézi William G. Mayer tanulmányát Mark. – Az ilyen dolgokról csak akkor esik szó, ha az ellenfél lejáratásba kezd.”
„A választási kampányok története azt igazolja, hogy minél élesebb a szembenállás a jelöltek között, annál könnyebben el tudják dönteni az emberek, hogy kire szavazzanak. A negatív kampánynak ezért a választók az igazi nyertesei. A pozitív üzenetű, a boldog embereket és az elért sikereket bemutató hirdetések ugyanis nem szolgálnak elég információval. Mindig az a fontos, amiről egy jelölt említést sem akar tenni.”