A szegényebb amerikai általános iskolák folyton arra panaszkodnak, hogy kevés állami támogatást kapnak. A számok viszont azt mutatják, hogy a több pénz nem garanciája a magasabb színvonalnak.

1978-ban New York-i és Long Island-i tankerületek népes csoportja, és maga New York városa pert indított New York állam ellen. Azt szerették volna elérni, hogy iskoláik ugyanakkora állami támogatást kapjanak, mint más iskolák. A felperes szerint az esélyegyenlőség alkotmányos elve sérül, ha a különböző iskolákba járó diákokat az állam egyenlőtlen mértékben támogatja. A per azóta is folyik, New York állam feljebbviteli bírósága első fokon összesen közel 15 milliárd dollár (3 000 milliárd forint) támogatás kifizetésére kötelezte az alperest.

De akármi lesz is a jogerős döntés, biztos-e, hogy egyenes arányban áll az iskola színvonala és a rendelkezésre álló pénz? Sarah Garland, a New York Sun kolumnistája két New York állambeli iskolát hasonlított össze. Az állam legszegényebb iskolája egy kisvárosban, Queensburyben található. A tavalyi tanévben egy diákra 8 553 dollár jutott. Ez alig hatoda annak, amit az elegáns bridgehamptoni általános iskola költött egy nebulóra. A két iskola negyedikesei a központi olvasás- és matematika vizsgákon mégis hajszálra azonos eredményt értek el.

„Az összehasonlítás az iskolafinanszírozási perben is megfontolandó tanulságokkal szolgálhat – véli Garland. – Komolyan felvetődik ugyanis a kérdés, hogy a diákok teljesítményét mennyiben befolyásolja az állami támogatás mértéke.”

Persze az esélyegyenlőség követelménye jogi és erkölcsi természetű, s nem csorbíthatják hasznossági megfontolások. De az oktatási szakértők és a közgazdászok véleménye még hasznosság dolgában is megoszlik.

„Kutatásaink során arra a következtetésre jutottunk, hogy a pénz nem feltétele és nem garanciája az iskola színvonalának – idézi Garland Eric Hanusheket, a Stanford közgazdaságtan professzorát. – Vannak olyan iskolák, amelyek sokat költenek, és színvonalasan oktatnak, de akadnak olyanok is, amelyek sokat költenek ugyan, mégis alacsony színvonalú képzést nyújtanak.”

Hasonló szellemben érvel Sol Stern, a konzervatív Manhattan Institute elemzője is. „New York városban az elmúlt évtizedben megduplázódott az egy diákra fordítható támogatás. A tanulók eredményei mégsem javultak. A nyolcadikosok most is olyan gyengén teljesítenek, mint korábban.”

Trudi Renwick, a Fiscal Policy szakértője szerint viszont: „Esély sincs a helyzet javítására, ha nincs elég pénz.” De azért sietve hozzáteszi ő is, hogy „a több pénz önmagában persze nem elég. Az is fontos, hogy megfelelően használják fel.”