Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A blairizmus nem ideológia

2007. május 22.

Tony Blair karizmatikus vezérként lépett fel, de új ideológiát nem hozott létre. Baloldali miniszterelnökként jobboldali politikát folytatott. Az üres jelszavak tömege, és a kétosztatú politika és közélet miatt azonban ezt még a baloldali szavazók sem vették észre.

Tony Blair karizmatikus vezérként lépett fel, de új ideológiát nem hozott létre. Baloldali miniszterelnökként jobboldali politikát folytatott. Az üres jelszavak tömege, és a kétosztatú politika és közélet miatt azonban ezt még a baloldali szavazók sem vették észre.

„Hamarosan mindent elborítanak a Tony Blairről szóló dicshimnuszok, gyászbeszédek és sírfeliratok. A Blair-korszakról mérleget kell készíteni. Értelmet kell adni a blairizmus kifejezésnek” – olvassuk a Guardianben. A cikk szerzője Simon Jenkins, aki tavaly megjelent Thatcher és fiai című könyvében Nagy-Britannia elmúlt harminc évét áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy Tony Blair és a Harmadik Út politikája valójában a thatcheri konzervativizmus örököse.

Jenkins Blair miniszterelnökségének közelgő vége kapcsán is annak a véleményének ad hangot, hogy a Blair vezette Munkáspárt politikája valójában a korábbi konzervatív hagyományt folytatta. Csak éppen hangzatos, ám üres jelszavakba csomagolva.

Tony Blair a kilencvenes évek eleje óta szakított a baloldali eszmékkel. Lemondott a Munkáspárt régi ígéreteiről: az adóemelésről, a szakszervezetek jogainak megerősítéséről, a közműszolgáltatók államosításáról, az egészségügy állami kézben tartásáról. Sőt, az állami vagyon és a közszolgáltatások egy jelentős részét privatizálta. Sosem akart leszámolni Thatcher örökségével, az 1997-es kampányban még méltatta is a konzervatív miniszterelnököt.

„Az elmúlt évtizedben új stílus és új PR született, új ideológia azonban nem. Továbbra is a thatcherizmus határoz meg mindent. Blairizmus nem létezik, és soha nem is létezett. Pontosabban a blairizmus csak üres fecsegés, játék az olyan szavakkal, mint ’változás’, ’közösség’, ’megújulás’, ’reform’.”

Az igazi újdonság az volt, hogy Blair régen nem látott hatalomra tett szert a Munkáspárton belül. Miniszterelnökké választása után minden hatalom az ő kezében összpontosult. Személyisége az egész pártot meghatározta.

„Blair klasszikus, 19. századi karizmatikus vezérként lépett fel. Politikai víziói sosem voltak konkrétak, mindig megnyerő, kompromisszumkész arcot mutatott, és a nép barátjának szerepében tetszelgett. Mindez azonban csupán a látszat volt.”

Hogyan lehetséges, hogy még a baloldal is bedőlt az üres jelszavaknak, és nem vette észre, hogy a munkáspárti vezér valójában a jobboldal politikáját folytatja?

„A tényeket elhomályosította a kétosztatú politika. Megszoktuk, hogy a közéletben mindent a kormány és ellenzék kettősségében értelmezzünk – írja Jenkins. – A kétosztatúság világában a blairizmus nem lehet azonos a thatcherizmussal, hiszen Blair munkáspárti, Margaret Thatcher pedig tory volt.”