Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Országimázs diktátoroknak

2007. május 22.

PR-cégek nagy pénzért polírozzák a tekintélyuralmi rendszerek imázsát, találkozókat eszközölnek ki a diktátoroknak washingtoni előkelőségekkel, és azzal védekeznek, hogy közben demokratikusabb magatartásra ösztönzik megbízóikat.

PR-cégek nagy pénzért polírozzák a tekintélyuralmi rendszerek imázsát, találkozókat eszközölnek ki a diktátoroknak washingtoni előkelőségekkel, és azzal védekeznek, hogy közben demokratikusabb magatartásra ösztönzik megbízóikat.

„Egyenlítői-Guinea 2004 óta havonta legkevesebb 120000 dollárt fizet a Cassidy és társai nevű amerikai PR-cégnek. És olykor a Cassidy afféle egyenlítői-guineai árnyék-külügyminisztérium módjára viselkedik” – olvassuk a legendás munkásmozgalmi hősnőről elnevezett Mother Jonesban Joshua Kurlantzick tollából.

Az amerikai cég elérte, hogy Condoleeza Rice személyesen fogadja Egyenlítői-Guinea diktátorát. Teodoro Obiang rendszere a gyanúsítottak megkínzásával és megerőszakolásával szerzett hírnevet magának, és olyan állami médiával, amelynek rádiója szerint az elnök „közvetlen kapcsolatban áll a Mindenhatóval, és ezért nem tartozik elszámolással azért, ha megöl valakit”. Az amerikai külügyminiszter a nyilvánosság előtt jó barátnak nevezte a vendéget. A Cassidy illetékese szerint Obiang a hazai állapotok jobbításán munkálkodik, például az amerikai tanácsadók javaslatára társadalomfejlesztési alapot hozott létre.

A való életben ennek egyelőre kevés nyoma van. Az olajban gazdag kis ország egy főre eső jövedelem dolgában az elsők között van a világon. De a korrupciós listán is az első tíz között szerepel. A pénz nem szivárog le a néphez.

Az első ilyen PR-offenzíva Szaúd-Arábia nevéhez fűződik. 2001 őszén, a New York-i merényletek után a szaúdi kormány tizennégymillió dolláros megbízást adott egy Qorvis nevű washingtoni PR-cégnek. A kampány úgy mutatta be Szaúd-Arábiát, mint az Egyesült Államok jó barátját, amelynek semmi köze a terroristák finanszírozásához, és elérte, hogy csökkenjen a Szaud-Arábia-ellenes cikkek és hírek száma.

Katar a Rahall Consultingnak adott megbízást, és jóllehet az olajsejkségben nincs ellenzéki párt, a cég tulajdonosának fivére, a republikánus Nick Rahall képviselő határozati javaslatot terjesztett be a képviselőházban a „katari demokratikus reformokat” elismerendő.

A szörnyű emberjogi állapotairól ismert Uganda arculatának fényesítésén a Hill and Knowlton dolgozik. A lap nem tudja, melyik cég intézi Nurszultán Nazarbajev Kazahsztánjának hirdetési kampányát, amely az egyeduralkodó elnök államát „fejlődő demokráciának” állítja be.

A közfigyelem megakadályozta, hogy a C/I International félmillió dolláros megbízást fogadjon el a darfuri katasztrófáért felelős szudáni kormánytól.

A Mother Jones elismeri, hogy Líbia esetében a nyugati tanácsadók politikai változást értek el. Kadhafi elnök elfordult a terrorizmustól, és még a Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezetet is beengedte az országba. Igaz, az utóbbi egyelőre elmarasztaló mérleget készít a helyzetről. Kamerun és Angola esetében is hasonló érdemeket vindikálnak maguknak egyes amerikai tanácsadók, de a Mother Jones egyedül Líbia példáját tartja többé-kevésbé meggyőzőnek.

Washingtonban a jelek szerint könnyebb eredményt elérni, mint a diktátorok hazájában. Nazarbajev elnököt például sikerült bejuttatni Bush elnökhöz a Fehér Házba. Ott járt Iham Alijev azerbajdzsáni elnök is, akiről közismert, hogy elcsalta a legutóbbi választást, majd a tiltakozókat félholtra verette a rendőrséggel. Bush elnök azt mondta róla: Alijev „érti, hogy a demokráciáé a jövő”.