Ez lenne az aranykor?

2017. augusztus 08.

Miközben statisztikák szerint az eddigi világok legjobbikában élünk, az emberek jelentős része fél a jövőtől és hanyatlásként éli meg a jelent. Az angol publicista mindazonáltal óv a túlzott optimizmustól.

„Az új optimisták véleményvezérekből, tudósokból és agytrösztökből álló laza, ám egyre népesebb táborát makacs derűlátás jellemzi. Irracionálisnak tekintik a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást. Úgy vélik, hogy a félelmek nem a dolgok valós állásán alapulnak, hanem az emberi leleményességgel kapcsolatos bizalmatlanságot tükrözik” – olvassuk Oliver Burkeman esszéjét a Guardianben.

Ha a média alapján kellene megítélnünk a világ állapotát, alighanem lesújtó képet kapnánk – írja Burkeman. A sajtóból dőlnek a politikai, társadalmi, technológiai és ökológiai válsággal kapcsolatos vészjóslatok. A fejlett országokban emberek jelentős része pedig a jövőtől való állandó félelemben él, sőt a jelent is a hanyatlás koraként éli meg.

Pedig a számok alapján az eddigi világok legjobbikában élünk. Burkeman felidézi Steven Pinkernek a Metazin által is ismertetett monumentális munkáját, amelyből kiderül, hogy a modern világban jelentősen csökkent a háborús pusztítás, és a huszadik század minden borzalma ellenére összességében a legkevésbé erőszakos időszak volt, a 21. század pedig még jobban indult. Történelmi távlatból szemlélve az életminőség is nagyot javult: az ókorban még 30 éves átlagos élettartam az ipari forradalom óta rohamosan emelkedik, és az elmúlt században megduplázódott. Globális szinten egyre többen jutnak hozzá tiszta vízhez: 1990 óta 76-ról 91 százalékra emelkedett az egészséges vizet fogyasztók aránya. Az első világháború után a Föld népességének mindössze 1 százaléka fért hozzá elektromos áramhoz, ma 83 százaléka. A 19. század elején még 90 százalék volt az analfabéták aránya, mára megfordult az arány, és már csak 10 százalék az írástudatlan. Tavaly 10 százalék alá esett a mélyszegénységben élők aránya és csökken a gyerekhalandóság.

A pánikológia pszichológiai és evolúciós okokra vezethető vissza – véli Burkeman. Mint Johan Norberg svéd történész, az új optimisták oszlopos tagja tavaly megjelent könyvében kifejti, a régi időkben a pesszimizmus és az aggodalmaskodás igen hasznos tulajdonságnak számított: a félelem erősítette a veszélyekkel szembeni éberséget, ami pedig a túlélést szolgálta. Ma azonban nem kell attól tartanunk, hogy bármelyik bokorból ránk ronthat a kardfogú tigris. A jövővel kapcsolatos alaptalan aggodalmaskodást és a múlttal kapcsolatos szintén alaptalan nosztalgiát részben a szenzációhajhász média, részben a tudatlanságunk táplálja.

Burkeman mindazonáltal az új optimistákat is ideológiai elfogultsággal vádolja. Igaz ugyan, hogy a világ sokat javult az elmúlt évezredek során, ám semmilyen garancia nincs rá, hogy a fejlődés a jövőben is töretlen lesz. Attól, hogy az elmúlt századokban csökkent az erőszak mértéke, még nem alaptalanok a tömegpusztító fegyverekkel és az atomháborúval kapcsolatos aggodalmak. A jövőre vonatkozó aggályok elhessegetése az átfogó társadalmi reformok ellen hat: ha ugyanis a félelmek alaptalanok és irracionálisak, akkor nyilván nincs is szükség az alapvető társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok megváltoztatására.