„Miért lett hirtelen mindenki házasságpárti?” – kérdezi Rebecca Traister a New York magazin Cut életmód-mellékletében.
Ahogyan szinte minden nyugati társadalomban, az Egyesült Államokban is jelentősen átalakult a házasság intézménye. 1950-ben még 80 százalék volt a házasságban élők aránya, 2020-ra viszont már 50 százalékra esett vissza. Különösen a fiatal felnőttek körében jelentős a változás. A 34 évnél fiatalabb felnőtteknek még 1978-ban is hatvan százaléka élt házasságban, ma viszont már csak harmada. Egyre nő a gyereküket egyedül nevelő szülők és a formális házaság nélkül együtt élők aránya is. A válások száma is szüntelenül emelkedik.
Traister nem tartja meglepőnek, hogy a jobboldal szeretné megerősíteni a házasság intézményét. Elvégre a család mindig is a konzervatív értékrend központi eleme volt. Dea jobboldaliak nemcsak a hagyományos értékekre hivatkoznak, hanem azt is hozzáteszik, hogy a családban élők boldogabbak és tehetősebbek, mint a szinglik, a gyerekeik pedig jobban teljesítenek az iskolában. Ez az érvelés a szociálisan érzékeny liberálisok körében is népszerű. A házasságpárti jobb- és baloldal előszeretettel hivatkozik egyebek között Sam Peltzman közgazdász frissen publikált kutatására, amely szerint a házasság sokkal jobb indikátora az elégedettségnek, mint a vagyoni helyzet, az iskolázottság vagy bármilyen egyéb mutató. Más kutatások egyenesen azt állítják, hogy a (liberálisok körében is népszerű) család az elszegényedés legjobb ellenszere.
Traister egy percig sem vitatja, hogy a boldogság és vagyoni helyzet illetve a családi állapot között összefüggés van. Ám úgy véli, hogy a házasság propagálói felcserélik az okot az okozattal. Az, hogy kétszülős családban könnyebb az élet, jelentős részben a társadalmi intézményrendszer eredménye. A családi adókedvezmények a házaspároknak nyújt előnyöket. Arról nem is szólva, hogy a házasságban élők részben azért is boldogabbak, mert ma sokkal könnyebb elválni, mint korábban. A női emancipációnak hála, ma egyre kevesebb nő szorul anyagi tekintetben a férjére. Mivel a megromlott, akár bántalmazó kapcsolatokat könnyebb felbontani, logikus, hogy kevesebb a boldogtalan házasság.
Ha valóban a jólét és a boldogság elősegítése a cél, akkor nem a házasság intézményét kellene ráerőltetni az emberekre, hanem olyan jóléti intézkedésekre lenne szükség, amelyek megkönnyítik az egyedülállók életét is – véli Traister. Például magasabb minimálbérre, bőkezűbb anyasági támogatásokra, és egyéb jóléti intézkedésekre. Kétségtelen, hogy ezek elősegítenék a jólétet. De a boldogságot is?