Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Virtuális gazdaságtan

2012. február 18.

A filozofikus hajlamokkal megáldott bankár szerint az informatikai forradalom nemcsak a munka világát, de a fogyasztási szokásokat is gyökeresen átalakítja. A szabadidőhöz és a fogyasztáshoz kötődő státuszszimbólumok helyett egyre inkább maga a munka lesz a gazdagság mércéje.

Megdönthetetlen igazságnak hittük, hogy a technikai fejlődés a megszűnő állások helyett újakat teremt, hiszen a robotokat is működtetnie kell valakinek. Valóban megnyugtató gondolat, csakhogy korántsem megdönthetetlen tétel” – olvassuk Rick Bookstaber befektetési bankár blogján.

Mint arról a Metazin is beszámolt, egyre többen gondolják, hogy a számítástechnika fejlődése jelentősen átalakítja a munkaerőpiacot. Ellentétben azonban a korábbi technikai forradalmakkal, ezúttal úgy tűnik, hogy a gépesítés miatt megszűnő munkahelyek helyett nem jönnek létre újak, aminek következtében a fejlett világban egyre csökken a munkával eltöltött órák száma, és nő a munkanélküliség.

Az utópista szocialisták, sőt még Marx is azt remélték, hogy ha a gépesítésnek köszönhetően megszűnik a lélektelen, mechanikus munka, akkor az emberek majd értelmesebb időtöltés után néznek. A gépesítés azonban nemcsak a korábbi igényeket szolgálta ki, hanem újakat teremtett.

Bookstaber szerint egyre inkább a technikai fejlődés által létrehozott virtuális javak bűvöletében élünk. Az interneten nézünk filmeket, közösségi oldalakat hozunk létre, alkalmazásokat veszünk az okostelefonra. Többnyire olyan szolgáltatást veszünk igénybe, amely ingyenes, vagy legalábbis nagyon kis munkaerőt igényel. Sőt, sokszor boldogan végezzük el önkéntes rabszolgaként azokat a teendőket, amelyek korábban fizetett alkalmazottak feladatai voltak, ami tovább csökkenti a fizetett munkaerő iránti keresletet. Mivel azonban magunk is ingyen jutunk hozzá a virtuális javak zöméhez, kevésbé van szükségünk pénzre a jó élethez.

Különösen a középosztályok járnak rosszul, a számítástechnika fejlődése az ő munkahelyüket veszélyezteti leginkább, a kétkezi munkások és a szellemi elit állásait fenyegeti legkevésbé – véli Bookstaber. Ami előbb-utóbb a társadalom kettészakadásához vezethet: egy tehetséges és tanult szellemi foglalkozású elitre, és fizikai munkásokra.

A fogyasztás tekintetében azonban furcsamód mintha ezzel ellentétes folyamat zajlana – teszi hozzá Bookstaber. A szellemi elit és a munkások ugyanazokat a virtuális javakat fogyasztják, a hagyományos státuszbeli különbségek a kultúra terén alig jelennek meg.

Bookstaber egy következő bejegyzésben részletesen is kifejti, hogy a hagyományos státuszszimbólumok – a drága autók, a márkás ruhák – helyét hamarosan a virtuális javak veszik át. A gazdagság jele már nem a tétlen dőzsölés, hanem egyre inkább az aktív élet és a karrier.

Csakhogy a luxuscikkek iránti kereslet csökkenése és a gazdagok aktív életvitele tovább csökkenti a keresletet. Amiből az következik, hogy előbb-utóbb egyre többen szorulnak ki nemcsak a virtuális javak élvezetéből, de a tisztes megélhetésből is.