„Az egyént a jó gazdasági intézmények ösztönzik a termelésre: ilyenek például a magántulajdon védelme, a szerződések betartatása, a megtakarítások fölötti rendelkezés biztonsága, a pénz értékállósága és a szabad pénzváltás” – olvassuk Jared Diamond recenzióját a New York Review of Booksban Daron Acemoglu és James Robinson közgazdász professzorok nemrég megjelent Miért buknak el a nemzetek? című könyvéről, amelyben a szerzők arra a kérdésre keresik a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg egy ország gazdasági fejlettségét. A könyv hosszú, közel két évtizedes kutatás eredménye, amelyről korábban a Metazin is beszámolt.
Acemoglu és Robinson állítása, miszerint a politikai intézmények jelentős hatással vannak a jólétre és a gazdasági fejlettségre, nem nagy újdonság. A tekintélyes közgazdászok viszont ennél jóval merészebb tézist fogalmaznak meg: azt igyekszenek bizonyítani, hogy a természeti adottságoknak és a kultúrának lényegében egyáltalán nincs befolyása a prosperitásra.
Acemoglu és Robinson szerint a gazdasági fejlettséget kizárólag az határozza meg, hogy milyen régóta állnak fenn a demokratikus intézmények, amelyek szavatolják, hogy a sikeres és produktív egyének élvezhetik munkájuk gyümölcsét, s ezzel termelésre és innovációra ösztönöznek. A demokrácia lehetővé teszi, hogy az egyének igényeinek megfelelő állam működhessen, amely a jövedelmek egy részének újraelosztásával egyúttal az esélyegyenlőségről is gondoskodik. A természeti erőforrások gazdagsága nemhogy nem előny, hanem inkább hátrány, hiszen a könnyű megélhetés nem késztet gazdasági fejlődésre, sőt az autokratikus politikai berendezkedést is konzerválja.
Diamond nem vitatja, hogy a politikai intézmények nagyban meghatározzák a gazdasági prosperitást, ám vitatja, hogy a fejlettség kizárólag a demokratikus viszonyok eredménye lenne. Acemoglu és Robinson teljesen figyelmen kívül hagyja a földrajzi fekvés jelentőségét. A mérsékelt égöv alatti országok általában tehetősebbek: itt ugyanis termékenyebb a föld, és a hideg telek miatt ritkábbak a járványok és az egyéb betegségek. A tengeri kikötő is sokat számít, hiszen az olcsó vízi szállítás elősegíti a növekedést. Nem véletlen, hogy a fejlett gazdaságok zöme a mérsékelt égövön fekszik, ahol az állattenyésztés és a földművelés jóval korábban jelent meg, mint a kevésbé szerencsés klímájú területeken, amelyek többsége ma szegény országnak számít. A szerzők azzal sem számolnak, hogy milyen előnyökkel jár, ha egy országot tenger vagy óceán vesz körül, fokozva ezzel a biztonságát.
A politikai intézményrendszer és a gazdasági fejlődés összefüggéseivel kapcsolatos következtetésekkel azonban Diamond sem vitatkozik. Acemoglu és Robinson megállapítja, hogy a nem demokratikus rendszerek szükségszerűen lemaradnak a gazdasági fejlődésben, hiszen az előjogaikat féltő elitek hatalmuk megtartása érdekében ellenzik a technikai újításokat. A Habsburg, az Oszmán és az Orosz Birodalom azért késlekedett a vasút kiépítésével, mert az olcsó és gyors szállítás gyengítette volna a földbirtokos arisztokrácia pozícióit.
Mindebből egyrészt az következik, hogy a nem demokratikus rezsimek hosszú távon nem lehetnek gazdaságilag sikeresek. Acemoglu és Robinson azt jósolja, hogy előbb-utóbb a kínai növekedés is szükségképp kifullad.
A másik fontos következtetés, hogy a gazdasági válság óta Amerika- és Európa-szerte kirobbant tiltakozások – az Occupy mozgalom, a görög és a spanyol tüntetéshullám elfojtása hosszú távon gazdasági szempontból is káros lenne. Mint azt Acemoglu egy interjúban kifejti, az elégedetlenség arra utal, hogy a politikai intézményrendszer nem megfelelően működik. A tiltakozás figyelmen kívül hagyása pedig ellentétes lenne a demokratikus eszmével, és előbb-utóbb a gazdaság további lassulását eredményezné.