„A Fejedelem legmegdöbbentőbb tétele nem az, hogy a politikusok keze szükségképpen bepiszkolódik, hanem annak belátása, hogy a politikusoknak nem szabad ezzel foglalkozniuk” – olvassuk Michael Ignatieff kanadai történész-filozófus négy friss Machiavelli-monográfia kapcsán írt cikkét az Atlantic magazinban.
Közhely, hogy Machiavelli A Fejedelem című művében amellett érvelt, hogy a sikeres politikust nem vezérelheti morális meggyőződés. A piszkos kezek problémája néven ismert filozófiai dilemma a közérdek és a morális meggyőződés közötti konfliktusból fakad: előfordul, hogy a közjó előmozdítása csak erkölcstelen cselekedetek segítségével lehetséges.
Ignatieffet azonban nem az agyontárgyalt dilemma érdekli, hanem sokkal inkább Machiavelli azon belátása, miszerint a morális hivatkozás az államrezonra elengedhetetlen a kormányzó legitimitásához. Más szóval – idézi Ignatieff Alan Ryan filozófus Machiavelli-monográfiáját –, a reneszánsz gondolkodó nem az erkölcstől független instrumentális politika szószólója volt, hanem egy újfajta erkölcsi érvelést, az államérdekre hivatkozó normatív legitimációt képviselte.
A machiavellista álláspontból mindenesetre az következik, hogy a közérdeket szem előtt tartó politikus „a lelkét viszi vásárra”, hiszen közéleti szereplőként nem cselekedhet egyéni erkölcsi meggyőződése alapján. Sőt, nem elég a közérdek érdekében félretenni a morális normákat: a politikustól már az is végzetes gyengeség, ha jelét adja erkölcsi aggályainak – véli Ignatieff. Ha a politikus moralizálgatni kezd, vége. „A hatalom lényege még egy demokráciában is az erőszak alkalmazása a köztársaság védelme érdekében.” Akinek erkölcsi fenntartásai vannak, ne álljon politikusnak, mert nem lesz képes határozottan – és akár kegyetlenül – fellépni a köz érdekében – vonja le a következtetést Ignatieff.
A cikk pikantériája, hogy vallomásként is olvasható. Ignatieff történészként kezdte pályáját, de politológiai és politikai filozófiai témájú művei is ismertek. A délszláv válságról és az újjáéledő nacionalizmusról írt könyvei ma is népszerűek. 2000-ben részt vett a Kofi Annan vezette bizottságban, amely az alapvető emberi jogok védelmével kapcsolatos alapelveket és jogi normákat igyekezett tisztázni. A Harvard Egyetem emberi jogi programját vezette. 2004-ben azonban otthagyta az akadémiát, és politikusnak állt. A kanadai Liberális Párt azt remélte, hogy a három évtizede külföldön élő, ám hazájában is elismert Ignatieff segíthet kihúzni a pártot a válságból. Ignatieff először képviselő, majd pártelnök lett, hogy aztán 2011-ben miniszterelnök-jelöltként induljon a választáson. A liberálisok hatalmasat buktak, Ignatieff a parlamenti mandátumát is elvesztette, és a választás másnapján pártelnöki tisztségéről is lemondott, majd visszatért az egyetemre. Mint legújabb könyvében kifejti, kudarcát a politikai cselekvés és az erkölcsi ítéletek közötti áthidalhatatlan szakadéknak tudja be. Ignatieff politikusként erkölcsi szempontból elítélte, ám mégis elkerülhetetlennek nevezte a terroristák kényszervallatását. Eleinte támogatta az iraki háborút, ám 2007-ben a Timesban kért elnézést tévedéséért. Ignatieff a saját bőrén tapasztalta meg, hogy az ember nem lehet egyszerre a közjót képviselő politikus és moralizálgató filozófus. Mint a Chronicle Review felsőoktatási magazinnak adott interjúban elmondta, életét mostantól a filozófiai eszmetörténet klasszikusainak, mindenekelőtt pedig Machiavelli munkásságának akarja szentelni.