Politikai korrektség felsőfokon

2015. július 7.

A korábban a szólásszabadság élharcosainak számító egyetemek hovatovább a politikai korrektség zászlóshajóinak számítanak. A nyelvi rendőrség miatt lassan lehetetlen érdemi vitát folytatni az érzékeny kérdésekről. 

 

Nem az lenne normális, ha a diákoknak nem kellene a polkorrekt rendőrségtől tartaniuk, ha összehasonlíthatják a különféle matektanulási módszereket?” – kérdi Roby Soave a Daily Beastben a Kaliforniai Egyetemen dívó „elmebeteg beszédrendészet” működését ismertetve. 

A matektanulási módszerek összehasonlítása azért keverhet bajba valakit az egyetemen, mert egy hivatalos egyetemi sillabusz szerint rasszista és ily módon sértő dolog e szavakkal fordulni  valakihez (nyilván kisebbségihez): „Hűha! Mitől lettél ilyen jó matekos?”

A forrás Janet Napolitano, az egyetem rektora, aki Obama elnök alatt korábban belbiztonsági miniszter volt, és most a politikai korrektséget felügyeli jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Külön szemináriumokat rendezett az oktató személyzetnek, hogy ott elsajátítsák „a termékeny egyetemi élet” fortélyait, amit Soave az egyszerű halandók számára úgy fordít le, hogy „miként fogjuk be a szánkat”.

Az egyetem tíz kampusza közül kilencen már rendeztek ilyen szemináriumot, és a résztvevőknek kiosztott sillabuszok egyike egy pszichológiaprofesszor munkájára támaszkodva több tucat olyan kifejezést sorol fel, amely bántónak, rasszistának minősül, s mint ilyen, kerülendő. Például helytelen megkérdezni kisebbséghez tartozó diákoktól, hogy miért oly hallgatagok. Ez ugyanis nem más, mint mikroagresszió. A Hogyan ismerjük fel a mikroagressziót, és mi az üzenete? című irat elmagyarázza, hogy a hallgatagság okát firtató kérdés bizony valójában azt üzeni a kisebbséghez tartozó megkérdezettnek: „Miért nem alkalmazkodsz a többségi kultúrához?” Az sem kevésbé rasszista, aki kijelenti, hogy Amerika a lehetőségek hazája. A tudós professzor megfejti ugyanis, hogy e mondat valójában azt jelenti, hogy a színes bőrűek lusták, buták s különben is keményebben kellene dolgozniuk. Szintén nyomatékosan ellenjavallt azt hangoztatni, hogy az emberiség egyetlen faj, mivelhogy ezzel tagadnók színes bőrű felebarátaink történelmét. Az már magától értetődik, hogy a pozitív diszkriminációt rasszistának minősíteni maga a rasszizmus, tudniillik aki ilyet mond, tagadja, hogy a mai egyenlőtlenséget a kormányzat és a társadalom idézte elő, amikor a színes bőrűeket elzárta a különféle lehetőségektől. Soave itt megjegyzi, hogy vajon a diákság hogy fog bármilyen vitatott nézetet elemezni és megvitatni, ha a helyes állásponttól eltérő vélemények eleve be vannak tiltva, mivelhogy rasszisták.

A sillabusz számos tanmondata csakugyan sértő, kivált, ha kellő rosszindulattal használják. De még ezek esetében is felvetődik a kérdés, hogy ha betiltják őket, mi lesz az Alkotmány híres első kiegészítésével, amely a szólás és a vélemény szabadságát szavatolja. Persze erre azt mondhatnák, hogy nem tiltott be senki semmit. Csak éppen maga a rektor ajánlotta – melegen. És hát az az igazság, hogy nagyon hasonló iránymutatásokat ad ki a szövetségi Oktatási Minisztériumnak az a főosztálya, amelyben nem kevesebb, mint 650 jogász felügyeli a polgárjogok érvényesülését. Erről Roby Soave egy korábbi cikkéből értesülhettünk.

Mostani írását azzal zárja, hogy a hatvanas évek közepén éppen a Kaliforniai Egyetemen indult el a szólásszabadság-mozgalom. Baloldali diákok akkor hosszú évek kitartó küzdelme nyomán elérték, hogy az egyetemen lehessen politizálni, dicsőíteni a kommunista kubai rendszert, ellenezni a vietnami háborút és általában érvényt szerezni az Alkotmány első kiegészítésének. Mostanra odáig jutottunk, hogy a progresszív vezetés és diákság cenzúrát alkalmaz ugyanezen az egyetemen. Kérdés, mit fognak kezdeni a való életben az olyan diákok, akik az egyetemen csakis a PC-rendőrség által engedélyezett nézetekkel találkozhatnak.