Szilikon-völgyi antipolitika

2017. május 14.

Húsz éve, az internet hajnalán a haladó techno-optimisták még ellenezték az állami beavatkozást, mondván, hogy az internet szabályozása gyengíti a demokráciát. Ma már másképp látják: egyre inkább technokrata internetóriásokra és algoritmusokra bíznák a politikát.

Mi lett az egalitárius internet gondolatával?” – teszi fel a kérdést Anna-Verena Nosthoff szociológus és Felix Maschewski publicista a Neue Zürcher Zeitung hasábjain.

Mint a szerzők felidézik, a kilencvenes évek közepén sokan hitték, hogy az új kommunikációs technológia erősíti majd a párbeszédet, és vele a demokráciát. Ismét előkerültek a távíró, a rádió majd a televízió megjelenésekor is népszerű techno-optimista elképzelések, miszerint akár a képviseleti demokrácia is meghaladható lesz. Az internetes nyilvánosságot sokan a görög agorához hasonlították, azt jósolva, hogy ha minden háztartásban elérhető lesz az internet, akkor beköszönthet a közvetlen demokrácia kora.

A hagyományos kormányzás végnapjaival kapcsolatos utópista libertárius elképzelés igen népszerű volt a Szilikon-völgyben. John Perry Barlow fellengzős kiáltványban szólította fel a kormányokat (úgy általában), hogy tartsák tiszteletben a kibertér autonómiáját. Barlow gyarmatosításnak és diktatúrának nevezte az internet kormányzati megregulázásának törekvését, hozzátéve, hogy a szabadon virágzó kibercivilizáció „emberségesebb és igazságosabb lesz, mint a kormányok által létrehozott világ”.

Nosthoff és Maschewski szerint nem meglepő, hogy a feltörekvő techszektor az anarchokapitalizmus eszmeiségét karolta fel, hiszen az internet szabályozása nehezítette volna az érdekelt vállalkozók dolgát. Számos szilikon-völgyi cégvezér állt ki közhelyes mantrákkal a kormányzati szabályozás ellen, természetesen nem üzleti érdekekre hivatkozva, hanem a demokráciát és a nyilvánosságot féltve az állami beavatkozástól.

Azóta a helyzet azonban megváltozott: az internetes óriások már nem az állami szabályozás ellen tiltakoznak, hanem egyre inkább állami feladatköröket vindikálnak maguknak. Most, hogy megerősödtek, azt ígérik, hogy technológiájuk segítheti a kormányzás hatékonyabbá tételét. A Google és a Facebook is egyre inkább együttműködik a kormányokkal az állami feladatok ellátásában. Nosthoff és Maschewski felidézi, hogy Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója Obama kampánytanácsadója volt, később pedig a Pentagon és az egészségbiztosítás reformjában is megbízást kapott, a Paypalt alapító Peter Thiel pedig pénzzel és tanácsokkal támogatta Donald Trumpot.

Az állami feladatok ilyetén kiszervezése önmagában is aggasztó. Nosthoff és Maschewski szerint tetézi a bajt, hogy a technológiai vállalatok egyre inkább algoritmusokra bíznák a politikai, a gazdasági és a társadalmi kérdések megoldását. A közvetlen demokráciát ugyanis már irracionálisnak tartják. Eric Schmidt például úgy nyilatkozott, hogy a mesterséges intelligencia segítségével az emberiség minden problémája orvosolható lenne (igaz, néhány hónapja visszakozott, elismerve, hogy a mesterséges intelligencia sokkal bonyolultabb és problematikusabb, mint korábban hitte). Tim O’Reilly pedig azt fejtette ki, hogy az adatokon és algoritmusokon alapuló, személytelen kormányzás sokkal hatékonyabb és elfogulatlanabb lenne.

A techguruk és internetóriások vezérei a politikai kérdéseket ma már a technikai problémákhoz hasonlatos leküzdendő akadályoknak tekintik – írja Nosthoff és Maschewski. A technokrata döntéshozás azonban szöges ellentétben áll a demokratikus önrendelkezés elvével – és még inkább a közvetlen demokrácia korai techno-optimista utópiájával.