„A szilícium-völgyi technológiai elit aktív kormányzást akar, azt viszont már nem szeretné, ha az állami szabályozás rá is kiterjedne” – írja Steven Johnson, a Wired magazin koluminstája.
A techszektor néhány évtizede még az állam gazdasági és kulturális szerepvállalását egyaránt elutasító politika híve volt. Az akkor még feltörekvőben lévő technológiai cégek és guruik az anarchokapitalizmus eszmeiségével rokon libertárius ideológiát karolták fel, hiszen az internet szabályozása nehezítette volna az ágazatban érdekelt vállalkozók dolgát. Számos szilícium-völgyi cégvezér állt ki közhelyes mantrákkal a kormányzati szabályozás ellen, természetesen nem üzleti érdekekre hivatkozva, hanem a demokráciát és a nyilvánosságot féltve az állami beavatkozástól.
Ma már más szelek fújnak a Szilícium-völgyben. Johnson felidézi, hogy a Szilícium-völgy ma inkább baloldali, és az állam gazdasági és jóléti szerepvállalását támogatja. A technológiai óriások többségének vezetése kiáll a kozmopolita értékek és a jóléti állam mellett. Az ezeknek a nagyvállalatoknak helyt adó településeken rendre a baloldali elnök- és képviselőjelöltek győzedelmeskednek. Kongresszusi meghallgatásán Mark Zuckerberg is elismerte, hogy a Szilícium-völgy „rendkívül balos”. Hasonló következtetésre jutott egy tavalyi tanulmány, amely 600 szilícium-völgyi cég vezetőjével készített interjúk anyagát dolgozta fel: a techcégek támogatják az állam szerepvállalását, de csak addig, amíg őket nem korlátozza. Az állami gondoskodást elsősorban a magasabb személyi jövedelemadóból és egyéb, a gazdagokok által befizetendő illetékekből finanszíroznák. A kiberlibertarizmus korábbi főpapja, Tim O’Reilly, aki pálfordulása ellenére mit sem veszített küldetéstudatából, újabban már arról beszél, hogy a Web 2.0, és mindenekelőtt a közösségi média új távlatokat nyit az államigazgatásban és a társadalomszervezésben. Egy politológus szerzőpár, Brink Lindsey és Steven Teles a Csapdába ejtett gazdaság című tavaly megjelent könyvükben az ideológiai hibridet, amely egyszerre hirdeti a gondoskodó államot (Amerikában ennek híveit nevezik liberálisoknak) és a piaci szereplők szabadságát (ők a libertáriusok) „liberaltarizmusnak” nevezik, a „liberális” és a „libertárius” szót ötvözve.
A techszektor ideológiai pálfordulásának legfőbb oka, hogy az egykor feltörekvő szereplők mára vezető helyzetbe kerültek, és piaci pozíciójukat immár nem féltik az állami beavatkozástól. Mivel egyre inkább megkerülhetetlen szereplői a gazdaságnak, nagy befolyással vannak a gazdasági szabályozás alakítására. Sőt, a nagy technológiai cégek egyre gyakrabban vindikálnak maguknak állami feladatköröket, ami kritikusok szerint már a demokratikus kormányzást veszélyezteti. A jóléti államot azért támogatják, mert felismerték, hogy az erős szociális háló növeli a piaci szereplők szabadságát: ha az állam bőkezű a munkanélküliekkel és általában színvonalas szociális ellátásokat nyújt, akkor a munkaadóknak kevésbé kell tartaniuk a dolgozók szervezett érdekérvényesítésétől, például a szakszervezetektől. A startup cégek is bátrabban kockáztathatnak, ha kudarc esetén az állam jóléti hálójára számíthatnak. A technológiai vállalatoknak még az ellen sincsen kifogásuk, hogy a leginkább kiszolgáltatott, keveset kereső fizikai dolgozók érdekeit szigorú törvények védjék, hiszen a techcégek az ilyen feladatokat úgyis kiszervezik. Megelégednek azzal, hogy a jóléti állam nem lép fel monopolhelyzetük ellen, és nem nehezíti meg a dolgukat például szigorú adatvédelmi törvényekkel – véli Johnson.
Esszéje végén Johnson semmi garanciát nem lát arra, hogy a techszektor baloldali szimpátiája a jövőben is fennmarad. Bár a Trump által képviselt plebejus elitellenesség és a kozmopolita eszmék elutasítása taszítja a progresszív szellemű technológiai cégvezetőket, a Bernie Sanders-féle szociáldemokrata kapitalizmusellenesség szintén riasztja őket. Vagyis ha netán az utóbbi jutna hatalomra, a Republikánus Párt pedig visszatérne a hagyományos piacpárti konzervatív eszmeiséghez, a techszektor a jobboldal mellé állhatna.