„Ahogyan a huszadik századot a liberális demokrácia, a fasizmus és a kommunizmus vetélkedése határozta meg, úgy a 21. században a liberális demokrácia és a digitális autoritarizmus közötti küzdelem lesz a középpontban” – írja Nicholas Wright neuropszichológus a Foreign Affairsben.
Wright szerint illúziónak bizonyultak azon remények, amelyek szerint az internet elterjedése ellehetetleníti a diktatórikus rendszereket, de még az autoritárius rezsimeket is. Sőt, Wright úgy véli, hogy ennek éppen az ellenkezője történik: az új technológiai lehetőségek több okból is az elnyomó kormányzásnak kedveznek.
Az egyre intelligensebb gépek hovatovább átveszik a társadalmak irányítását, sőt formálását is. Ahogyan a technika fejlődik, egyre több munkafolyamat válik automatizálhatóvá. Ez egyrészt a munkanélküliség növekedéséhez vezet, de ennél is súlyosabb probléma, hogy a politika is technicizálódik, és az algoritmusok veszik át a társadalom irányítását.
A kormányok mindeközben egyre kifinomultabb eszközökkel rendelkeznek majd az állampolgárok megfigyelésére és megregulázására. Amit Wright szerint ki is fognak használni, hiszen csak elnyomással lehet majd kordában tartani a munkanélküliség miatt növekvő elégedetlenséget. Wright szerint a nyugati demokráciákat kevésbé fenyegeti az elnyomás, hiszen a végrehajtó hatalomnak intézményes korlátai vannak. A nem demokratikus országokban azonban még nagyobb lehet az elnyomás. Wright utal rá, hogy Kína a totális megfigyelés rendszerét építi ki: 2020-tól meghízhatósági mutatószámot készít minden állampolgárról, s ehhez a hatósági adatok mellett az internetes böngészési információkat is felhasználja. Sőt, akár a köztéri kamerákat is bekötik a rendszerbe. Mindez sci-fi be illő disztópia, ám nem teljesen alaptalan, ha figyelembe vesszük, hogy a kínai cégek egy internetes játék felhasználói körében tesztelik az arcfelismerést. Wright megemlíti, hogy több feltörekvő ázsiai és afrikai ország máris érdeklődik a kínai megbízhatósági mutatószám iránt. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a kínai kommunista pártvezetés milyen hatékonyan használja propagandacéljaira az internetet.
Wright arra hívja fel a figyelmet, hogy a totális megfigyelés nemcsak a nyílt elnyomással erősíti az autoritárius vezetést. Már a panoptikont tervező koraújkori filozófus, Jeremy Bentham is tudta, hogy a megfigyelés öncenzúrára késztet, és igazodási kényszert vált ki. A módszert a puha és félkemény diktatúrák sikerrel alkalmazták a huszadik század során. Tudósok azt is bizonyították, hogy az igazodás egy idő után átformálja a gondolkozást, és az eleinte külső kényszerből követett normák belsővé válnak.
Arról nem is szólva, teszi hozzá Wright, hogy az információbőség lehetővé teszi a tervgazdálkodás megvalósítását, de legalábbis rugalmasabbá teszi a központilag irányított gazdaságot és politikát. Ez pedig erősíti az elnyomó hatalom legitimitását, és kifogja a szelet kritikusainak vitorlájából.
Wright pesszimizmusa egyáltalán nem párját ritkító. Yuval Harari polihisztor az emberiség rövid történetének összefoglalása után a jövő történetét is igyekezett megírni. 21 lecke a 21. századra című magyarul is olvasható könyvében egy, a Wrightéhoz hasonló disztópia lehetőségéről számol be, és kevés esélyt lát arra, hogy sikerülhet életben tartani a demokráciát. Mások csak a jóléti államot siratják, de akad, aki egyenesen a tudományos fantasztikus irodalom borús jövőképeinek megvalósulásától, az emberek gépek általi elnyomásától tart, következésképp a modern informatikát egészében ellenségnek nyilvánítja.
Abban azért még reménykedhetünk, hogy a haladó értelmiség apokaliptikus félelmeiből nem valósul meg több, mint a kilencvenes és a duplanullás évek progresszív jóslataiból. A liberális demokrácia hívei akkoriban biztosra vették, hogy az internetnek hála szükségszerűen beköszönt majd a globális netizenek digitális demokráciája.