Nyomtatás

A nemzeti olvasztótégely védelmében

2019. augusztus 15.

Amerikai konzervatívok megpróbálnak új életet lehelni az amerikai nemzeteszmébe, miután úgy látják, hogy az uralkodó progresszív ideológia ellenséges törzsekre szabdalja a nemzetet.

Elitünk, annak is kivált a fiatalabbja az egymás mellett, elkülönülten élő és közös értékektől mentes kultúrák és etnikai csoportok vegyessalátáját állítja a hagyományos olvasztótégely-eszme helyébe” – olvassuk Andrew A. Michta politológiaprofesszortól az American Interestben.

Ezt a jelenséget Michta a hidegháború utáni globalista ideológia melléktermékének tekinti, és jelentős részben az amerikai egyetemeket véleménye szerint elárasztó „neomarxista progresszivizmus” számlájára írja. Felelőssé teszi érte továbbá a fősodorhoz tartozó médiumokat és az elmúlt évtizedek hibás bevándorláspolitikáját, amely nem követeli meg az érkezőktől a kulturális beilleszkedést. A szellemi élet hangadói partikuláris etnikai, életmódbeli és ideológiai identitásokat helyeznek a közös amerikai identitás elébe, s nem csoda, hogy mára az amerikaiaknak csupán 47 százaléka mondja, hogy nagyon büszke Amerikára, holott ez az arányszám tizenöt éve még elérte a 75 százalékot. A közös nemzeteszme nélkül viszont nincs meg az az alap, amelyre hivatkozva nagy szükség esetén áldozatvállalást lehetne kérni a polgároktól az egymás iránti szolidaritás jegyében, és amely lehetővé tenné, hogy az egymással vitában álló vagy más-más érdekcsoportokat képviselő emberek és szervezetek értelmes kompromisszumokat tudjanak kötni az eredményes kormányzás érdekében – írja Michta.

A cikk abból az alkalomból született, hogy Washingtonban július végén nagyszabású Nemzeti Konzervatív Konferenciát tartottak tudósok és egyéb hírességek részvételével. A megnyitóbeszédet Christopher DeMuth, a konzervatív American Enterprise Institute volt elnöke tartotta, aki Reagan elnök idején a fölöslegesnek ítélt állami gazdasági szabályozók leépítését irányította. A nacionalizmusnak – fejtegette – amelyet ő és társai vissza akarnak állítani jogaiba, semmi köze a kisebbségek elnyomásához és más országok elfoglalásához. Arra kíván reagálni, hogy az amerikai állam nem teljesíti alapvető funkcióit, például nem gondoskodik az államhatár sérthetetlenségéről, nem őrködik a bevándorlás törvényes rendjén, és nem ügyel a bevándorlók asszimilációjára. A jogszabályalkotást jelentős részben nemzetközi szervezeteknek engedte át, illetve egy olyan bürokráciára bízta, amely alig van tekintettel az amerikai polgárok tömegeinek érdekeire.

A New York Timesban Bret Stevens a libertárius Friedrich Hayeket idézi, aki szerint a nacionalizmus állami beavatkozást feltételez, és ezért a kollektivizmushoz nyit utat a konzervatívoknak. Ennek önmagában is el kellene riasztania a konzervatívokat a nacionalizmustól – írja Stevens. Elismeri, hogy a nemzeteszmének fontos szerepe van Európában, mert az összetartozás érzését táplálja, Amerika azonban nem nemzetállam, itt különféle származású emberek élnek együtt, vagyis a nacionalizmus nem amerikai eszme.

A konferenciáról szóló összefoglalójában Jarrett Stepman azt írja a Daily Signal hasábjain, hogy a résztvevők sok mindenben eltérő nézeteket vallanak, de abban egyetértenek, hogy a mai konzervativizmust nem azonosítják a libertárius felfogással, amely a minimumra szorítaná az állam szerepét. Ellenkezőleg, a bevezetőben idézett Andrew Michta például azt javasolja cikkében, hogy a szövetségi állam ellenőrizze, mire költik az egyetemek az állami forrásokat, enélkül nem lehet ugyanis véget vetni az egyetemeken zajló egyoldalú világnézeti képzésnek. Szükségesnek tartaná továbbá a sorkatonai, vagy valamilyen polgári szolgálat visszaállítását, hogy a különféle osztályok gyermekei személyes kapcsolatba kerüljenek egymással, és megtapasztalják együvé tartozásukat. Korábban baloldali politikusok javasolták a sorkatonaság visszaállítását abban a reményben, hogy ez elejét veheti az amerikai háborús kedvnek, és erősítheti a társadalmi egyenlőséget.