„A jobboldal cenzúrázni akarja a kritikai fajelméletet” – olvassuk Michelle Goldberg cikkét a New York Timesban.
Kritikai fajelméletnek azt az eszmeáramlatot nevezik, amely szerint a nyugati társadalmakat a fehér faji felsőbbrendűség elve uralja, s emiatt sok kulturális hagyományt és intézményt át kell alakítani vagy fel kell számolni. Mint arról a Metazin az elmúlt években többször beszámolt, az Amerikából világhódító útra indult woke ideológiával szembeszálló konzervatívok váltak a szólásszabadság védelmezőivé. Az intézményesített diszkrimináció jelszavával hadba induló woke mozgalom akár a szólásszabadság korlátozásával is érvényt szerezne haladó elveinek. A haladó baloldali eltörléskultúra nemcsak azokat hallgattatná el, akik vitatják a rendszerszintű rasszizmus létét, hanem a múltból is kiradírozná az elnyomást támogató, sőt eltűrő történelmi szereplőket.
Goldberg nem rejti véka alá, hogy szimpatizál a haladó baloldali woke mozgalom egyes céljaival, de elismeri, hogy gyakran túlzásba esnek. Azt sem titkolja, hogy még a csakugyan előítéletes beszéddel szemben is ellenezné a törvényi fellépést, és nem ért egyet az egyetemeken egyre inkább eluralkodó politikailag korrekt szabályokkal. A mindez ellen és a szólásszabadság védelmében küzdő jobboldalt viszont képmutatással vádolja. A woke ideológiával szembeni harcban ugyanis – állítja – a konzervatívok is előszeretettel korlátozzák a szólásszabadságot. Goldberg arra hivatkozik ugyanis, hogy Trump elnök tavaly szeptemberben rendeleti úton tiltotta meg, hogy a kormányhivatalok pénzügyi támogatásban részesítsenek olyan programokat, amelyek „a kritikai fajelméletet”, illetve „a fehér kiváltságokat” hirdetik, mivelhogy az ilyesmi „Amerikától idegen propaganda-tevékenység”. Arkansasban betiltották az amerikai történelmet a rabszolgatartás fényében újraértelmező 1619 projekt iskolai oktatását, és más államokban is hasonló javaslatot nyújtottak be. Goldberg megemlíti, hogy Franciaországban széles koalíció állt össze a woke nézetek képviselőinek elhallgattatására, bár azt nem fejti ki, hogy ebben az esetben mi utal az elhallgattatásra. Goldberg mindenesetre úgy látja, hogy a woke-hoz hasonlóan a jobboldal sem vitában akar győzni, hanem cenzúrával szerezne érvényt céljainak.
Odáig Edward Skidelsky filozófus is követi őt a Critic magazinban, hogy az intolerancia kölcsönös. Skidelsky a gyűlölködésig fajuló hadakozást a 20. századi totalitárius ideológiák örökségének tartja. Bár a nyugati demokráciák politikai értelemben továbbra is demokratikusak, a kultúrharc a harmincas éveket idézi. Nyugaton a baloldalon hivatkoznak előszeretettel az olasz kommunista filozófus Gramscira, s az intézmények, mindenekelőtt az egyetemek uralmuk alá hajtásával akarják bebetonozni kulturális hegemóniájukat, Skidelskyt azonban ez egyenesen a náci Gleichschaltung politikájára emlékezteti.
Skidelsky elemzése szerint az egyetemen a woke politikai korrektség áll nyerésre. A szerző egy kínai oktató kollégáját idézi, aki szerint Pekingben hovatovább szabadabbnak érzi magát, mint Nagy-Britanniában. Kínában ugyanis legalábbis baráti körben lehetséges bírálni az uralkodó ideológiát, a brit akadémiai világban még a magánéletben is elvárt a szent woke eszmék feltétlen tisztelete.
Cikke végén Skidelsky megjegyzi, hogy a totalitárius szellemiséget idéző baloldali woke radikalizmus és jobboldali populista párja egymást erősíti. Ha pedig sikerül meghatározóvá válniuk, és széles társadalmi bázist kialakítaniuk, akkor a totalitárius szellemiség a kultúra után a politikát is eluralja.