És a zsidók hova álljanak?

2021. június 27.

Liberális zsidó szerzők hevesen bírálják a baloldali zsidó értelmiséget és szervezeteket, amelyek támogatják a Black Lives Matter mozgalmat és a kritikai rasszelméletet. Azzal vádolják őket, hogy legitimálják az antiszemitizmust.

Ideje lenne újra átgondolni, mit is értünk faji igazságosságon. A ma dívó felfogás ugyanis kevés lehetőséget ad a zsidóknak és másoknak, hogy jobbá tegyék a világot” – írja David Bernstein, a Liberális Értékek Zsidó Intézetének alapítója a Forward magazinban.

A cikk apropója a Stanford Egyetem két munkatársának az esélyegyenlőségi hatósághoz benyújtott keresete. Ron Albucher pszichiáter és Sheila Levin szociális munkás panaszában azt állítja, hogy az egyetem sokszínűséget erősítő programja hátrányosan megkülönbözteti a zsidókat. Az ügy 2020 májusára nyúlik vissza, amikor is az egyetem online közösségi fórumát rasszista megjegyzések és jelképek (egyebek között horogkeresztek és az Amerikában abszolút tabunak számító „nigger” szó) árasztották el. A két panaszos a rasszista incidenst tárgyaló vita során az antiszemitizmus kérdését is elővette, mire sokan azzal vádolták őket, hogy ezzel csak a feketék elleni rasszizmusról akarják elterelni a szót. Amikor később a stanfordi templomban is horogkeresztek jelentek meg, az egyetem sokszínűséget és elfogadást erősítő szervezete nem volt hajlandó napirendre tűzni az ügyet. A panaszosok szerint ugyanez a szervezet ráadásul nyomást gyakorolt az egyetem zsidó munkatársaira, hogy látogassák azt a csoportot, amelyben a fehérek számot vethetnek saját társadalmi privilégiumaikkal. Hiába kérték, a szervezet nem volt hajlandó külön csoportot létrehozni a zsidók számára. „E szemlélet szerint a zsidók csak a rasszizmus elkövetői lehetnek, az áldozatai sosem” – vonja le a következtetést Bernstein.

Nála is keményebben fogalmaz Jonathan S. Tobin a Jewish Journalben. Tobin ráadásul a baloldali liberális zsidó értelmiséget és szervezeteiket is súlyos kritikával illeti, amiért támogatják a Black Lives Matter által képviselt woke szemléletet. Tobin kifejezetten totalitáriusnak nevezi a Black Lives Matter mozgalmat, és rámutat, hogy támogatói közül sokan Izrael-ellenesek, sőt, nyíltan antiszemiták: a zsidókat a fehér elnyomók közé sorolják, és Izraelnek a palesztinokkal szembeni fellépéséért is felelőssé teszik őket. Mindennek ellenére a baloldali liberális értelmiség hevesen ellenezte Trump elnök javaslatát, amely kitiltotta volna a kritikai rasszelméletet az iskolákból. Tobin ennél is aggasztóbbnak tartja, hogy két jelentős zsidó szervezet, az Amerikai Védelmi Liga és a Közügyek Zsidó Tanácsa is beállt „a zsidógyűlöletet legitimáló kritikai rasszelmélet” támogatói közé.

A dolog pikantériája, hogy a zsidók, akik néhány éve az alt-jobboldal szélsőséges internetes kommentelőinek nem voltak elég fehérek, a faji egyenlőség baloldali woke harcosai számára viszont túlzottan is azok: az ő kétosztatú faji koordinátarendszerükben ezért a zsidók csak elnyomók lehetnek. Talán van, aki ettől a bélyegtől igyekszik szabadulni, amikor arra kell válaszolnia, a fehérek közé tartozik-e. A Pew közvélemény-kutató intézet májusi felmérése szerint az amerikai zsidók 94 százaléka fehérnek tekinti magát, de a fiatalok között 15 százalékra nőtt azok aránya, akik nem fehérként azonosítják magukat.