„Annie Ernaux azt a francia baloldalt képviseli, amely a muszlimokat kiáltja ki a történelem áldozatainak – őket állítja a zsidók helyére” – írja a Neue Zürcher Zeitungban Pascal Bruckner.
A Metazinból jól ismert francia konzervatív filozófus kétségkívül jó írónak minősíti Annie Ernaux-t, legalábbis a rövid próza műfajában. Legutóbbi műve, A fiatalember, amelyben azt beszéli el, hogyan került szerelmi viszonyba 54 évesen egy nála húsz évvel fiatalabb férfival, 27 oldalt tesz ki. Az írónő leghosszabb műve sem tölt meg 250 oldalt. Ámde minden egyes művével eléri az olvasó szívét, mert őszintén ír magáról: arról, hogy szégyellte egyszerű normandiai szüleit, vagy hogy viszonyt tartott fenn egy orosz diplomatával. Kiváló írások ezek – állapítja meg Bruckner. Csakhogy szerinte nagyságrenddel nagyobb kaliberű szerzők is voltak a jelöltek között. A francia Michel Houellebecq (aki a politikai mezőben az Ernaux-éval ellentétes oldalon helyezkedik el), az amerikai Joyce Carol Oates, továbbá a brit Salman Rushdie. Az utóbbi mellett furcsamód politikai érvet hoz fel (mint látni fogjuk, Ernaux díjazását is politikai-erkölcsi alapon kifogásolja): a brit íróra az idén iszlamista merénylő támadt rá. Irán pedig, amelynek néhai vallási vezetője halálos fatvát mondott ki rá, példátlan tüntetések helyszíne, mióta az erkölcsrendészet fogságában életét vesztette egy lány, aki nem szabályosan viselte a hidzsábot. Rushdie Nobel-díja erős üzenetet hordozott volna ebben a helyzetben. A Nobel-díjat odaítélő bizottság talán félt az iszlamisták bosszújától? – kérdi Bruckner.
Mindenesetre úgy véli, hogy a végül meghozott döntés is üzenetet hordoz. Mert Annie Ernaux nemcsak szép, komoly műveket ír a maga életéről, hanem egyben elkötelezett politikai aktivista is. Régóta a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon támogatója, és legutóbb ott menetelt mellette a drágaság és a „klímapasszivitás” ellen tartott párizsi tüntetésen. Ezzel összhangban régóta támadja az Egyesült Államokat. Az évek című 2008-as könyvében a több ezer áldozatot követelő 2001-es New York-i és washingtoni repülőgépes iszlamista merényletekről azt írta, hogy csodálatot váltott ki belőle az a néhány fanatikus ember, aki néhány tapétavágóval képes volt két óra leforgása alatt lerombolni Amerika hatalmának jelképeit.
Ernaux Izraelt is kifejezetten ellenségének tekinti, bár ez regényeiben nyomokban sem található meg. Négy éve más művészekkel együtt úgy foglalt állást, hogy erkölcsi kötelesség ellenezni az Izraellel fenntartott normális kapcsolatokat, és ebben a szellemben támogatta a BDS Izrael-ellenes bojkottmozgalom néhány kezdeményezését. Másokkal együtt felszólította a tévétársaságokat, hogy ne közvetítsék az eurovíziós dalfesztivált, mivel azt Izraelben rendezték meg. Tavaly aláírt egy nyílt levelet, amelyben Izraelt apartheid-politikával vádolták, vagyis az egykori fajüldöző dél-afrikai rezsimhez hasonlították. Nem maradt ki abból a kampányból sem, amely Georges Abdallah libanoni kommunista terrorista kiszabadítását követelte, akit azért ítéltek el, mert Franciaországban megölt egy amerikai tisztet és egy izraeli diplomatát. Viszont a kampány szervezői szerint odaadó híve a palesztin népnek és a gyarmatosítás elleni harcnak. Ernaux ugyancsak támogatja Houria Bouteldját, az algériai–francia aktivistát, aki a fehéreket és a zsidókat kárhoztatja a világ bajaiért és a „Cionistákat a Gulágra!” felirat előtt szokott fotózkodni.
Bruckner szerint a baloldal azt keresi, ki az igazi sorsüldözött, a zsidók-e vagy az arabok? És ha egyszer a szerencsétlenebbek arabul beszélnek, nem héberül, akkor már jogos antiszemitának lenni. Bruckner úgy látja ugyanis, hogy például Ernaux-nál az anticionizmus „alig leplezett antiszemitizmust” jelent. Bruckner szerint a régi antiszemiták becsmérlően beszéltek a zsidókról, a maiak úgy írják le őket, mintha ők lennének a ma hóhérai, mivelhogy Izrael fegyverrel harcol a terroristák ellen, pedig meg kellene értenie őket, hiszen áldozatok. A baloldal szemében az arabok az új zsidók. Szerinte ehhez a hithez csatlakozott Annie Ernaux is, és Bruckner azt latolgatja, vajon a Nobel-díj odaítélésénél eltekintettek-e ettől vagy éppenséggel figyelembe vették.