„Az UFO-aktákból sokkal többet tudhatunk meg a társadalmunkról, mint az ismeretlen repülő tárgyakról” – kommentálja Walsh Pasulka vallásszociológiával foglalkozó teológus az állítólagos UFO-észlelések dokumentumait, amelyeknek titkos minősítését a Trump-kormányzat oldotta fel.
Bár nem tartalmaznak bizonyítékot a földönkívüli élet létezésére, a felvételek és a dokumentumok mégis sokakat megerősítettek abbéli hitükben, hogy időnként idegen civilizációk látogatnak minket. Ami nem is meglepő, hiszen az Egyesült Államokban rendkívül magas az UFO-hívők aránya. Pasulka szerint ez nem véletlen. A hagyományos vallások hanyatlanak, de a spiritualizmusra továbbra is nagy az igény. Friss felmérések szerint az amerikaiak 47 százaléka hisz a fölönkívüliek létezésében (hét éve még csak 33 százalék volt az arányuk), és majdnem ugyanennyien tudni vélik, hogy a kormány szándékosan titokban tartja az UFO-k látogatásával kapcsolatos információkat (a republikánus szavazók és a fiatalok között az átlagosnál is magasabb az így vélekedők aránya).
Pasulka szerint szociológiai és teológiai értelemben a jelenség egyre nagyobb hasonlatosságot mutat a hagyományos vallásokkal. Az UFO-hívők közös, világmagyarázatként funkcionáló kozmológiai narratívákat fogadnak el. Olyan magyarázatokat, amelyek segítenek értelmezni az emberi lét és a világegyetem működését. Ezen kívül különféle, de nagyon is hasonló misztikus tapasztalatokról számolnak be, amelyek a hagyományos vallások csodáira emlékeztetnek. Sőt, az UFO-hívők közösséget is alkotnak: hála az internetnek, a világ egymástól távoli pontjain élők is kapcsolatba léphetnek hittársaikkal és megoszthatják velük elméleteiket és tapasztalataikat.
Igaz, egyelőre nincs hierarchikus egyházszervezetük, sem hivatalos doktrínáik, de ezek amúgy sem elengedhetetlen kellékei egy vallásnak. Pasulka úgy véli, hogy a modern korhoz és az UFO-hit természetéhez egyaránt jobban illeszkedik a decentralizált és informális intézményrendszer. Az UFO-hívők hajlamosak összeesküvés-elméleteknek is hitelt adni, és a kormányzattal bizalmatlan, elitellenes elképzeléseik rendszerébe nagyon is beleillik az a vélekedés, hogy a hatóságok eltitkolják a földönkívüli élet bizonyítékait. Elméleteik terjedését nagyban segíti a popkultúra – a népszerű X-akták és egyéb sorozatok.
Pasulka borítékolja, hogy bármennyi dokumentumot hoz is nyilvánosságra a kormány, az UFO-hívők hite nem fog megrendülni, sőt. Az elit- és intézményellenes közhangulat, illetve az internet csak tovább erősíti majd a földönkívüliek létezésében hívők táborát.


