Mr. Végítélet újabb jóslatai
2008. november 24.A gazdasági válságot megjósló közgazdász úgy látja, hogy az út továbbra is lefelé vezet. Bírálói szerint nem igaz, hogy előre látta az eseményeket, mert nem a válságot megjósolni művészet, hanem azt eltalálni, hogy mikor következik be.
Moszkva világpolitikai játszmája
2008. november 23.Moszkvából nézve a gazdasági válság az amerikai hegemónia végét jelzi. Orosz kormánypárti elemzők szerint nem véletlen, hogy az Európai Unió országai érezhetően közelednek Oroszországhoz, s amelyik mégsem, az elszigetelődik.
Elfogult vagy elszámoltató újságírás?
2008. november 21.Az internet a hírügynökségi tudósításokat is megváltoztatja. Az olvasókért folytatott versenyben a száraz és objektív hírügynökségi beszámolókat kiszorítják a szenzációhajhász és pártos hírek.
A tanár ideológiája nem ragályos
2008. november 21.Tévedés, hogy az egyetemeken túlsúlyban lévő baloldali professzorok a maguk hitére térítik a diákokat – ha akarnák, sem tudnák. Az elfogultság vádjától tartva kerülik viszont a politikával összefüggésbe hozható témákat, s ezekben valóban igen tájékozatlan a tanuló ifjúság.
Bagdad mégsem Kelet-Berlin
2008. november 19.A neves francia iszlamológus szerint az amerikai neokonzervatívok tévesen a hidegháborúval állították párhuzamba a közel-keleti válságot. Abból indultak ki, hogy ha nincs diktatúra, azonnal kitör a nyugati típusú szabadság. Tévedtek.
Kegyetlen törvények a kegyes halálról
2008. november 18.Újra fellángolt a vita Nagy-Britanniában a kegyes halál körül. Bár az öngyilkossági kísérletben való részvételt a törvény bünteti, az ügyészség a gyakorlatban elnéző.
Milyen lesz a világválság?
2008. november 18.Bár még korántsem egyértelmű, hogy a gazdasági világválság elkerülhetetlen, az amerikai publicista megpróbálja végiggondolni, hogy milyen lenne az élet az 1930-as évekéhez hasonló, tartós recesszió esetén. Nem is olyan rossz.
Igazi James Bond kerestetik
2008. november 17.A legendás kémhős ismét feltűnt a filmvásznon, de Amerikának az igazi világban is nagy szüksége volna a 007-es ügynökre, mert külpolitikájának meghatározásához elengedhetetlen lenne, hogy a világ különböző pontjain bepillantást nyerjen néhány titokba.
Genetikai rendőr szülők
2008. november 15.Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a terhességi vizsgálatok számos súlyos magzati elváltozást kiszűrnek. Gyakran azonban ma sem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a gyerek egészséges lesz-e.
Alkotmányos kalózköztársaság
2008. november 15.A szerződéselméleti hagyomány szerint a társadalom és a kormány legitimitása a polgárok önkéntes szerződésén alapul. A társadalmak azonban nem tudnak felmutatni ilyen szerződést. Bezzeg a bűnbandák igen.
Bretton Woods szelleme halott?
2008. november 14.A válság megkövetelné, hogy a világ államai újraszabályozzák a nemzetközi pénzügyeket. A második világháború végén egyszer már sikerült, most azonban nem biztos, hogy lesz bennük elég bölcsesség és egyetértés.
Tájkép konzervatív vereség után
2008. november 13.A demokrata párt elemzője óvja pártját attól, hogy túlzott gesztusokat tegyen a vesztes republikánusoknak, mert azok hamarosan újra megindítják a kultúrharcot. A konzervatívok azonban egyelőre még azt vitatják, hogyan tudnának ismét erőre kapni.
A segélyipar válsága
2008. november 11.A nagy ígéretekből semmi sem lett, sőt, csökkent a szegény országoknak jutó nyugati segély. A helyi korrupció sem szorult vissza, részben a rossz nyugati példák miatt, részben pedig azért, mert az új segélyező országok nem is kötik ilyen feltételekhez a segítséget.
Biztonsági bohózat
2008. november 11.2001. szeptember 11-i terrortámadások után az amerikai reptérbiztonsági hatóságok szigorú intézkedéseket léptettek életbe. Egy publicista utánajárt, hogy mennyire hatékonyak a rendszabályok. Semennyire.
Obamánia
2008. november 10.Barack Obama győzelme világszerte ovációt váltott ki a politikusok körében. Mindenki a maga hamis vágyait képzeli a győztesbe: a baloldali populisták, az iszlamisták és a multikulturalizmus hívei egyaránt.
Afganisztáni kilátástalanságok
2008. november 8.Afganisztánnal eddig minden nagyhatalom hiába próbálkozott. A külföldi beavatkozások történetéről szóló könyv olvastán a brit publicista nem lát kiutat az afgán mocsárból.
Elfogult médiafogyasztók
2008. november 8.Az amerikai elnökválasztási kampányban a lapok és a hírcsatornák nem tudtak elfogulatlanok maradni. Sokak szerint a szerkesztők részrehajlása miatt nem kapta meg az olvasó, ami jár neki. De vajon az olvasók tényleg tárgyilagos beszámolókra vágynak?
Ön dönt: iszik, vagy e-mailt ír
2008. november 7.Az internet korában nem csak az elfogyasztott italok miatt fájhat a fejünk egy átmulatott éjszaka után, hanem a spiccesen elküldött e-mailek miatt is. De a Google már erre a problémára is kínál a megoldást.
Magánutakkal a halál ellen
2008. november 6.Sokallja a halálos közúti baleseteket? Privatizáljuk az utakat, és negyedére fog csökkenni a halálesetek száma. Már ha hihetünk a neves osztrák libertárius közgazdásznak.
A neonácik és az iszlám
2008. november 4.A kölni radikálisok iszlámellenes tüntetést hirdetnek, amelyre külföldi idegenellenes pártok képviselői is ellátogatnak. A hamburgi neonácik bírálják a kölni szélsőségeseket: az iszlám elleni harc szerintük Amerika és Izrael érdekeit szolgálja.