A fiatal klinikai pszichológus új könyvében azt igyekszik bizonyítani, hogy eltérő képességeinket, közvetve tehát a társadalmi egyenlőtlenséget is jelentős mértékben genetikai tényezők határozzák meg. Kollégáinak egy része a náci tudomány felélesztésével vádolja, annak ellenére, hogy az egyenlő méltóság elvére hivatkozik, és támogatja a jóléti államot.

Franciaországban a bírói hatalom nem szokta felülbírálni a politikai döntéseket. A lakosság sem szokta az alkotmányosságot ellenőrző testületeknél keresni igazát a kormány intézkedéseivel szemben. A Covid-járvány változást hozott ebben.

A liberális feminista szerző erkölcsi szempontból aggályosnak tartja, hogy embertársaink egy részének önhibáján kívül, vele született fizikai adottságai miatt nem jut szerelem. De mivel senkit sem akar arra kényszeríteni, hogy mások vágyait kielégítse, a szexhez való egyenlő hozzáférést a társadalom szépségideáljának átszabásával érné el.

A közelmúltban három tekintélyes amerikai bíró szorgalmazta a rágalmazási joggyakorlat reformját a jó hírnév védelmének érdekében. A baloldali médiatudós egyetért velük. A rágalmazási perek megnehezítése egykor valóban a szólásszabadságot szolgálta, ma azonban a verbális internetes és médialincselést szítja.

Olaszországban meglehetős izgalmat keltett a texasi törvény, amely a magzati szívhang megjelenése után tiltja a művi terhességmegszakítást. Olaszországban negyvenhárom éve nem büntetik a magzatelhajtást, de az abortuszvita azóta is tart.

Nagyjából egyetértés van abban, hogy az afganisztáni tálib hatalomátvétel és a húszéves háború kudarca közhelyes okokkal magyarázható. Sokak szerint az összeomlás azt mutatja, hogy Amerika és a világ nem tanult. Az ifjú politológus szerint épp ellenkezőleg – túlzottan bízunk a tanult szakértőkben.

A májusban elhunyt tekintélyes politológus utolsó művében közölt kutatási adatok szerint a 20. század végén tapasztalt kisebb vallási újjászületést a 21. század elején a szekularizáció nagy hulláma követte. Ahogyan azt a modernizációs elméletek mindig is sejttették, a fejlődés visszafordíthatatlan kulturális változásokat indít el.

A francia közoktatásügyi miniszter „köztársasági laboratóriumot” hoz létre, hogy ellensúlyozza egyfelől az iszlamista radikalizmus, másfelől a mindenben rasszizmust látó woke-izmus hatását a fiatalokra. A baloldali szociológus felháborodással fogadja a tervet.

Konzervatív liberális szerzők tévesnek és károsnak nevezik azokat az elméleteket, amelyek az állítólagos rendszerszintű rasszizmussal magyarázzák a feketék hátrányos helyzetét. Úgy vélik, hogy csak elkendőzi és félrekezeli a bajokat, ha az esélyegyenlőség szociális problémáját etnikai kérdésnek tekintjük.  

Egyre többen gondolják, hogy a növekvő vagyoni egyenlőtlenség akkor is alássa a demokratikus társadalmat, ha csak kevesen nyomorognak. A lecsúszástól leginkább veszélyeztetett rétegek viszont nem akarnak gondoskodó államot. Ráadásul a fejlett országok egyenlőtlensége okozati összefüggésben áll a harmadik világ szegénységének csökkenésével.

Olasz elemzők abban látják az afganisztáni demokráciaexport-kísérlet kudarcának okát, hogy az amerikaiak meg sem próbálták a mélyen beágyazott helyi struktúrákat bevonni az új államszervezetbe, hanem látszólag demokratikus színfalak mögött korrupt háttéralkuk rendszerét hozták létre.

Az IPCC friss jelentése azonnali és drasztikus klímavédelmi reformokat sürget a Föld megmentése érdekében. Ötletből nincs is hiány, csakhogy a radikális környezetvédelem olyan áldozatokat követel, amelyeket a többség nem óhajt meghozni. Persze az is lehet, hogy erkölcsi szempontból a Föld pusztulása sem lenne tragédia, legalábbis a tanult oxfordi filozófus szerint.

Egy izraeli–amerikai szerző szerint a lengyel kormány és parlament helyesen tette, hogy időbeli korlátot szabott az elvett ingatlanokhoz fűződő jogok érvényesítésére. Ilyen igényekkel Izrael sok más országgal szemben is előállhatna, de vele szemben is támaszthatnának efféle igényt. És támasztanak is – a palesztinok.

A német filozófus szerint a haladó szellemű világmegváltó eszmék, mint például a klímaváltozással, a bevándorlással és a nemi szerepekkel kapcsolatos nézetek szekuláris vallásként működnek. És semmivel sem toleránsabbak, mint a hagyományos vallások.

Az elemzők többsége, pártállásra való tekintet nélkül Amerika megalázó vereségeként értékeli az afganisztáni tálib hatalomátvételt, és súlyos geopolitikai következményektől tart. A felelősök tekintetében azonban már nincs egyetértés. Ha mindenki hibás, akkor senki sem bűnös?

A fiskális és monetáris alkoholizmusból nem egyszerű a kigyógyulás. A kormányok annyira félnek a másnaposságtól, hogy inkább elodázzák a kijózanodást. A bódulat azonban nem tarthat örökké, és minél tovább tart a részegség, annál súlyosabbak lesznek az elvonási tünetek.

Afganisztánban egy lavina gyorsaságával omlik össze az állam, amelyet az amerikaiak húsz éven át mérhetetlen anyagi és többezer fős emberáldozattal építettek fel. A háború megnyerhetetlen volt, a befejezése dicstelennek ígérkezik.

Egyre több tudományterület képviselői vélekednek úgy, hogy a tudomány egy helyben topog. Az amerikai közgazdász szerint ezért elsősorban a tudományos intézményrendszer a felelős. A szakma elismert tudósai akarva-akaratlan akadályozzák a megújhodást, hiába vált a tudományterületük meddőhányóvá.

Valamikor egyértelmű volt Amerikában, hogy a kommunizmus rossz. Ma olyanok is megjelennek a politikai életben, akik szerint jó. Igaz, kevesen vannak. A többség inkább csak elfelejtette, mi nem volt rendjén a kommunizmussal. A nácizmust és a fasizmust viszont számontartja, mint a gonosz megtestesülését.

Csak erős központi kormányzat szállhat hatékonyan szembe a súlyos kihívásokkal és a válságokkal. Csakhogy minél nagyobb a kormányzat hatalma, annál nagyobb veszélyt jelent a demokráciára. Különösen, ha nem a mindenkit fenyegető külső veszély, hanem a belső egzisztenciális ellenségeskedés hívja életre a Leviatánt.