A választási kampányban a miniszterelnöki poszt legesélyesebb várományosa az elnöki köztársaság híve. Ebből azonban nemigen lesz semmi, éspedig elsősorban azért, mert túlságosan sok érdekcsoport nem szeretné, ha a végrehajtó hatalom megerősödne.

Elit nélkül nem megy. Bürokrácia nélkül nem megy. A barcelonai politológus szerint ez az első populista hullám kudarcának tanulsága. További hullámok várhatók azonban, mert a másik fél, a liberális elit nincs a helyzet magaslatán.

Egyre többen tartanak tőle, hogy Kína megelőzheti a Nyugatot technológiai fejlődésben, és ezzel a világ vezető hatalmává válhat. Mások attól félnek, hogy a mesterséges intelligencia és az internet a demokráciát is elnyomó megfigyelőállammá alakítja. Három neves politológus szerint alaptalanok az aggodalmak: a technológiai fejlődés a demokráciának kedvez. Legalábbis hosszú távon.

A hatékony altruizmus hívei az emberiség összboldogságát teszik az erkölcsileg helyes cselekvés mércéjévé. Bírálóik a totalitárius utópiákkal rokonítják ezt az egyre divatosabb elméletet, mivel a hipotetikus jövő hipotetikus nemzedékeinek érdekére hivatkozva figyelmen kívül hagyja, sőt, akár háttérbe szorítja a ma élőket.

Az amerikai kormány vihart kavart azzal a tervével, hogy elengedi a diákhitelek jelentős részét. Baloldali bírálói sokkal jelentősebb állami beavatkozást várnának el. A jobboldal viszont arra mutat rá, hogy az államilag támogatott hitelezés nem mozdítja elő az egyenlőséget, sőt, tovább drágítja és hígítja a felsőoktatást.

A neves tudományos folyóirat a jövőben csak az olyan kutatási eredményeket közli, amelyek senkit sem sértenek. Az új publikálási irányelvek bírálói szerint ez lényegében ideológiai cenzúra, amely ellentétes a tudományos objektivitás elvével, és egyúttal tovább szíthatja az elittel szembeni bizalmatlanságot is.

A konzervatív francia filozófusnő úgy látja, hogy akárcsak hajdan a kommunista mozgalom, most a zöld aktivisták képzelik magukat világmegváltónak, csak most nem az elnyomottak, hanem az egész Föld nevében. Az eredmény mindkét esetben nagyfokú intolerancia.

Kínának egészen más a szándéka a Nyugattal, mint a Szovjetuniónak volt a hidegháború idején: nem célja, hogy végső soron megsemmisítse. Viszont biztos benne, hogy képes a Nyugat fölébe kerekedni. A kínai támogatással működő washingtoni agytröszt munkatársa is úgy véli, hogy Amerika nem győzhetne az új hidegháborúban.

Kutatások tömkelege állítja, hogy a konzervatív világnézetűek boldogabbnak vallják magukat, mint a liberálisok. Mégpedig azért, mert az egyéni érdemmel és szorgalommal magyarázzák a sikert, és nem rendszerszintű okokkal.

Kanada a kábítószerkereskedelem legalizálásával próbálkozik. Engedélyezték a cannabis fogyasztását, és az egyik tartományban kemény drogokat is szabad fogyasztani. A hatóságok azt remélik, hogy az alkoholtilalom feloldásához hasonlóan ezek az intézkedések is több haszonnal járnak majd, mint kárral.

A technokraták gyakran populistának minősítik a pártokat azon az alapon, hogy népszerűséghajhásznak tekintik őket. Az olasz politológus szerint ők maguk sem kevésbé populisták. Elméletét hazájának legfrissebb politikai fejleményeivel igyekszik igazolni.

Időről-időre előkerül a javaslat, miszerint az internet pöcegödrének sötét bugyraiban fortyogó gyűlölködést csak úgy lehetne lecsapolni, ha a hozzászólók nem maradhatnának névtelenek. A szkeptikusok szerint ez a módszer aligha lenne hatékony. A gyűlöletkeltők ugyanis büszkén, névvel vállalják nézeteiket.

A haladó szellemű baloldali elit körében egyre népszerűbbek a nemnövekedés elméletei. Az eszmeiséggel alapvetően szimpatizáló közgazdász azonban nem sok esélyt lát az elmélet megvalósítására. Sem a szegény országok lakói, sem pedig a fejlett gazdaságok középosztálya és munkássága nem lelkesedik a globális ökoszocializmusért.

A náci múlt bűneivel való szembenézés évtizedeken át meghatározta Németország külpolitikáját. És gazdasági szempontból is igen jövedelmező volt, például elősegítette az olcsó orosz energiához való hozzáférést. Az ukrajnai háború miatt új narratíva körvonalazódik. Természetesen ez is összhangban van Berlin aktuális gazdasági érdekeivel és az új geopolitikai realitásokkal.

A baloldali publicista aránytalannak és abszurdnak tartja, hogy a szólásszabadság egynémely védelmezőjének a progresszív eltörléskultúra jutott eszébe a Salman Rushdie elleni merényletről, miközben szót sem ejtenek róla, hogy jobboldali konzervatívok könyveket tiltanak ki az iskolákból.

A kultúrharc hívei a politikát a kultúráért és az identitásért folytatott küzdelemnek tartják. A keresztény konzervatív szerző szerint ez rendben is lenne, csakhogy a gyakorlatban nem a politika szolgálja a kultúrát, hanem fordítva. Különösen aggasztónak tartja, hogy a keresztény jobboldal is pártpolitikai szereplővé vált, s ezzel alapvető érdekeit kompromittálja.

Az ukrajnai háborút nemcsak befolyási övezetért, területért és erőforrásokért vívják, hanem az orosz emberek tudatáért is. A Kreml narratívája szerint Oroszország a hanyatló nyugati civilizáció és annak értékei ellen is harcol. Még ha győzne is, nagy kérdés, hogy az oroszok boldogabbak lennének-e az eurázsiai civilizáció részeként.

A háború szörnyű pusztítással jár, de a modern társadalmak kialakulásában mégis kulcsszerepe volt. Az ikonoklaszta történész legújabb kutatásai szerint a mezőgazdaság mellett a hadviselés volt az elmúlt tízezer év legfontosabb civilizációs ösztönzője.

A címben szereplő két meghatározás sehogyan sem fér össze, ezért az illetékesek megpróbálják az egyiket szemérmesen eltagadni. Az egyik legismertebb lett tömeggyilkos esete mindennapos a Baltikumban, ahol a szovjet megszállókkal szembeni gyűlölet sokakat a náci megszállók bűntársaivá tett.

Az Oroszország elleni bojkottért a résztvevő államok is nagy árat fizetnek. A szankciók nagy károkat okoznak az orosz gazdaságnak, két német közgazdász szerint azonban Putyin hatalmát nem veszélyeztetik, és a háború lezárását sem segítik elő. A Nyugat – állítják – sokkal hathatósabban támogathatná Ukrajnát szankciók nélkül.