A művészet moralizáló megközelítése súlyos dilemmák elé állítja a kortárs művészetet gyűjtő múzeumokat. Eddig sem volt könnyű dolguk, de végképp lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha az esztétikai érték helyett az alkotások és a művészek erkölcsössége lesz a szépség mércéje.

Amerikában egyre kevesebb a vallásos választó, a jobboldal támogatottsága mégsem esett vissza. A konzervatív szerző szerint azért, mert a Republikánus Párt sikeresen integrálta a kispolgári értékrendű kétkezi munkásokat, akiket elidegenített a woke baloldal. Nagy kérdés viszont, hogy meddig tartható egyben a keresztény tradicionalisták és a libertinus konzervatívok koalíciója.

Olaszországban szokás szerint megint egeret szültek a vajúdó hegyek. Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, a bírák függetlensége sokszor kétséges, de az is baj, ha túl függetlenek. Mindezen alig segít a most elfogadott igazságügyi reformtörvény.

Apák napja alkalmából konzervatív elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a hagyományos férfiszerepek háttérbe szorulása súlyos társadalmi válságot okoz: hozzájárul a férfiak identitásválságához és a csonka családok arányának növekedéséhez. A hagyományos maszkulin erények megerősítésével a gyerekek és a nők is jól járnának.

Sokan állítják, hogy Putyin túszul ejtette az orosz elitet. A német és az orosz Oroszország-szakértő szerint nem így áll a helyzet. Az elit nem áldozata, hanem kiszolgálója és haszonélvezője a rendszernek. Ezért, bár elégedetlen, nem lázad Putyin ellen. A két elemző ugyanezért a háború közeli lezárását sem tartja valószínűnek.

A jegybankok a kormányokkal karöltve egy évtizeden át, konvencionális és unortodox módszerek arzenáljával sikertelenül próbálták élénkíteni az inflációt. Aztán hirtelen emelkedni kezdtek az árak. Most már az a kérdés, hogyan lehet fékezni az inflációt úgy, hogy az ne vezessen súlyos recesszióhoz.

Egyre inkább bevett nézet, hogy a közösségi oldalak aláássák a társadalmi bizalmat, fokozzák a megosztottságot és elősegítik a radikalizálódást, ami pedig a demokrácia létét veszélyezteti. De vajon empirikus kutatások is alátámasztják-e az aggodalmakat? A tudósok véleménye megoszlik.

Több szakértő is sürgeti, hogy Franciaország a többségi választási rendszerről az arányos rendszerre térjen át. Örök vita ez, és a parlamenti választás első fordulójának küszöbén semmi esetre sem aktuális. A győztesnek mindenesetre, akármit mond most, aligha áll majd érdekében, hogy új rendszert vezessen be.

A Szovjetunió bukása után Oroszország még Amerikában bízott, aztán az Európai Unióban szeretett volna társra lelni. Mára úgy látja, Amerikával jóvátehetetlenül megromlott a viszony, az Európai Unió pedig elvesztette vonzerejét. Nem úgy Kína és általában a Kelet.

A tudomány ugrásszerű fejlődése nemhogy csökkentené, még növeli is a transzcendentális iránti igényt. Akárcsak a tudományos forradalom után, ma is erős az igény egyrészt az ezotériára, másrészt a politikai vallásokra.

A buffalói rasszista mészárlást sokan a rendszerszintű rasszizmus, sőt, a republikánusok számlájára írták. Az ismert baloldali demográfus ezt az általánosítást abszurdnak nevezi. Mivel a problémák oka nem a rasszizmus, hanem a társadalmi egyenlőtlenség, a társadalom bajait nem is lehet identitáspolitikával kezelni.

Van-e etikus hadviselés egy etikailag elfogadhatatlan háborúban? Legitim célpont-e egy katona, aki a hazáját védi? Kisebb bűn-e őt megölni, mint egy civilt? Az ukrajnai háború négy filozófust a háborús etika bevett tételeinek újragondolására késztet.

Egyre több ország igyekszik belföldön tartani állampolgárainak online felhasználói adatait – adatvédelmi okokra hivatkozva. Az adat a digitális üzleti világ nélkülözhetetlen üzemanyaga, ezért nemcsak személyiségi jogok forognak kockán, hanem súlyos gazdasági érdekek is.

A jómódú családba született, diplomás nigériai származású filozófus szerint a hátrányos helyzetű etnikai csoportok felemelését célul kitűző mozgalmakat a kisebbségi elit a woke baloldallal karöltve vakvágányra juttatta. A szimbolikus identitáspolitikává züllesztett kisebbségpolitika legfeljebb a faji alapon a kisebbséghez sorolt elit érdekeit szolgálja.

A világ egyik legnagyobb hírügynökségének munkatársát elbocsátották, miután statisztikákra és kutatásokra hivatkozva állította, hogy Amerikában – az uralkodó véleménnyel ellentétben – a fehér bőrű gyanúsítottat nagyobb eséllyel lövi le a rendőr, mint a fekete bőrűt. Mint sokan mások, ő is úgy véli, hogy ideológiai megkülönböztetés áldozata.

Egyre többen tartanak tőle, hogy a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok uralta internet totális megfigyeléshez vezet. Ezért – javasolják a baloldalon – az államnak kell beavatkoznia, hogy a neoliberális piaci dominancia legyőzésével demokratikussá tegye az internetet. De vajon az államtól ki véd majd meg?

A 19. és a 20. században a progresszív gondolkozók hittek a történelmi haladásban. A mai progresszívok nem hisznek benne. Az amerikai történész szerint az ilyen pesszimizmus nemcsak lehetetlenné teszi, hogy a történelemből tanuljunk, hanem egyenesen gyűlöletet szít a világ ellen.

Az alighanem leghíresebb élő politológus kétségbeesve tapasztalja, hogy a liberalizmus veszít vonzerejéből. Az okokról még csak volna elképzelése – jobbról és balról egyaránt lényegéből kiforgatva alkalmazzák –, de még találgatni sem tudja, mi lehet a megoldás.

Az Egyesült Államokban az ötvenes évek kommunistaellenes boszorkányüldözése során volt divatos elvárás az ideológiai hűségeskü. Akkoriban a jobboldal követelte a politikai színvallást, a baloldal viszont a véleményszabadságra hivatkozva ellenezte. Mostanság viszont a haladó baloldal írná elő a sokszínűség és a befogadás melletti kiállást.

Nemcsak az erényesség divat, hanem az erkölcsi pozőrség ostorozása is. Talán mert evolúciós szempontból mindkettő fontos. A bizalom megerősítéséhez nem elég erényesnek lenni, annak is kell látszani. De csak mértékkel, mert a túlzott erényfitogtatás a visszájára fordulhat.