Új távlatot nyitnak a történelemtudományban a nagy adatbányák, a digitalizálás és a számítógépes szövegfelismerés. A múltat statisztikai módszerekkel megérteni vágyó historiográfiai irányzat hívei azt remélik, hogy a történelem törvényszerűségeinek felismerésével a jövőt is előre jelezhetik.

Szociálpszichológiai kutatások tömkelege állítja, hogy a konzervatívok általában elővigyázatosabbak és komolyabban veszik a veszélyeket, mint a liberálisok. A koronaválságban azonban sok helyen megfordultak a szerepek, és a liberális baloldal követel szigorúbb korlátozásokat.

A mértékadó média is egyre inkább átveszi a közösségi oldalak és az internetes fórumok stílusát. Szenzációhajhásszá válik, és legfőbb célja a szektás csordaszellem kiszolgálása, akár a tények elferdítése, a kritikák elhallgatása, sőt összeesküvés-elméletek gyártása árán is.

A tudomány a legtekintélyesebb ágazatok közé számít a nyugati társadalmakban, de túlzás lenne azt állítani, hogy biztos fogódzókat tudott nyújtani a koronavírus-járvány ügyében. Nem fenyegeti-e a tudósokat végzetes presztízsveszteség, mire a járvány véget ér?

A politikai inkorrektség konzervatív bajnoka új könyvében szembeszáll a szerinte dogmatikus társadalomtudományos konszenzussal, miszerint a faji, nemi és osztálybeli különbségek mesterséges konstrukciók, és a társadalmi igazságtalanságok termékei. Azt reméli, hogy ezzel szemben a genetikai kutatások előrehaladásával bizonyítani lehet a képességek és adottságok biológiai meghatározottságát.

A Facebook a tudományos szakértelmiségre bízza a társadalmi szempontból veszélyes és megalapozatlan tartalmak kiszűrését. A baj csak az, hogy a tudós elitnek a saját háza táján is lenne mit söprögetnie. Ha a tudományos életben nem sikerült az igazság és a valótlanság megkülönböztetése, miért sikerülne az interneten?

A kormányok régi beidegződéseknek engedelmeskednek, amikor a vírusválságra adandó gazdaságpolitikát megfogalmazzák. Olaszországban erős az antikapitalista hagyomány, és emiatt nehéz lesz a kilábalás a válságból.

A moszkvai elemző egyfajta háború-pótléknak tekinti a koronavírus-járványt. Akárcsak a háborúk, ez sem múlik el következmények nélkül a társadalom életére nézve.

Mint Európában máshol is, Németországban törvény írja elő, hogy kizárólag nagykorúak férhessenek hozzá a pornográf tartalmakhoz, így az internetes szexoldalakhoz. Észak-Rajna-Vesztfália médiafelügyelete úgy döntött, hogy érvényt szerez a törvénynek. Kemény fába vágta a fejszéjét.

Az ikonoklaszta elemző szerint két negatív szereplő osztályharca zajlik a közéletben: a neoliberális technokrata elit és a populista demagógok küzdenek egymással. Ehelyett demokratikus pluralizmust javasol. Könyvének fogadtatása azonban jól szemlélteti, hogy milyen nehéz a két tábor közötti kompromisszum.

A piacpárti techguru szerint csak a technológiai innováció és az automatizálás segítségével lábalhatunk ki a koronavírus-válság gazdasági ingoványából. Az ismert demográfus viszont állítja, a gépesítés újfeudalizmushoz és lázadásokhoz vezethet.

A neves Kína-szakértő szerint Amerikának ugyanúgy össze kellene szednie magát, mint amikor a náci Németországgal, majd a Szovjetunióval szemben sikerült felülkerekednie műszaki téren. Igaz, Kína nem halálos fenyegetés, nem meghódítani akarja a világot, csak beolvasztani.

A demokratikus jogrend és a szabadpiac csak ott működhet, ahol erős az emberek közötti bizalom – állítja az amerikai közgazdászprofesszor, aki attól tart, hogy az erény kultúrájának gyengülése alapjaiban veszélyezteti a nyugati társadalmakat.

A koronavírus kitörése óta szüntelen záporoznak ránk a halálozási statisztikák és egyéb beszámolók, így ha akarnánk sem nagyon kerülhetnénk el, hogy az élet és a halál nagy kérdéseivel szembesüljünk. Ám a szekuláris világban, metafizikai támaszok nélkül nehéz elfogadni a halált.

Az amerikai kormány a második világháborúban és a hidegháborúban egyaránt az ideológiai hadviselés fegyvereként használta az absztrakt művészetet. A CIA támogatásával folytatott kulturmisszió azt volt hivatva demonstrálni, hogy Amerikában a művészet szabad, és nem ideológiai megrendelésre dolgozik.

A tudós maradjon a tényeknél, az értékalapú döntés már a politikus dolga. Csakhogy értékítélet nélküli tudomány gyakorlatilag nem létezik, ezért a politikus már értékítélettel terhelt adatokat kap a tudósoktól.

Magányos többféleképpen lehet az ember. Az elszigetelt egyének a politikában keresnek menedéket. Csakhogy az aktív politikai részvétel, ellentétben az egyéb közösségi cselekvéssel, nem csökkenti, hanem növeli a magányt, gyengíti a társadalmi bizalmat – és a közösségeket. A koronavírus hatására tovább nőhet az ideológiai megosztottság.

A politikai szembenállás a járvány közepette sem enyhül, és a veterán politológus attól tart, hogy ha egyszer vége lesz a ragálynak, az újjáépítést is akadályozni fogja. És nem ez az apokalipszis egyetlen lovasa. Van még három.

A vészhelyzet és a karantén rendkívül súlyos károkat okoz a felsőoktatási intézményeknek: a diákok száma visszaesik, következésképp elapadnak az egyetemek bevételi forrásai. Akad azonban, aki egyáltalán nem bánja, sőt, úgy véli, a válság segíthet az egyetemeknek visszatalálniuk eredeti céljukhoz.

Thomas Piketty francia sztárközgazdász újabb monumentális művében az egyenlőtlenséget és kizsákmányolást legitimáló ideológiák globális leleplezésére tesz kísérletet, hogy aztán javaslatot tegyen a szociáldemokrácia megújítására. Még a célokkal egyetértő kritikusok is kételkednek Piketty receptjének sikerében.