Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A taktikai atomcsapás segédigéi

2007. március 9.

Bush elnök szerint „minden megoldás szóba jöhet” Iránnal kapcsolatban. A médiában „stratégiai” és „taktikai” fegyverek esetleges bevetéséről hallani. Az amerikai nyelvész szerint megkezdődött az emberek felkészítése a nukleáris csapás lehetőségére.

És mégsem lapos a Föld

2007. március 7.

A globalizáció hívei és ellenzői egyaránt tényként fogadják el, hogy a tőkét nem érdeklik az országhatárok. A statisztikák azonban egészen mást mutatnak.

A cég azé, aki megműveli

2007. március 6.

A dolgozók nem marxisták. Ha akarnák, sem tudnák megdönteni a tőke uralmát. De nem is volna érdemes. Inkább csak társuljanak be, és legyenek résztulajdonosok. Ők is jobban járnak, a tőke is. És a baloldaliak lelkiismerete is megnyugodhatna.

Irán megszelídítése szelíden

2007. március 6.

Ha Amerika ismerné Iránt, nem sakkban akarná tartani, nem rendszerváltozást akarna kierőszakolni, hanem előnyöket helyezne kilátásba. Az amerikai Irán-szakértő szerint ezzel megnyílna a lehetőség, hogy az irániak maguk változtassanak politikájukon és rendszerükön.

Le a diplomatákkal

2007. március 6.

A diplomáciai kar féltékenyen őrködik titkain – írja a volt brit diplomata. Emiatt azonban a diplomácia torz képet alkot a világról, tehát rossz szolgálatot tesz megbízóinak, és alkalmatlan a világ problémáinak orvoslására.

Nincs közép, nincs kiegyezés

2007. március 5.

Sokan szeretnék, ha a pártok végre felülemelkednének a nézeteltéréseken, és az állandó viszály helyett megegyeznének a lényeges tennivalókról. A baj csak az, hogy nem a pártok keltik a megosztottságot, hanem a választók megosztottak a fontos kérdésekben.

Svéd jólét kényszerzubbonyban

2007. március 4.

Az egymillió forintos kérdés: Melyik gazdagabb, Svédország vagy Alabama szövetségi állam az USÁ-ban? A válasz: Alabama. És hol jobb az élet? Ez már csak  ötezer forintos kérdés.

Nobel-díjat az ajatollahnak?

2007. március 4.

Nem lesz választás Irakban. Ha mégis, az iszlamisták kerülnek hatalomra. Nem így történt. Ez jórészt Szisztani ajatollah érdeme. Komoly javaslat: Kapja meg az idei Nobel-békedíjat!

Miért a moszlimok?

2007. március 4.

A világ tele van dühös emberekkel. Nem minden moszlim potenciális terrorista, de az öngyilkos merényletek elkövetői szinte mind szunnita moszlimok. 

Eire, a bezzegország

2007. március 4.

A Kelta Tigris. Az ír csoda. A kis szigetország példáját állítják Európa betegeskedő jóléti államai elé. Különösen az új EU tagoknak van mit tanulniuk.

A petropolitika mint retropolitika

2007. március 4.

Az olajexportból élő Amerika-ellenes, diktatórikus és populista rezsimek boldogan kereskednek Kínával. Külpolitikai szakértők szerint az új szövetség komoly veszélyt jelenthet a Nyugatra. Kísértenek a harmincas évek?

Dúsgazdag emberbarátok

2007. március 4.

A szlovén filozófiai világsztár szerint csak álszenteskednek a jótékony milliárdosok, mint amilyen Soros. Az argentin baloldali globalista közíró megvédi őket az ultrabalos kritikával szemben.

Szárnyaszegett liberális héja

2007. március 4.

Amerika már nem a demokrácia születésénél bábáskodik Irakban, hanem a polgárháború bébicsősze lett. Thomas Friedman visszavonulót fúj, de közben újabb haditervet latolgat.

Friedman, a liberális héja

2007. március 4.

Budapesti látogatása során nem sok szó esett arról, hogy a híres újságíró támogatja az iraki háborút. Még most is. Egészen addig, amíg vannak irakiak, akik kiállnak a demokrácia mellett.

Vicces videók béklyójában

2007. március 3.

A kamerás mobiltelefonok korában senki sincs biztonságban. Bárkiből könnyen nevetség tárgya lehet. Elég csak kicsit megfeledkezni magunkról, és hangosan dúdolni egy slágert. Lehet, hogy másnap már százezrek nézik az interneten a rólunk készült videót.

A berlini fal árnyékában

2007. március 2.

A nyugati nagyhatalmak csak a látszat kedvéért tiltakoztak a berlini fal felhúzása ellen. Valójában nekik is kapóra jött a német főváros kettévágása.

Árokásás olasz módra

2007. február 28.

Az alkotmánybíróság volt elnöke másképp vélekedik az élettársi kapcsolat egyenjogúsítását célzó törvényjavaslatról, mint a katolikus püspöki kar lapja, s ebben nincs semmi különös. Ámde abban sem értenek egyet, hogy a püspökök meddig mehetnek el a kritikában.

Az okos nő kelendő

2007. február 28.

A nőnek ma már nem kell választania a diploma és a házasság, a szakmai karrier és a szülés között. Amerikában az egyetemet végzetteknek a többieknél nagyobb esélyük van arra, hogy férjhez menjenek, és hogy férjnél is maradjanak.

Felbomlásban a fennmaradás?

2007. február 27.

Olaszországban a baloldali kormány csak akkor szilárdíthatja meg helyzetét, ha partnerre lel az ellenzéki kereszténydemokratákban. Máskülönben továbbra is ki lesz szolgáltatva a szélsőbaloldal zsarolásának.

Atombomba gyerek kezébe nem való

2007. február 27.

A Nobel-díjas stratéga szerint nem katasztrófa, ha Irán és Észak-Korea atombombát fejleszt ki, vagy ha terroristák biológiai fegyvereket kaparintanak meg. Feltéve, hogy ismerik az elrettentés játékszabályait.