Az áldozatiság hasznáról és káráról

2021. március 7.

Mi magyarázza, hogy manapság mindenki áldozat akar lenni, azok is, akik nem szenvednek el komoly sérelmeket?  Az amerikai pszichológus szerint a jelenségnek evolúciós okai vannak, és azért terjed, mert erényes, vagy legalábbis annak látszani akaró társadalomban élünk. Más kérdés, hogy az áldozati verseny súlyos károkat okoz.

Az áldozatiság előnyei arra ösztönöznek, hogy felnagyítsuk a minket ért sérelmeket, sőt áldozati szerepet hamisítsunk magunknak” – írja Cory Clark pszichológiaprofesszor a Quillette-ben az áldozatiság kultúrájának terjedése kapcsán.

Mint arról a Metazin is beszámolt, manapság minden jelentősebb társadalmi csoport hátrányos megkülönböztetés áldozatának tekinti magát. Nemcsak az etnikai, szexuális, politikai és vallási kisebbségek, hanem a kétkezi dolgozók fehér alsó középosztálya, sőt az elit családok egyetemre járó nebáncsvirágai is. Mindenki áldozat akar lenni, hiszen ez legitimálja az adott csoport és egyén politikai törekvéseit. Clark statisztikákat idéz, amelyek szerint az amerikaiak 65 százaléka vesztesnek, a rendszer áldozatának érzi magát.

A sérelmek hangsúlyozása a politikai előnyök mellett morális és pszichológiai előnyökkel is jár. Sokkal könnyebb feloldozást nyerni vélt, avagy valós bűneink alól, ha magunkat is áldozatnak állítjuk be. Ez magyarázza, hogy még a privilegizált társadalmi helyzetű csoportok tagjai is üldözöttnek tekintik magukat.

Kutatások szerint az áldozatiság segítségével olyan erkölcsi státuszt igyekszünk magunknak teremteni, amely akár erőszakra is feljogosít, és segít saját erkölcstelen tetteink súlyának bagatellizálásában – folytatja a sort Clark. Elvégre minél nagyobb az igazságtalanság, annál indokoltabb a kemény fellépés, és annál elfogadhatóbbak a más körülmények között helytelenített módszerek is.

Az együttérzés képessége szinte minden világnézet, vallás és filozófia szerint az emberi természet alapvető jellemzője, sőt, már a gerinces állatoknál is megfigyelhető. A szenvedők iránti együttérzés evolúciós előnyökkel jár: segítségre ösztönöz, ami elősegíti a fajfenntartást. Ez viszont egyúttal az áldozatisággal való visszaélésre ösztönöz. Ha sikerül megnyerni mások együttérzését, akkor számíthatunk a támogatásukra. Nem véletlen, hogy kutatások szerint leginkább a narcisztikus és machiavelliánus személyiségek hajlamosak maguknak hamis áldozati státuszt konstruálni.

Minél több tehát a szenvedés ellen tenni akaró erényes és együttérző ember a társadalomban, annál inkább megéri a gátlástalanabbaknak visszaélni ezzel, és üldözöttnek beállítani magukat akkor is, ha nem érte őket sérelem – vonhatjuk le a következtetést. Clark kitér rá, hogy a nyilvánosság átalakulása is elősegíti az áldozati kultusz divatját. A hagyományos közösségekben az áldozati szerepet hamisítók könnyebben lelepleződtek és súlyosabb büntetésre számíthattak, mint a média és az internet pozőrei.

Az áldozatiság elterjedésének súlyos társadalmi ára van – figyelmeztet Clark. Az áldozati versengés aláássa a társadalmi bizalmat, és növeli a megosztottságot. Ráadásul a sérelmek és az üldözöttség kultusza nemhogy segítené a valós elnyomás és diszkrimináció felszámolását, hanem inkább nehezíti, hiszen az együttérzést nem mindig a leginkább rászorulók támogatására pazarolja a társadalom, hanem a náluk gyakran hangosabban panaszkodó pozőrökére.