Visszafordítható-e a globalizáció?

2022. július 7.

A fejlett országokban régóta tart a vita a termelés hazatelepítéséről. A koronavírus miatti lezárások, majd az ukrán háború okozta szállítási problémák kapcsán még fontosabbá vált a gazdasági szuverenitás. A kérdés csak az, hogy mekkora problémát okoz a Keletre szervezett gyárak hazatelepítése.

Az ellátási láncok megszervezési problémáinak gyökere az, hogy mindent a gazdasági hatékonyságnak rendeltünk alá, és megfeledkeztünk róla, hogy a gyakorlati tudás nem adható át online. Sajnos négy évtized problémáit nem lehet egyik napról a másikra megoldani” – olvassuk a Project Syndicate-en. A cikk szerzője Diane Coyle közgazdász, aki tavaly megjelent monográfiájában a digitális technológia gazdasági következményeit elemzi.

A termelés kiszervezésével kapcsolatos viták nem újak. Mint arról a Metazin is beszámolt, az Egyesült Államokban egyes elemzők már tíz éve is azt jósolták, hogy a korábbi évtizedek trendje megfordul, és egyre több gyár tér majd vissza Keletről a nyugati országokba. Nemcsak azért, mert a fejlett országok kétkezi munkásai rosszul jártak a termelés kiszervezésével, hanem azért is, mert egyre súlyosabb geopolitikai következményekkel járt, hogy a fejlődő országok, élükön a szabad kereskedelem szószólójává váló Kínával, a globalizáció leple alatt a külföldi cégek kárára erősítették a nemzeti ipart, gyakran a nyugati technológia eltulajdonításával. A munkahelyek hazatelepítésének igénye jelentős mértékben hozzájárulhatott a Brexit és Trump sikeréhez.

A koronavírus miatti lezárások, majd az ukrán háború kapcsán kialakult szállítási problémák miatt még hangosabbá váltak a globalizáció visszafordítását sürgető hangok. Mint Coyle felidézi, egyre több kormány ismeri fel, hogy az alapvető iparcikkek előállításának kiszervezése a stratégia szuverenitását veszélyezteti. Az EU a mikrochipfüggés enyhítése érdekében milliárdokat költene a félvezető-gyártás ösztönzésére, az Egyesült Államok pedig ehhez hasonló programokkal igyekszik gondoskodni arról, hogy az alapvető gyógyszereket belföldön állítsák elő.

Coyle szerint azonban nem lesz könnyű hazatelepíteni a termelést. A gyártás a fejlett ipari országokban drágább, hiszen a munkások ott jobban keresnek. De ennél is nagyobb probléma, hogy a gyártáshoz olyan gyakorlati tudás szükséges, amely nincs meg a nyugati országokban. A termelés megszervezése nemcsak jól szervezett beszállítói láncokat, hanem technológiai rutint és tapasztalatot igényel, ezért nem lehet egyik napról a másikra hazatelepíteni a modern gyárakat.

Kevésbé borúlátó elemzők túlzottnak tartják a deglobalizáció nehézségeivel kapcsolatos aggodalmakat. Shannon O’Neil közgazdász a Foreign Affairs hasábjain ismerteti készülő könyvének tézisét, amely szerint a globalizáció eleve sokkal kisebb mértékű volt, mint sokan gondolják. A globális tőke és a nagyvállalatok előszeretettel lépik át ugyan a nemzeti határokat, de azért nem mennek túl messzire. A szállítási és a termelési láncok általában regionálisak, és csak kevés multinacionális vállalat települ a világ távoli pontjaira. A Fortune Global 500 listája szerint a nagyvállalatok bevételeinek kétharmada székhelyük régiójából származik. Egy másik felmérés azt mutatta ki, hogy a világ 365 legnagyobb vállalata közül mindössze kilenc van jelen mindhárom globális régióban, vagyis Észak-Amerikában, Ázsiában és Európában is. O’Neil számításai szerint a beszállítói láncok többsége szintén regionális, nem globális. Globalizáció ide vagy oda, a nagyvállalatok számára mindig is előnyösebb volt a közeli és hasonló jogrendű országokba települni, mint a világ távoli államaiba, állítja O’Neil. Hozzáteszi, hogy a regionalizációt erősítő deglobalizáció csak hangsúlyeltolódást jelent majd, nem törést. Hiszen, ha a nagyvállalatok már most is regionális alapon működnek, akkor a globalizáció visszafordulása nem jár majd nagy sokkhatással.