„Az egyetemek annyi mindent csinálnak, hogy már egyáltalán nem világos, mi is a valódi céljuk” – olvassuk az Atlantic magazinban Derek Thompson esszéjét.

Oktatási szakértők és tanárok évek óta kongatják a vészharangot az egyetemek bürokratizálódása miatt.  Az anyagi gondokkal küzdő egyetemek a nagyvállalati logikát követve az érdemi munkát végző tanároktól könnyebben megválnak, mint a már korábban is egyre inkább túlburjánzó, és nemcsak fölösleges, hanem az egyetemi képzést gyakran kifejezetten hátráltató adminisztokráciától. Mint Gary N. Smith közgazdász vitriolos cikkében megjegyezte a Washington Posthasábjain, lassan már csak ügyintézők dolgoznak az egyetemen, mivel a tanárokat és a diákokat a költséghatékonyság nevében leépítik.  A bürokatikus vízfej növekedéséhez az is hozzájárul –  teszi hozzá Thompson – hogy egyre több esélyegyenlőségi, diszkriminációellenes és egyéb hasonló szakértőt kell alkalmazni, és persze pszichológusokat és diákjóléti szakértőket is.

Az egyetemi bürokrácia nemcsak fölösleges, de kifejezetten káros – véli Thompson. A mondvacsinált adminisztratív feladatokat és érzékenyítést végző alkalmazottak mindent elkövetnek annak érdekében, hogy legitimálják intézményi létüket és megőrizzék az állásukat. Ezt leginkább úgy érik el, hogy ostoba és értelmetlen feladatokkal és meetingekkel veszik el az oktatók idejét a tanítástól és a kutatástól. Ráadásul az egyetemek egyre inkább felkarolják a politikai aktivizmust, és nyíltan támogatják az úgynevezett progresszív értékeket, ami szintén rengeteg erőforrást és időt von el az egyetemek igazi küldetésétől, az oktatástól. Arról nem is szólva, hogy korlátozza az egyetemi szabadságot, hiszen az oktatásban például érvényesíteni kell a haladó eszméket, mint azt a tananyag dekolonizációjával kapcsolatos elvárások jól szemléltetik. Amikor aztán a diákok a gyakorlatba is átültetik a progresszív baloldali eszméket, mint tették azt az Izrael-ellenes palesztinpárti tüntetések esetén, az egyetem vezetői rendőrt hívnak. Pedig csak azt kapják, amire a diákokat oktatták – teszi hozzá Thompson epésen.

A politikai értékek felkarolásával és a bürokratizálódással az egyetemek egyre inkább eltávolodnak eredeti küldetésüktől, a tudás átadásától – vonja le a következtetést. Az oktatók azt sem tudják, hogy mi a fontosabb: a tanítás, a kutatás, avagy az érzékenyítés és a haladó értékek képviselete. „A modern egyetem mindenkinek meg akar feledni és ezért számos dolgot akar képviselni egyszerre. Ennek azonban nagy ára van. Egy olyan intézmény, amelynek ezer prioritása van, az egyetlen dolgot sem tud hatékonyan képviselni.”