„A mesterséges intelligencia termelékenységi robbanással kecsegtetett. A nagy hurráoptimizmus közepette arról nem esett szó, hogy a mesterséges intelligencia a munkahelyi lógást is felturbózza” – olvassuk Andrew Orlowski cikkét az UnHerd magazinban.
Dunát lehetne rekeszteni az elmúlt években a mesterséges intelligencia a munkára gyakorolt hatásait elemző jóslatokkal. Az optimisták szerint az új technológiai számos területen kiválthatja az emberi munkaerőt, vagy legalábbis a humán erőforrások keze alá dolgozva jelentősen növelheti a hatékonyságot. A földhözragadtabb gondolkodásúak szerint eltúlzottak a várakozások: az MI jóval kevésbé intelligens, mint a fejlesztésében érdekelt cégek és guruk állítják. A pesszimisták egyenesen attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia elterjedésével nemhogy csökkenne, de nőhet a monoton és az unalmas munkák aránya.
Azzal azonban kevesen számoltak, hogy a mesterséges intelligencia új horizontot nyit a munkahelyi lógásban is. A Wells Fargo bank több alkalmazottját bocsátotta el amiért egérmozgatókkal szimulálták a munkát. És ez még csak a jéghegy csúcsa. A Microsoft nyíltan a munkakerülés eszközeként reklámozza Copilot nevű generatív mesterségesintelligencia-alkalmazását, amely pillanatok alatt rövid kivonatot vagy akár prezentációt készít hosszú dokumentumokból. Amelyet aztán – teszi hozzá epésen Orlowski – egy másik alkalmazott majd hosszú, szintén mesterséges intelligencia által generált elemzésben vesézhet ki.
A marxista elméletek a munkavállalókat előszeretettel tekintik az elnyomás és a kizsákmányolás elszenvedőjének, ám a tárgyba vágó kutatások szerint ennél sokkal összetettebb kérdésről van szó. Mint Roland Paulsen 2014-es úttörő munkájában rámutatott, a munkavégzés szimulálása egyebek között a mondvacsinált munkák természetes folyománya. Amiből nyilvánvalóan következik, hogy nem is okoz akkora kárt, hiszen eleve nincs semmi haszna az elvégzendő feladatoknak. Ami persze új szintre emeli az egyenlőtlenséget, hiszen – mint más kutatások megmutatják – a mondvacsinált munka általában a középvezetők privilégiuma. A munkakerülést segítő mesterséges intelligencia az értelmetlen jelentéseket, elemzéseket és diagramokat gyártó, munkaidejük jelentős részét ostoba megbeszélésekkel töltő adminisztratív mandarinok életét könnyíti meg, a kétkezi feladatokat ellátó proletárokét nem.