„A második világháború utáni világrend elsősorban saját ereje miatt bukott meg. A liberális elveken alapuló intézmények, normák és szabályok a gyengeség forrásai voltak”– olvassuk a Foreign Affairsben Stacie E. Goddard, Ronald R. Krebs, Christian Kreuder-Sonnen és Berthold Rittberger politológusok elemzését.
A nemzetközi kommentariátus Donald Trump második elnökválasztási győzelme óta temeti a liberális világrendet, és azt találgatja, hogy milyen új globális együttműködési rendszer lép a helyébe. Az elemzők többsége abban egyetért, hogy a második világháború utáni nemzetközi rend vesztét három tényező okozta: az Amerika érdekét minden elébe helyező trumpi szuverenizmus, Kína és Oroszország megerősödése és a neoliberális világkereskedelem.
Goddard, Krebs, Kreuder-Sonnen és Rittberger nem vitatja mindezt, ám a legfőbb okot magában a liberális világrend logikájában keresik. A szabályokon alapuló együttműködési rendszer természetébe volt kódolva – írják –, hogy minél inkább sikeressé válik, annál közelebb kerül a bukáshoz.
A második világháború után az államok együttműködését nemzetközi szervezetek szabályozták, és ezek voltak hivatva fenntartani a békét. A fegyverkezéstől a kereskedelemig minden lényeges tevékenységet szabályoztak, hogy az államok kiszámítható szabályok között jólétet és biztonságot nyújthassanak polgáraiknak. Bár a nemzetközi rend valójában nem volt demokratikus, és elsősorban mindig is az erős államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok gazdasági és biztonságpolitikai érdekét szolgálta, a rendszer sokáig jól működött.
A liberális rend stabilitását a status quót védő biztonságpolitikai és kereskedelmi szabályok adták. Csakhogy minél több lett a szabály, annál kevésbé maradt tér az olyan államok számára, amelyek béklyónak élték meg a fennálló rendet. Ahogyan a nemzetállamokban, úgy a nemzetközi kapcsolatokban is igaz, hogy minél kiterjedtebb a jog uralma, annál inkább beszűkül a politika akartképzés tere. Az elemzés szerzői szerint ez lett a liberális világrend veszte is: a technokrata és bürokratikus szabályozás olyannyira elburjánzott, a rendszer rugalmatlanná vált és így már nem volt képes fenntartani a működéséhez nélkülözhetetlen konszenzust.
A liberális világrend vége azonban nem jelenti, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszere káosszá alakul – jegyzik meg a szerzők. „A demokráciák védelmét sokkal jobban elősegítené egy olyan rendszer, amelyben kevesebb szerep jut a jognak” – írják. Úgy vélik, hogy a túlszabályozáson alapuló együttműködés helyett olyan rendszerre lenne szükség, amely a szabályok rugalmatlan alkalmazásával szemben lehetőséget teremt pragmatikus politikai kompromisszumokra. Egy ilyen rendszer bizonyára kevésbé volna elvközpontú, de legalább őszintén elismerné, hogy a nemzetközi kapcsolatokban szerepe van az erőnek és az érdekérvényesítési képességnek, és ezáltal reális alapja lehetne az új világrendnek.