„Ha így megy tovább, 2030-ra a fiatal felnőttek töredéke fog csak szexelni. Az is lehet, hogy 2050-re már olyan különc hóbortnak számít majd a szex, mint eufóniumon játszani” – kommentálja a Spectator londoni hetilapban Mary Wakefield a Telegraph decemberben publikált felmérését.

A londoni konzervatív lap kutatása szerint a brit fiatal felnőttek mindössze 43 százaléka él rendszeres nemi életet. Hat éve még 67 százalék szexelt rendszeresen. Hiába a szabados társadalmi normák, hiába a népszerű a közösségi társkeresők, a fiatalok között világszerte egyre több a szingli. A Z-generáció körében recesszióba került a szex: a fiatalok később kezdenek el nemi életet élni, kevesebb partnerük van, és összességében is kevesebbet szexelnek, mint korábban.

A tudósok is csak találgatják, hogy mi állhat a háttérben. Vannak, akik az ökoszorongást okolják, mások a mikroműanyagokat, megint mások pedig a közösségi oldalak elterjedésében keresik a magyarázatot.

Wakefield szerint elsősorban kulturális okai vannak a testi intimitás visszaszorulásának. A mai fiatalok úgy nőnek fel, hogy semmi sem tabu, a felvilágosítás már kisgyerek korban megkezdődik. Ennek persze számos előnye van, ám ha semmit sem bízunk a fantáziára, ha minden részletről explicit nyelven steril technikai leírásokat adunk, akkor az erotika elveszíti a varázsát. Hozzáteszi, hogy a szexualitásról torz képet festő pornográf tartalmak könnyű elérhetősége sem javítja a libidót. Elrettentő példaként a fojtogatás terjedő divatját említi, amely sok fiatalt elriaszt az intim kapcsolatoktól.

Legalább ilyen riasztó a fiatalok számára, hogy a szex nemcsak a szexről szól, hanem egyre inkább politikai jelentőséget kap, és az identitás kifejezésének és megélésének eszköze lesz – folytatja Wakefield. Ennél is fontosabbnak tartja, hogy miközben a szex nem tabu, az ismerkedés társadalmi normái sokkal szigorúbbá váltak. A MeToo mozgalom egybemosta, és egyaránt nemkívánatosnak minősítette a szexuális közeledés különböző formáit, azt sugallva, hogy általános a nőkkel szembeni erőszak, a férfiak többsége potenciális zaklató. Wakefield nem szégyelli megvallani, hogy fiatalkorában néha még imponált neki a füttyögés és a többi, ma már elfogadhatatlan, de akkor még mindennapos, ennél is otrombább megnyilvánulás a férfiak részéről (amelyet, teszi gyorsan hozzá, anélkül le tudott szerelni, hogy traumát szenvedett volna). Ma viszont a londoni metrón plakátok figyelmeztetnek, hogy a kitartó bámulás kimerítheti a szexuális zaklatás bűncselekményének ismérvét. Az Economist már kilenc évvel ezelőtt is azt mérte, hogy az amerikai fiatalok 17 százaléka már az is szexuális zaklatásnak tartja, ha valakit meghívunk egy italra. Nem csoda, ha a nők bizalmatlanabbak, a férfiak visszahúzódóbak lettek.

Végül Wakefield önkritikusan megjegyzi, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatos normák változása sem hat ösztönzőleg a fiatalokra. A túlzásba vitt gondoskodás nagyobb kontrollal jár, márpedig a túl kevés szex miatt aggódó szülőnél kevés lohasztóbb jelenség van a fiatalok mindennapjaiban.