Az Egyesült Államokban országos mozgalom vádolja a rendőröket azzal, hogy könnyű szívvel eresztenek golyót fekete bőrű fiatalokba. Az eredmény: sokkal több afroamerikai lesz gyilkosság áldozata, mint korábban. De nem rendőrök végeznek velük, hanem az elbátortalanított rendőrök láttán felbátorodó bűnözők.

A demokrácia ősi problémája, hogy tájékozatlan emberek tömegei döntik el, kik hozzák a törvényeket és kik irányítsák a végrehajtó hatalmat. Ma már szó sem lehet vagyoni cenzusról, sem választási adóról, a választók vizsgáztatása viszont újra és újra szóba kerül. Kár, hogy megoldhatatlannak látszik.

Franciaországban erőszakos szélsőbaloldali mozgalom épült rá a munkajog szigorítása elleni szakszervezeti tiltakozásra. A filozófus úgy látja, hogy résztvevői értelmes gondolatoktól mentes szellemi terrort gyakorolnak, és büszkén vállalja a vádat, amelyet mindenkire rásütnek, aki (másként) gondolkodik: „Reakciós vagy!”

Csakugyan hódít-e az antiszemitizmus a brit Munkáspártban? Biztosan antiszemita-e, aki akár mégoly igazságtalanul is támadja Izraelt? Másfelől mindenki rasszista-e, aki – belülről – etnikumnak tekinti a zsidóságot? A bonyolult kérdések tisztázása szokás szerint elmarad.

Az internet segítségével elvileg bárki könnyen, gyorsan és olcsón hozzáférhet a tudományos kutatások eredményeihez. De csak elvileg. Miközben az egyetemek forráshiánnyal küzdenek, tudományos folyóiratok kiadói virágoznak. Az eredmény: az új tudományos eredmények csak nagy pénzért érhetők el.

New York város tanácsa előírja a munkaadóknak és a szolgáltatóknak, hogy minden munkatársukat és ügyfelüket úgy szólítsák, ahogy az illető választott nemi identitása megkívánja. A libertárius szerző kikéri magának, hogy az állam mondja meg neki, milyen kifejezéseket használjon.

A tekintélyes amerikai történész a nacionalista politika újjáéledése kapcsán arról értekezik, hogy bár bírálói az ordas eszmék közé sorolják, a nemzetállami szuverenitás jó ügyek szolgálatába is állítható. A nacionalizmus elleni szélmalomharc helyett a nemzetállami szolidaritás előnyeinek kihasználását javallja.

A brit szerző védelmébe veszi Boris Johnson volt londoni polgármestert, aki élharcosa lett a mozgalomnak, amely szeretné kiléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból. A szerző egyetért Johnson sokat kárhoztatott kijelentésével, hogy az európai integráció Hitler egykori tervére emlékeztet.

Hogy oldják meg a még kísérleti állapotban lévő vezető nélküli gépkocsik a végletes helyzetben előálló erkölcsi dilemmákat? Amikor például dönteniük kell, kit üssenek el inkább, ha már a baleset elkerülhetetlen? Sehogy. Hiszen ezekre nincs helyes válasz.

Az amerikai gazdaságtörténész arra figyelmeztet, hogy Európa több országában a feje tetejére állt a demográfiai piramis. Az egyre nagyobb létszámú idős eltartott korosztály uralja a politikát, egyre kevesebb pénz jut oktatásra és munkahelyteremtésre, a fiatalok pedig elvándorolnak, tovább súlyosbítva a bajokat.

Embertársaink, akik tömegesen vetik rá magukat az interneten egy-egy vétkesnek talált emberre vagy csoportra, ősi evolúciós beidegződésnek engedelmeskednek, habár a szakemberek még csak találgatják ennek pontos mibenlétét.

Egy kiváló kutató könyvéből minden eddiginél részletesebb képet alkothatunk a szovjet diktátor embereiről, de a könyv recenzense szerint a szerző érzelmileg a gyilkostársak leszármazottainak hatása alá került.

Az amerikai kriminálpszichológus szerint elképzelhető, hogy a párizsi terrortámadások elkövetői valójában nem voltak iszlamista radikálisok. Ha igaza van, a helyzet még súlyosabb, mint eddig hittük.

Moszkvai elemzők szerint a Nyugatnak kidolgozott módszere van a neki nem tetsző kormányzatok eltüntetésére, és nem kétlik, hogy Oroszországnak is tartania kell egy kívülről szított, felforgató akciótól. A tüzérségi előkészítés az internetes felületeken várható.

A kínai kommunista pártvezetés harcot hirdet a hivatali rendszert átszövő korrupció ellen. A belső rendőrség megerősítésével egy másik legyet is üt egy csapásra: a hivatalos ideológiával szembeszállókat is kiszűri. Az amerikai Kína-szakértő szerint a maoizmus szelleme kísért.

Amióta a szabadság önérték a nyugati világban, mindig kérdés volt, kitől kell félteni az egyén szabadságát: a helyi közösségektől-e vagy az államtól. Az anarchista szerző az államra gyanakszik inkább, de azt ajánlja, hogy a kényes egyensúlyt keresni kell a kettő között.

A miniszterelnök hatalmas vihart kavart, amikor elképzelhetőnek tartotta, hogy kitiltsák a francia egyetemekről a fátylat, a muszlim nők viseletét. Baloldaliak estek egymásnak, ki az elnyomott muszlim kisebbség, ki a női egyenjogúság, ki pedig a tanárok védelmében.

A konzervatívok hagyományosan ellenzik a pozitív diszkriminációt és a kvótákat. Újabban azonban ők is beálltak a sokszínűség intézményesítését követelők sorába, és szeretnék elérni, hogy a jobboldali beállítottságúak nagyobb arányban legyenek képviselve a felsőoktatásban.

Két konzervatív szerző egybehangzóan azt állítja, hogy a tömeges muszlim bevándorlás veszedelmes az európai civilizációra nézve. De egyikük nemigen lát kiutat, másikuk azonban, Izrael példájára hivatkozva, igen.

Brazíliában a korábbi korrupt politikával szakító Munkáspárt maga is átvette a szavazatvásárlás korrupt módszereit, és rajtavesztett. Az egykori gerillából köztársasági elnökké lett Dilma Rousseff hivatalvesztése aligha megakadályozható.