A francia zsidók maradni akarnak
2015. december 6.Léon Blum, a harmincas évek híres népfront-miniszterelnöke egyszerre volt francia hazafi és lelkes cionista. Ez a kettősség a mai francia zsidóságra is jellemző. Az iszlamista terrorfenyegetettség ezen alig változtatott.

A pénzbőség nem minden
2015. december 3.Hiába az Európai Központi Bank minden erőfeszítése, az euróövezet államainak egy része beruházás helyett szociális kiadásra költi az olcsó hiteleknek köszönhető pluszpénzt. A londoni pénzügyi elemző szerint az eurózóna csak a döntéshozás központosításával tartható egyben.

Menekültek és terroristák
2015. december 1.Valóban van összefüggés a menekülthullám és a terrorizmus között. Legalábbis Európán és Amerikán kívül, ahol a merényletek áldozatainak száma nyolcvan százalékkal nőtt egy év alatt.

Bukdácsol a finn mintagyerek
2015. november 29.Finnország máig nem keveredett ki a gazdasági válságból. A brit szerző szerint a közös valuta a hibás.

A terrorizmus, mint a melléfogások gyümölcse
2015. november 26.A közel-keleti konfliktusok súlyos helyzetet idéztek elő az Európai Unióban és az európai–amerikai kapcsolatokat sem hagyták érintetlenül. A konzervatív elemző szerint Amerikának újra az élre kellene állnia, mégpedig szárazföldi haderővel, de nem biztos, hogy rászánja magát.

Dzsihádista tűzfészek Európa szívében
2015. november 24.Az Európai Parlamenttől pár kilométerre fekvő brüsszeli Molenbeek az európai iszlamista szélsőségesek központja lett. A gyenge belga állam és az iszlamista radikálisok bírálóit szélsőségesnek bélyegző haladó elit egyaránt felelős a helyzetért.

Miért nem talál telibe a közvélemény-kutatás?
2015. november 22.A megkérdezettek egyre kisebb hányada hajlandó válaszolni a közvélemény-kutatók kérdéseire. A szakmabeli szerző ezzel magyarázza, hogy a korábbinál több a tévesnek bizonyuló eredmény. Igaz, régebben is voltak tévedések.

Ellenforradalmi középosztály
2015. november 19.Elemzők és politológusok néhány éve még azt jósolták, hogy a fejlődő országok feltörekvő középosztályai demokratikus forradalmakat robbantanak ki. Ma már inkább úgy tűnik, hogy a középosztályok elfogadják az autoritárius berendezkedést is, amennyiben rendet tart és erős kézzel kormányoz.

Szélsőséges migránsvita
2015. november 17.A renitens német zöldpárti politikus szerint a menekültügy túlságosan fontos ahhoz, hogy ne legyen körülötte alapvető egyetértés. Ehhez azonban mindenekelőtt be kellene fejezni a szélsőséges ideológiai hadviselést. Például lehetne azzal kezdeni, hogy nem fasisztázunk le mindenkit, aki határellenőrzést szeretne, és nem bevándorláspártizzuk le a menekülteknek segítőket.

A párizsi merényletek megváltoztatják Európát
2015. november 15.Az európai országok eddig is igyekeztek fellépni a terrorveszéllyel szemben, de a módszerek nem voltak célravezetőek, legalábbis nem voltak elégségesek. Amerika épp most korlátozza a titkos adatgyűjtést, de nem biztos, hogy jól teszi.

Isten, haza, család – és kapitalizmus
2015. november 12.Az amerikai keresztény konzervatív eszméket leginkább a kultúrharc ideológiai vitái kapcsán ismeri meg a világ. Pedig a keresztény konzervatív mozgalom a jóléti állam kritikáját fogalmazta meg, a kulturális célok másodlagosak voltak számára – állítja a Princeton Egyetem történésze.

Nebáncsvirágok egyetemi terrorja
2015. november 10.A hatvannyolcas lázadás örökösei már nem több szabadságot, hanem több tilalmat követelnek. Nagy-Britanniában és Amerikában progresszív diákok nyomására az egyetemek cenzúrázzák a gyorsan változó és önkényes „politikailag korrekt” normától eltérő tartalmakat.

Cionista bojkottjavaslat Izrael ellen
2015. november 8.Pontosabban Izraelért. Két bevallottan cionista professzor szerint hosszú távon csak az garantálhatná Izrael fennmaradását, ha sürgősen átadná a megszállt palesztinai területeket a palesztin államnak, erre pedig csakis külső nyomás kényszerítheti. Az észérvek már nem használnak.

A Kelet nem rasszistább, mint a Nyugat
2015. november 5.A baloldali liberális író szerint a Kelet-Európát idegenellenességgel vádoló nyugati kritikusok képmutatóak és kettős mércét alkalmaznak. Igaz, hogy Kelet-Európa nem bevándorláspárti, ám a kontinens nyugati fele sem az.

Ki szabad-e adni a Mein Kampfot?
2015. november 3.A francia radikális baloldali sztárpolitikus felszólította a párizsi kiadóvállalatot, álljon el attól a tervétől, hogy jövőre megjelenteti Adolf Hitler Mein Kampfjának kritikai kiadását. A szintén baloldali érzelmű szaktörténész szerint viszont a kiadás nem árt, hanem használ.

Még hogy az internet nem felejt
2015. november 1.Sokan hiszik, hogy az internet nem felejt, és az egyszer feltöltött anyagok örökre elérhetők lesznek. Ez azonban közel sincs így. Sőt, valószínűbb, hogy az internet korai éveinek anyagai nagyrészt örökre elvesznek.

Európa hanyatlása
2015. október 29.Az európai társadalmak öregedését csak számban ellensúlyozhatják a harmadik világból érkező tömegek. Sőt, a brit történész szerint még a kor ideológiai járványa, az iszlamizmus is termékeny talajra hullik körükben.

Erkölcsi kötelességünk a génmanipuláció?
2015. október 27.Egy áprilisi kínai embrió-kísérlet kapcsán kiújult a génsebészet körüli etikai vita. Az oxfordi orvosetika professzor és az amerikai pszichológus szerint eltúlzottak és alaptalanok a génsebészettel kapcsolatos félelmek. Sőt, egyenesen erkölcsi kötelességünk a génmódosítások kontrollált alkalmazása.

Unortodox 21. századi jóléti állam
2015. október 25.A 20. századi jóléti állam halott: aláásta a digitális forradalom — állítja két francia baloldali közgazdász. Az elszegényedés és az egyenlőtlenség növekedése azonban mégsem szükségszerű. A skandináv modell segíthet.

Szociális idegengyűlölet
2015. október 22.A baloldali osztrák filozófus szerint a Szabadságpárt előretörése nem tudható be pusztán a rasszista előítéletek megerősödésének. Az idegen kultúráktól való félelem szerinte abból fakad, hogy válságba került a jóléti állam talaján létrejött egyenlőség-identitás.
