A jólét a demokrácia rovására megy
2010. július 28.A gazdasági válság igazolhatja azokat a közgazdászokat és politikusokat, akik a jóléti állam túlburjánzásától féltik a demokráciát. A nép akarata és a gazdasági racionalitás hosszú távon nem egyeztethető össze.
Megszorítások a krétai útelágazásnál
2010. július 27.A kormányoknak nagy fejtörést okoz, megszorítással vagy költekezéssel reagáljanak-e a válság újabb szakaszára. Némelyik úgy oldja meg a dilemmát, hogy az egyiket mondja, de a másikat cselekszi.
Irán: elindult a visszaszámlálás?
2010. július 21.Teherán nem hajlandó együttműködni a nemzetközi közösséggel, és nem mond le az urándúsításról. A diplomáciai eszközök lassan elfogynak. Ismét napirendre került az Irán elleni amerikai és izraeli csapás lehetősége, amelynek következményei kiszámíthatatlanok.
Digitális bizalmi válság
2010. július 17.Az internet segíthet az őszinte beszéd elterjedésében – vélik az optimisták. Az online média azonban nemcsak a közéletet, de a magánszférát is átláthatóbbá teheti: nem tudhatjuk, mikor kerül ki egy-egy kínos mondatunk valamelyik ismerősünk blogjára.
Nem győz az igazság
2010. július 16.Az emberek nem fogadják el azokat a tényeket, amelyek cáfolják előfeltevéseiket. Rossz hír a demokrácia híveinek, jó a demagógoknak.
Baloldali törzsi romantika
2010. július 13.A baloldal emberi jogi ortodoxiája megakadályozza az elmaradott őslakos etnikai kisebbség integrációját. A haladó értelmiség többre tartja az ősi kultúrák védelmét az elmaradottak és kiszolgáltatottak felkarolásánál.
Régi újdonságok az antiszemitizmusról
2010. július 11.Azt hihetnénk, hogy az antiszemitizmusról már mindent tudunk, de erre az elmúlt fél évben is újabb könyvek új tényei cáfoltak rá. Gyakran még azok a kormánytisztviselők sincsenek tisztában mibenlétével, akiknek ez a munkájuk.
Rasszista rendőrök?
2010. július 8.A New York-i rendőrök jóval nagyobb arányban igazoltatják a kisebbségek tagjait, mint a fehéreket. A konzervatív publicista szerint azonban szó sincs előítéletességről, és az etnikai szempontból kiegyensúlyozott és színvak eljárásnak a kisebbségek látnák a legnagyobb kárát.
Algoritmussal a Parkinson-kór ellen
2010. július 5.A Google alapítója a keresőmotor módszerének segítségével veszi fel a küzdelmet a Parkinson-kórral szemben. Hatalmas adatbázist épít, azt remélve, hogy a Parkinson-betegek adatainak összevetése segíthet a kór jobb megértésében.
Egy futballellenes sznob vallomása
2010. július 5.A nemzeti futballválogatott sikereiből az emberek arra következtetnek, hogy hazájukban egészségesen fejlődik a társadalom. A kudarcokban pedig a társadalom romlottságának jeleit látják. Pedig igazából nem a társadalom érdekli őket, csakis a győzelem.
Fojtogató megszorítások
2010. július 2.A kormányok többsége a gazdasági válság megfékezése érdekében fiskális szigort hirdetett. Írország példája azonban arra enged következtetni, hogy a megszorítások tovább súlyosbíthatják a bajokat.
Nyíltan rejtőzködő szélsőjobb
2010. június 29.A politológusok között nincs egyetértés abban, hogy az európai szélsőjobboldal pártjai ideológiai szempontból egységesek-e. Egy azonban biztos: a korábbi radikális hangvétel helyett igyekeznek mérsékeltnek beállítani magukat.
Belga példa kisebbségeknek
2010. június 27.Katalán szemmel semmi rémisztő nincs abban, hogy Belgiumban a flamand önállóság pártja kapta a legtöbb szavazatot a parlamenti választáson. Sőt, Európa csak nyerhet vele, ha engedi érvényesülni népeinek törekvéseit.
Egy szocialista Thatcher nyomdokain
2010. június 24.Spanyolország szocialista miniszterelnöke stabilizációs buzgalmában a legvehemensebb konzervatívokon is túltesz. Pedig egy éve még a munkavállalók és a kisemberek érdekét védte.
Exportösztönzés titkosszolgálatokkal
2010. június 22.Csak nem bizonyul igaznak az ötvenes-hatvanas évek egyik leglaposabb baloldali közhelye? Közgazdászok szerint adatokkal igazolható, hogy a hidegháború idején a CIA külföldi tevékenysége az amerikai gazdasági terjeszkedést szolgálta.
Az ostobák antiszemitizmusa
2010. június 20.Azok a politikusok, akik a szegények jótevőinek hiszik magukat, valójában tönkreteszik országukat, s a legtöbbet éppen a szegényeknek ártanak.
Fokváros messze van Rio de Janeirótól
2010. június 17.Dél-Afrika a futball világbajnokság napjaiban Brazíliához hasonló képet igyekszik sugározni magáról, de a nemzetközi sajtó kételkedik a próbálkozás sikerében. A dél-afrikai társadalom válságban van.
A Nyugat fél évezredének alkonya
2010. június 15.A mai világpolitikai változások nem egyszerűen Amerika világméretű hegemóniájának végét jelzik, ahogy évek óta olvashatjuk a szakfolyóiratokban, hanem a Nyugat öt évszázadának alkonyát. Ideje hát leszámolni a régi stratégiákkal.
Behálózott agyak
2010. június 13.Az internet nemcsak olvasási szokásainkat alakítja át, hanem gondolkodásunkat is – állítják egyes pszichológusok. Az online olvasás fejleszti a problémamegoldó képességet, ám a bonyolult érvek megértését nehezíti, ami hatással lesz a civilizáció alakulására is. Vagy mégsem?
Megszorítani nem kell félnetek jó lesz
2010. június 11.Általánosan elfogadott tétel, hogy a drasztikus kiadáscsökkentés után elkerülhetetlen a választási vereség. Logikus feltételezés, csak éppen a tények nem igazolják. Sőt, a megszorítás növeli a kormány újraválasztási esélyeit – legalábbis Nyugat-Európában.