Moszkva a NATO-n ironizál
2010. december 9.A moszkvai elemző szerint a NATO-nak ma már semmi értelme, és a nyugati katonai szövetség vezetői ezt a tényt lázas pótcselekvéssel igyekeznek palástolni, nehogy fel kelljen számolni az amerikai katonák európai jelenlétét.
Kettészakadó harmadik köztársaság
2010. december 6.A volt szocialista ország a rendszerváltás óta eltelt két évtized során két táborra szakadt. A tekintélyes szociológus szerint nincs esély a lengyel keresztény-nemzeti konzervatívok és a polgári erők közötti konszenzusra, ezért ideológiai autonómiára van szükség.
Kóser internet
2010. december 1.Az ultraortodox rabbik sokáig tiltották az internethasználatot. Mára kénytelenek voltak belátni, hogy lehetetlen internet nélkül élni. Ezért inkább a vallási szabályokkal ellentétes tartalmak szűrésére törekszenek.
Monetáris unió a szakadék szélén
2010. december 1.Egyre több elemző valószínűsíti, hogy Írország után újabb EU-tagállamok kerülnek a csőd szélére. Több megoldás is lenne a válság megfékezésére, de sajnos egyik sem megvalósítható.
Az államvasutak a holokausztban
2010. november 30.A francia államvasutak vezérigazgatója bocsánatot kért, amiért a cég a második világháború alatt olajozottan szállította az üldözötteket a náci haláltáborokba. A társaság korábban tagadta, hogy felelősség terhelte volna a deportálásokért, és most is üzleti érdekből szállt magába.
Propaganda algoritmussal
2010. november 27.A Google News automatikusan rangsorolja a híreket. Az emberi tényező kiiktatása azonban nem mindig eredményez objektív és elfogulatlan tájékoztatást. Olykor az antidemokratikus rezsimek állami hírügynökségeit helyezi előtérbe.
A pápa igazított veszélyes igazságán
2010. november 25.XVI. Benedek pápa nem aratott egyöntetű sikert, amikor kijelentette, hogy a gumióvszer egyes esetekben elfogadható az AIDS-fertőzés megelőzése érdekében. De azt bírálói is elismerik, hogy kijelentésével áttört egy falat.
A hatalom romlottá tesz
2010. november 23.A miniszterelnök alkotmányos válsága
2010. november 23.A kritikát rosszul tűrő miniszterelnök megbukik, mert a társadalom egyre több rétegével került szembe. A baloldali gyűjtőpárt azonban szintén súlyos válságban van. Az olasz politikai válságra új rendszer létrehozása lehet a válasz. A kérdés csak az, ki alkotmányozzon.
Halálos vakcinafrász
2010. november 21.Hála az internetnek, a fejlett országokban terjedő oltásellenes babona a harmadik világot is megfertőzte. Mivel ott eleve kevesebben jutnak hozzá a fontos vakcinákhoz, az ostoba elméletek életveszélyesek.
Garton Ash dicsérete, fenntartásokkal
2010. november 18.A nagy kelet-európai forradalmak krónikása bársonyos forradalomnál kevesebbel máig nem képes beérni. Az egykori antikommunista ellenzékiekkel ellentétben azonban az iszlamista elnyomatás bátor kritikusát nem emeli piedesztálra.
Személyre szabott kampány
2010. november 14.Az internetes adatgyűjtő cégek már nemcsak vásárlási szokásainkról és anyagi helyzetünkről, hanem vallási és politikai szimpátiánkról is listákat állítanak össze. Az amerikai kampánystábok megpróbálják kihasználni a lehetőséget.
Vérengzések emberbaráti segítséggel
2010. november 11.Eddig is tudtuk, hogy a segély többnyire nem eredményez társadalmi fejlődést, sőt, élősködő rétegek telepednek rá. De ez mind semmi. Az amerikai publicista arra gyanakszik, hogy az emberbaráti segítség miatt legalább annyian halnak meg, mint ahányan megmenekülnek.
Kína: a globalizáció visszaüt
2010. november 9.A nyitás politikájának meghirdetése óta eltelt harminc évben Kína a globális kereskedelemnek köszönhetően vált ismét meghatározó nagyhatalommá. Most viszont a globalizáció árnyoldalait is megtapasztalja.
Szétszabdalt globális falu
2010. november 7.Egyre többen vélik, hogy az internetes nyilvánosság nem a józan közép, hanem inkább a szélsőséges vélemények erősödésének kedvez. Legalábbis országos szinten. Az online lehetőségek elsősorban a kis közösségek demokratikus nyilvánosságát erősíthetik.
A Kelet jövendő uralma és a földrajz
2010. november 5.Miért uralja a Nyugat a világot? Nem biológiai, nem is kulturális vagy vallási okokból, hanem a földrajz szeszélye folytán. Ezt nem cáfolja, hogy a Nyugat uralma csupán két-háromszáz éve tart, és nem marad fenn örökké.
Szélsőjobb a toleranciáért
2010. november 1.Hollandiában, Dániában és Svédországban egyre sikeresebb a muzulmánellenes radikális jobboldal, de ez furcsamód mégsem azt jelenti, hogy a lakosság szakított volna hagyományos toleráns magatartásával.
Kinek ártott a titkok felfedője?
2010. október 31.A WikiLeaks októberben négyszázezer oldalnyi titkos iraki háborús feljegyzést hozott nyilvánosságra. A demokratikus átláthatóságra hivatkozik, kritikusai szerint azonban politikai érdekeket szolgál, és veszélyezteti az iraki békét.
Virtuális háborúk
2010. október 29.Az amerikai hadsereg videojátékokat fejleszt a toborzás és a gyakorlatozás céljára. Ezzel emberéleteket ment és pénzt spórol. Kritikus szakemberek viszont attól tartanak, hogy a virtuális harci gyakorlatok ledöntik a gyilkolással kapcsolatos érzelmi és morális gátakat.
Hitler és Sztálin közös műve
2010. október 29.A sztálini kommunizmus és a nácizmus nemcsak hogy egyaránt tömeggyilkos rendszer volt, hanem egyenesen megkönnyítették egymás dolgát. Külön-külön egyik sem okozott volna ekkora szenvedést és pusztítást.