Micron lesz-e Macronból?
2017. szeptember 19.A baloldali brit politológus hatalmas blöffnek tartja a francia elnök intenzív aktivizmusát. Úgy véli, hogy programja lejárt szavatosságú neoliberális megoldásokból áll. Franciaországban ezek után arról folyik a vita, hogy nem Marine Le Pen, a radikális jobboldali vezető híve-e a szerző.

Fogyasztói hipszter ellenkultúra
2017. szeptember 17.A feltörekvő nagyvárosi elit fiataljai tiltakoznak a hagyományos identitások és a szüleiktől örökölt hovatartozás ellen. Lázadásuk moralizáló, narcisztikus és hivalkodó fogyasztásban ölt testet, amely tovább mélyíti a társadalmi szakadékot.

Intézményes vallási türelem
2017. szeptember 14.Az amerikai szociológus szerint a vallási türelem eszméjének európai elterjedésében kevés szerepe volt a toleranciáról elmélkedő filozófusoknak. Annál nagyobb az erős központi államnak.

Fordított segélyezés
2017. szeptember 12.A baloldali liberális szerző felháborítónak tartja, hogy a multinacionális vállalatok a nyugati államok hallgatólagos beleegyezésével a segélyek sokszorosát szivattyúzzák ki a fejlődő országokból.

Szoborháború francia módra
2017. szeptember 10.Még csak most kezdődik. Amerikai mintára már van feketebőrű szervezet, amely tömeges szoborbontást javasol. A legújabb korig a francia történelemben ugyanis ritka volt a gyarmatosítást és a rabszolgaságot ellenző államférfi. Baloldali kritikusa kíméletet kér a szobroknak.

Szólásszabadság-korlátozás balról
2017. szeptember 7.A charlottesville-i összecsapások óta felerősödtek a szólásszabadság korlátozását szorgalmazó hangok a baloldalon. A korábban abszolút szólásszabadság-párti Amerikai Polgárjogi Unió is visszakozott.

Egy kozmopolita a világkormány ellen
2017. szeptember 5.A liberális amerikai professzor esküdt ellensége a nacionalizmusnak, és meggyőződése, hogy a migráció előtti korlátokat le kell bontani, de a világkormányt ő is rendkívül kártékony ötletnek tartja. Nemhogy nem oldaná meg, hanem még súlyosbítaná ugyanis a nemzetközi problémákat.

Történelmi emlékezetharc szordínóval
2017. szeptember 3.Az egyre hevesebb méretű Egyesült Államokbeli szoborharchoz képest az olaszországi emlékezetpolitikai csatározások békés huzakodásnak tűnnek, talán mert a fasizmusnak nincs már jelentős tábora, a kommunista párt utószervezeteinek viszont igen.

A polgárháború előutóérzete
2017. augusztus 31.Az amerikai polgárháború történésze aggasztónak tartja, hogy a mai politika kísértetiesen emlékeztet az amerikai polgárháborút megelőző évekre, és bármikor robbanhat.

Németországi vita a muszlim integrációról
2017. augusztus 29.A Bertelsmann Alapítvány az iszlám nagyobb nyilvános elismerését sürgeti, a muszlim bevándorlók integrációját elősegítendő. A liberális publicista nem ért egyet a javaslattal. Attól tart, hogy az iszlám elismerése a fundamentalisták malmára hajtja a vizet.

A neonácik és a politikailag semleges internet
2017. augusztus 27.A Charlottesville-i erőszak hatására számos internetes cég bojkottot hirdetett egy amerikai neonáci lappal szemben. Sokan üdvözölték a döntést, liberális szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a politikai cenzúrától megerősödhetnek az elhallgattatott fórumok.

Bolsevik ideológiai afrodiziákum
2017. augusztus 24.A progresszív professzor arról értekezik a New York Timesban, hogy a kommunizmusban a nőknek bizonyos szempontból jobb volt. Például a hálószobában, hála a gondoskodó és feminista államnak. Konzervatív kritikusai tajtékoznak, és ideológiai szerecsenmosdatással vádolják.

A posztfaktuális politika ’68 öröksége?
2017. augusztus 22.Az amerikai liberális szerző a hatvanas évek baloldali ellenkultúráját okolja a tényeken túli politizálás sikeréért. Úgy véli, hogy a hatvannyolcasok narcisztikus individualizmusa, relativizmusa, a hatalommal és a tekintéllyel szembeni bizalmatlansága készítette elő a terepet a posztfaktuális politikának – és vele Donald Trumpnak.

Nem születünk rasszistának, de…
2017. augusztus 20.Barack Obama volt amerikai elnök a charlottesville-i erőszak kapcsán azt írta, hogy a rasszizmust a társadalom tanítja az embereknek. Szociálpszichológiai kutatások szerint azonban éppen fordítva van: az elfogadást, a toleranciát kell tanítani, az idegenkedés a más embertípusoktól magától is megy.

Növekedés nélkül is van jólét
2017. augusztus 17.Az amerikai közgazdász szerint nem kell tartanunk a termelékenység stagnálásától. A termelékenységi mutatók és a GDP ugyanis egyre inkább alkalmatlanok a nemzet jólétének kifejezésére. Lehetséges növekvő jólét akkor is, ha a legfontosabb gazdasági mutatók stagnálnak.

Kit sújt a pozitív diszkrimináció?
2017. augusztus 15.Amerikában ismét heves vita bontakozott ki a pozitív diszkriminációval kapcsolatban. Egyre több fehér gondolja, hogy az etnikai sokszínűség szempontjának figyelembe vétele az egyetemi felvételin valójában a fehéreket sújtó fordított diszkrimináció.

A világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosa
2017. augusztus 13.A libertárius jogászprofesszor szerint a kínai kommunizmus szörnytetteit fel kell tárni és fel kell mutatni elrettentő példaként. Akárcsak a nácizmus rémtetteinek esetében, a kommunizmus kapcsán már csak azért is szükséges a múlt feltárása és az emlékezet, nehogy a borzalmak megismétlődjenek.

Csúf politikus is lehet sikeres
2017. augusztus 10.Az elmúlt években kutatások sora igazolta, hogy a vonzó emberek sikeresebbek. Újabb felmérések szerint azonban a csúfság is előnyös lehet. Hiába, a tudomány a kánikulában és az uborkaszezonban sem szünetel.

Ez lenne az aranykor?
2017. augusztus 8.Miközben statisztikák szerint az eddigi világok legjobbikában élünk, az emberek jelentős része fél a jövőtől és hanyatlásként éli meg a jelent. Az angol publicista mindazonáltal óv a túlzott optimizmustól.

Olaszország nemzeti érdek nélkül
2017. augusztus 6.Olaszország vezetői elfogadták, hogy a nemzetállamnak vége, és megpróbáltak feloldódni az Európai Unióban, de ennek az lett az eredménye, hogy más nemzeti érdekek érvényesülnek, az olaszok viszont magukra maradtak.
