Globalizáció és populizmus

2017. augusztus 3.

A bal- és jobboldali populizmus megerősödése miatt egyre több közgazdász emel szót a túlzásba vitt globalizáció ellen, köztük olyanok is, akik korábban a neoliberális szabadpiac hívei voltak. A brit liberális lap publicistája szerint a nemzetállami szuverenitás erősítésére van szükség.

CC Fabian Bromann

A pénzvilág erkölcse

2017. augusztus 1.

A pénzvilágot egészen a modern korig szigorú erkölcsi és vallási normák irányították. Az amerikai publicista szerint a gazdasági válság hatására ismét nagy igény van a bankokkal és a hitelezéssel kapcsolatos morális kérdések tisztázására.

CC Jeanne Menjoulet

Már kormányprogram a szabad nemválasztás

2017. július 30.

Nagy-Britanniában az esélyegyenlőségi miniszter azt javasolja, hogy az állampolgárok bármikor más neműre írathassák át magukat a születési anyakönyvben. Az egyik vélemény szerint ez logikus lépés a szabadságjogok érvényesítésének útján, a másik szerint pedig a szabadságfelfogás torzulása.

CC Ted Eytan

Kína erőpolitikája gyengeségből fakad

2017. július 27.

Kína nemhogy megoldaná a világ problémáját Észak-Koreával, hanem egyenesen jól jön neki a konfliktus. A magyar származású amerikai elemző szerint a kelet-ázsiai nagyhatalom erősnek akar látszani, ami a gyengék fegyvere, de ezzel egyben hátráltatja saját gondjainak megoldását.

CC Roman Harak

Megosztó pártrendszer

2017. július 25.

Az egyre mélyebb társadalmi és politikai ellentéteket általában a pártok intézményi válságával magyarázzák. Az amerikai politológus szerint azonban sem a pártok centralizációja, sem pedig demokratikusabbá tétele nem enyhíthet a polarizáción.

CC Johnny Silvercloud

A digitális demokrácia deficitje

2017. július 23.

Sokan vártak progresszív fordulatot az elmúlt évek interneten szervezett tömegtüntetéseitől. Ma már a baloldali aktivisták is szkeptikusabbak. Az internet valóban alkalmas a rapid politikai mozgósításra, de a sikeres politikához ennél sokkal több kell: valódi közösség- és hálózatépítés.

CC khalid albaih

Visszájára fordult progresszió

2017. július 20.

A társadalomtudományok szentélyeiből egyre inkább kiszorulnak a konzervatívok, sőt a mérsékelt progresszívok is. A radikális baloldali nézetek dominanciája tabukat teremt, amelyek akadályozzák a tudományt az igazság feltárásában.

CC Brendan Riley

Hogyan győzhető le a korrupció?

2017. július 18.

Az oxfordi közgazdász szerint a korrupció felszámolásához nem elég a megfelelő intézmények felállítása. Elkötelezett kormányfőre is szükség van, aki saját táborán belül sem nézi el a korrupciót, valamint hivatalnokrétegre, amely erkölcsi missziónak tekinti a köz szolgálatát.

CC US Senate

Miért éppen a Nyugat?

2017. július 16.

A Közel-Kelet még a 17. században is legalább olyan fejlettségi szinten volt, mint Nyugat-Európa. Utána viszont kulturális és gazdasági értelemben is egyre inkább leszakadt. Egy amerikai gazdaságtörténész szerint az ok a vallási intézmények politikai hatalma.

CC edwardhblake

Az elnöki forradalom esélyei

2017. július 13.

A francia filozófus megpróbálja tartalommal megtölteni az új köztársasági elnök tervezte „forradalmat”. Azt szeretné, ha Franciaországban oldódna a társadalmi hierarchia merevsége, mielőtt még az emberek végképp úgy éreznék, hogy nincs jövőjük.

CC Denis Bocquet

A liberálisok bevándorlási problémája

2017. július 11.

A tekintélyes amerikai liberális publicista szerint, amíg a liberálisok nem változtatnak doktriner bevándorláspárti politikájukon, nincs esélyük legyőzni a jobboldalt. Egyebek között az illegális bevándorlás teljes felszámolását és az asszimiláció támogatását javasolja a baloldalnak.

CC Tania Liu

Uberokrácia

2017. július 9.

Az állam egyre rendszeresebben veszi igénybe a nagytech-cégek fejlett technológiáját. A baloldali publicista szerint ennek a középosztály örül, a szegényebbek viszont nem. Az állami feladatok kiszervezése ugyanis számukra egyáltalán nem mindig előnyös.

CC Denis Fadeev

Hanyatló szólásszabadság

2017. július 6.

Mióta baloldali túlsúly van az amerikai egyetemeken, egyre gyakoribb, hogy jobboldali meghívott előadók nem szólhatnak a diákokhoz. A mérsékelt liberális szerző szerint a magyarázat a baloldali nemzetfelfogásban keresendő.

CC Victoria Pickering

Macropóleon vagy Macropierre?

2017. július 4.

A vezető francia baloldali lap és egy amerikai történész egyetért abban, hogy Macron megválasztása a francia társadalom és pártrendszer válságának a jele. Sokan a liberális demokrácia diadalát látják győzelmében, a szerzők viszont attól tartanak, hogy Macron radikális reformjai a jakobinus diktatúrát idéző forradalmi despotizmusba csaphatnak át.

CC Pietro Piupparco

A mesterséges intelligencia házimacskái leszünk?

2017. július 2.

A digitális elit mindent elkövet annak érdekében, hogy az algoritmusokat racionálisnak és objektívnek tekintsük, és minél inkább rájuk hagyatkozzunk. Ha azonban nem akarunk lemondani a politikai és az erkölcsi ítéletalkotás lehetőségéről, nem szabad bedőlnünk a technológiai semlegesség mítoszának.

CC Tecnalia

Amerikai szakítópróba

2017. június 29.

Amerika liberálisai és a konzervatívjai külön-külön világban élnek. A szó szoros értelmében: az ideológia, a kulturális, a gazdasági határok egybeesnek, és a világnézeti enklávék területileg is egyre inkább elkülönülnek. Nagyobb tagállami szabadság nélkül akár szét is szakadhat az Egyesült Államok.

CC Stephen Shepard

Vissza az asszimilációhoz?

2017. június 27.

A sokáig multikulturális nézeteket valló renegát holland politológus szerint ideje lenne átgondolni a bevándorlók integrációjának módszerét. A számok ugyanis nem igazolják, hogy a nyitottabb társadalmakban sikeresebb a beilleszkedés, mint a magasabb asszimilációs követelményeket támasztókban.

CC Pug50

Ez a populizmus még semmi

2017. június 25.

Az amerikai filozófus populistának tartja a Trump-jelenséget, abban az értelemben, hogy az új amerikai elnök személyes kultuszával mozgósított hátrányos helyzetű rétegeket. De ezek javakorabeli emberek, nem forgatják fel a világot. Bezzeg a fiatalok, ha valaki majd őket lázítja fel.

CC Glenn Halog

Az együttérzés is tilos?

2017. június 22.

A liberális író szembeszáll a progresszív mozgalmakban terjedő nézettel, hogy mindenki maradjon a saját kultúrájánál. A rasszizmushoz hasonlítja és a marginalizált csoportokhoz tartozók szempontjából is károsnak tartja a kultúra kisajátítására irányuló törekvést.

CC Alannah Giannino

Van-e út vissza a nemzetállamhoz?

2017. június 20.

Két konzervatív amerikai kutató reménytelen vállalkozásnak tartja az Európai Egyesült Államok eszméjét, márpedig az Európai Unió elvben ma is erre törekszik. Valójában az ellenkező irányú folyamat indult meg, habár az illetékesek nem merik bevallani.

CC Derek Bridges