Dzsihádisták sikerei Irakban

2014. június 24.

A szíriai és az iraki polgárháborúban európai önkéntesek is részt vesznek, köztük franciák százai. A vallási fanatikusok Irakban már a teljes szunnita övezetet ellenőrzés alatt tartják. Ennek az a fő oka, hogy a szunnita közösségek gyakran a szélsőséges iszlamistákban látják érdekeik egyedüli hiteles képviselőjét.

CC Marsmett Tallahassee

Futballjában él a nemzet

2014. június 22.

A labdarúgó világbajnokság kapcsán ismét virágzik a tudományos focializmus. Zenitjére hág a labdarúgás, illetve a nemzeti identitás, a multikulturalizmus és a nacionalizmus összefüggéseinek módszeres vizsgálata.

CC Ambernectar 13

Tandíj-hiperinfláció

2014. június 19.

A szédítő magasságba emelkedő egyetemi tandíjak azt tükrözik, hogy Amerikában megváltozott az egyetem funkciója: már nem közösségi célokat szolgál, hanem az egyénnek azt a törekvését, hogy ne a szűkös körülmények között élők soraiba kerüljön, hanem az anyagiakban bővelkedők közé.

CC thisisbossi

Ukrajna az orosz befolyási övezet része

2014. június 17.

A Nyugat elvesztette az ukrán játszmát, mert nem számolt a realitásokkal: Ukrajna Oroszországnak fontosabb, és Moszkva ezért nagyobb áldozatokra kész érte. A svájci professzor következtetése: abba kellene hagyni a kötélhúzást.

CC DonkeyHotey

Fehérgalléros proletariátus

2014. június 15.

A középosztály lecsúszása és elszegényedése ellenére sem lép fel szervezetten érdekeinek érvényesítéséért. A fiatal amerikai publicista C. Wright Mills munkáit felidézve azt állítja, hogy az ok a fehérgalléros alkalmazottak munkamoráljában és ethoszában keresendő.

CC Institute for Policy Studies

Európa fasizálódik?

2014. június 12.

Az európai szélsőjobboldali pártok szakértője szerint túlzás a radikális jobboldal földcsuszamlásszerű előretöréseként értékelni az európai parlamenti választások eredményét. Az újnak nevezett szélsőjobboldal egyáltalán nem új, és nem is olyan erős, mint azt a szenzációhajhász publicisták sugallják.

CC Ssolbergj

Konzervatív szó a jó államról

2014. június 10.

 

Az amerikai jobboldal a kormányzat túlterjeszkedése elleni fellépésében átesik a ló másik oldalára – figyelmeztet a neves konzervatív gondolkodó. Az értékes konzervatív hagyomány érvényesülését sérti, ha hirdetői az ésszerűség határain túl küzdenek mindenféle kormányzat ellen.

CC Policy Exchange

A politika még a régi

2014. június 8.

Sokak reményére rácáfolva, a legújabb technikai forradalom sem tette fölöslegessé a hagyományos kormányzást és politikát. A brit politológus szerint annyi mégiscsak változott, hogy a hivatásos politizálás egyre inkább befolyásos családok és egyetemi baráti körök privilégiumává válik.

CC Purple Wyrm

Amerikai orvosság a szélsőjobb áfiumra

2014. június 5.

A hírneves amerikai történész azt javasolja az európai baloldalnak, hogy ne az ukrán fasisztáktól rettegjen, hanem az Unión belüliektől, mert azok jóval többen vannak. A szélsőségek visszaszorításának szerinte az lenne a legjobb módja, ha Ukrajnának EU-tagságot ajánlanának.

CC Ivan Bandura

Szoknyás fiúk, szakállas nők évadja

2014. június 3.

A nantes-i gimnazista fiúk szoknyás felvonulása országos vihart kavart, és tovább mélyítette az ellentétet, amely a melegházasság tavalyi törvénybe iktatása óta élesen megosztja a francia közéletet. A konzervatív szerző szerint a diákokat félrevezeti a „gender-ideológia”, s ezért hiszik, hogy meg kell szüntetni a nemek közti különbséget.

CC Esc Austria

A semleges internet mítosza

2014. június 1.

 

Az információszabadság utóvédharcra szólító hívei szerint a semleges internet megszűnése a tőkeerős internetóriások dominanciáját erősítheti. A baj csak az, hogy a semleges internet sem kedvezett a kicsiknek.

CC Free Press

Több mint gázüzlet – birodalmi álom

2014. május 29.

A moszkvai elemző szerint Oroszország és Kína egyaránt ki akar törni a másodosztályú hatalom szerepköréből, és erre szövetkezik a nagyszabású gázszállítási megállapodással. Amerikai megfigyelők viszont úgy látják, hogy Oroszországot gazdasági hanyatlás fenyegeti, ezért kénytelen volt a reméltnél rosszabb feltételekkel megkötni a megállapodást.

CC Mark Turner

A Waffen SS-től a Nemzeti Frontig

2014. május 27.

Alig nyolcezer francia harcolt a Waffen SS kötelékében, a háborúban tehát nem játszottak jelentős szerepet. Pár évvel később, a szélsőjobboldal újjászervezésében annál inkább.

CC Bundesarchiv

A gránitba vésett alkotmány terhe

2014. május 25.

A tekintélyes amerikai alkotmányjogász szerint súlyos demokratikus deficitet okoz Amerikában, hogy az alkotmány csak rendkívül nehezen módosítható. Realista kritikusa szerint viszont éppen azért van szükség gránitszilárdságú alaptörvényre, mert az alapvető társadalmi kérdésekben sincs esély széles konszenzusra.

CC Kim Davies

A felejtés joga vagy cenzúra?

2014. május 22.

Az Európai Bíróság döntése értelmében az internetes keresők kötelezhetők rá, hogy kihagyják találati listáikból a személyiségi jogi szempontból aggályos oldalakat. Sokak szerint olyan precedens ez, amely utat nyit a cenzúrának és sérti a szólásszabadságot.

CC Miguel García

Tudományos rasszizmus?

2014. május 20.

Egyes tudósok szerint bizonyíték van rá, hogy a különféle embercsoportok genetikai állománya sok mindenben eltér, és ez valószínűleg eltérő magatartásra hajlamosítja őket. Veszedelmes területen járunk.

CC APS Museum

A házasságtörés gazdaságtana

2014. május 18.

Kutatások szerint a gazdasági válság nyomán nő a válások száma és egyre többen lépnek félre, hogy így kompenzálják a munkahelyi kudarcot és ellensúlyozzák az anyagi problémákat.

CC xiu xiu

Búcsú a fegyverektől?

2014. május 15.

A tekintélyes amerikai történész szerint a civilizációt a háború vitte előre. Egészen mostanáig. Az emberiség elérkezett egy olyan fejlettségi szintre, amikor a technika és a kultúra segítségével erőszak nélkül is fenntartható a fejlődés. Feltéve, hogy az elkövetkező néhány évtizedet sikerül túlélnünk.

CC nannyjean35

Reszkessetek, mert feltámad

2014. május 13.

A baloldali szerző szerint az amerikai középosztály már ma is süllyedőben van, és ha anyagi helyzete tovább romlik, lázadás fenyeget. Talán nem is baj, mert máskülönben az uralkodó elit nem lesz képes gátat szabni önnön kapzsiságának.

CC Eddie

Ketyegő nyugdíjbomba

2014. május 11.

Az elkövetkező évtizedekben súlyos gazdasági nehézségek várnak az elöregedő társadalmakra. Ez nemcsak a nyugati világra érvényes, hanem azokra a fejlődő országokra is, amelyekben hamarosan alulképzett generációk tömegei érik el a nyugdíjas kort.

CC Daniel Antal