Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Útkeresés osztályharc után

2009. szeptember 20.

A nagy pártok egyre inkább ugyanazokat a kiüresedett és közhelyes jelszavakat szajkózzák. A hagyományos társadalmi osztályok felbomlása óta nem tudják, hogy kiket és hogyan kellene megszólítaniuk.

Hányan haljanak meg egy tudósítóért?

2009. szeptember 18.

Erkölcsös-e az a brit újságíró, aki a nagy sztorira vadászva tálib fogságba esett, s akinek kalandja a tolmács életébe, kiszabadítása pedig egy katona életébe került? A legkevesebb, hogy a lapja legalább a költségeket méltóztasson viselni.

Amerika cserbenhagyja Közép-Európát?

2009. szeptember 17.

Az amerikai kormány stratégiai megfontolásból lefújta a rakétavédelmi pajzs Kelet-Európába tervezett bázisainak kiépítését. Elemzők szerint kétséges, hogy az Oroszországnak tett engedmény hozzájárul-e a térség biztonságának növeléséhez.

Nő nőnek farkasa

2009. szeptember 16.

A feminista eszmék nyugati győzelmében nagy szerepe volt a feketemunkát végző keleti nőknek: ők vették le a háztartás és a gyerekfelügyelet terhét a nyugati nők válláról, akik így karriert építhettek.

Kvótával az iskolai szegregáció ellen

2009. szeptember 15.

Megengedhetetlen az iskolák fokozódó gettósodása. Az elmélyülő szegregációnál még a kötelező kvótarendszer is jobb – véli az olasz publicista.

Féltsük-e a melegektől a házasságot?

2009. szeptember 13.

Még az is lehet, hogy a melegek házassága használ a család intézményének. Ők ugyanis legalább növekvő arányban szeretnének házasságban élni, miközben a különböző nemű párok körében egyre csökken a házasság vonzereje.

Fő az egészség. Hát a szabadság?

2009. szeptember 13.

Francia baloldali értelmiségiek és politikusok nyilvános vitát követelnek az influenza ellen tervezett intézkedésekről. A baloldali lap egyenesen attól tart, hogy a hatóságok a járvány örvén korlátozni akarják a szabadságjogokat.

Propaganda újságírás helyett

2009. szeptember 12.

A média jövedelmezőségének csökkenésével egyre kevesebb pénz jut a színvonalas és objektivitásra törekvő tényfeltárásra. Már a nagy hírtelevíziók is előszeretettel hagyatkoznak a pártaktivisták propagandájára.

Gyászkönnyek a győztes forradalomért

2009. szeptember 11.

Haiti rabszolganépe két évvel a nagy francia forradalom után lázadt fel és terjesztette ki az emberi egyenlőség fogalmát – a történelem során először – a fekete bőrűekre. Csakhogy kétszáz év múltán sem érezheti magát szabadnak.

Európai jólét hullahegyeken

2009. szeptember 10.

A modern közgazdászok jelentős része abból indul ki, hogy a béke és a jólét kéz a kézben jár. Két fiatal kutató szerint az európai jólétet az ipari forradalom előtti háborúknak és járványoknak köszönhetjük.

A szélsőjobb kitört a karanténból

2009. szeptember 9.

A brit középpártok korábban egyszerűen nem vettek tudomást a szélsőjobboldal létezéséről. Könnyen tehették, hiszen a radikálisok nem szerepelhettek a köztelevízióban. A júniusi EP-választások óta megváltozott a helyzet, és már nem dughatják homokba a fejüket.

Fölösleges vízbefúltak

2009. szeptember 7.

Az olaszok háromnegyede bíróság elé állíttatná azokat az afrikai menekülteket, akik túlélték rozoga bárkájuk hajótörését. A baloldali kommentátor szerint akkor kezdődött az erkölcsi züllés, amikor a parlamentben szalonképessé vált a rasszista párt, amiért a baloldal is felelős.

Egyéni felelősség a válságban

2009. szeptember 7.

Az amerikai jobboldal az öngondoskodás elvében hisz, például a magánbiztosítást pártolja a társadalombiztosítás helyett. Ám a válságban kiderült, hogy a magánbiztosítós rendszerben sem csak saját döntéseink következményeit kell viselnünk.

Berlusconi és a sajtó piszkos háborúja

2009. szeptember 6.

Az olasz miniszterelnököt azzal vádolják, hogy a sajtószabadságra tör. Ő viszont úgy érzi, hogy a sajtó összeesküdött ellene, s még az egyházat is szembefordította vele. A bíróságon, a reklámozóknál, valamint a családja tulajdonában lévő lapban indít ellentámadást.

Internettel az újinfluenza nyomában

2009. szeptember 5.

Az iskolakezdéssel kiújultak az újinfluenza-fertőzéssel kapcsolatos aggodalmak. Egyre több internetes alkalmazás próbálja megjósolni, hol alakulhat ki járvány.

Keresztes lovagok jobbról, balról

2009. szeptember 4.

A keresztény jobboldal azért vesztette el a kultúrharcot, mert egyre radikálisabbá váló követelései mögül a konzervatívok és a hívők egy része is kihátrált. Könnyen lehet, hogy a tudományosság nevében fellépő, egyre szektásabb liberális elitre is hasonló sors vár.

Üléspontok és álláspontok

2009. szeptember 3.

A hatalmi pozícióban lévők szabálykövetőbbek – erre a meghökkentő megállapításra jutott egy holland kutatócsoport. Tüzetesebb olvasás nyomán kiderül azonban, hogy esősorban akkor ragaszkodnak igazán az előírásokhoz, ha érdekeik nem diktálnak mást.

Atomfegyverkezéssel a leszerelésért?

2009. szeptember 1.

Az Egyesült Államok teljesen fölöslegesen küzd Irán és Észak-Korea atomhatalmi törekvései ellen – állítja Immanuel Wallerstein, a globalizációellenes mozgalom ideológusa. Szerinte akkor sem dőlne össze a világ, ha elterjednének a nukleáris fegyverek.

Agytékozlás

2009. szeptember 1.

Sokan hiszik, hogy a diplomás bevándorlók gazdasági előnyöket jelentenek a befogadó országok számára, és hogy minél képzettebb egy külföldi, annál könnyebben beilleszkedik. Egy nemrég megjelent felmérés szerint korántsem ilyen egyszerű a képlet.

Akiktől mindig csak elvesznek

2009. augusztus 30.

A válság éppen azokat az olaszokat sújtja leginkább, akik megmenthetnék az országot. Őket lehet szorongatni az adókkal. Ők a többség.  A kisebbség sem kis létszámú, csak az a baj, hogy az állami újraelosztásból él, és befolyásos.