Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A politikai válság árt az esőerdőnek

2006. november 10.

Mi a felelős az őserdő pusztulásáért? Az ipari fejlődés és a nyugati fogyasztó társadalmak? Vagy inkább az elmaradottság, szegénység és a feladatait ellátni nem képes állam?

Bence Györgytől búcsúzik Kovács András

2006. november 8.

Bence Györgyöt november 7-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti zsidó temetőben. A hvg.hu régi barátjának, Kovács Andrásnak, a CEU professzorának búcsúbeszédét közli.

Csütörtöktől újraindul a Metazin

2006. november 8.

A héten Bence Györgyre, a Metazin alapító főszerkesztőjéjre emlékeztünk. A Metazin csütörtöktől újraindul Betlen János és Pogonyi Szabolcs szerkesztésében.

A nagy nemzedék emblematikus figurája

2006. november 6.

„Nehéz felmérni, hogy Bence György váratlan, váratlanságában elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan halálával mekkora veszteség érte a hazai filozófiai tudományt, az egyetemi oktatást, és nem utolsósorban a közéletet.” Kelemen János Bence Györgyről.

A politikum sajátossága

2006. november 5.

„A közvélemény szemében a politika gyanús vállalkozás, a politikus kétes figura. De létezik egy olyan politikai filozófia is, amely magából a politikai életből, a politikától elválaszthatatlan konfliktusokból indul ki.” Bence György tavaly májusban tartott előadást a Mindentudás Egyetemén.

Interjú Bence Györggyel 2005-ből

2006. november 4.

Egy éve, tavaly októberben Novák Attila, a Szombat munkatársa beszélgetett Bence Györggyel.

Bence György temetése

2006. november 3.

Bence György temetése kedden, november 7-én 14 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti zsidó temetőben.

Emlékezés Bence Györgyre

2006. november 2.

Bence György halálával nem csupán a tudományos élet, a hazai filozófiai gondolkodás, hanem a politika és a politikára reflektáló értelmiség is veszteséget szenvedett – olvassuk a Hírszerzőn a Political Capital visszaemlékezését.

Bence György - politikusok sajtóközleményei

2006. november 1.

Gyurcsány Ferenc, Navracsics Tibor, Rajk László és Haraszti Miklós megemlékezési Bence Györgyről.

Bence György írásai és a vele készült interjúk

2006. november 1.

A Népszabadság Online dossziéba gyűjtötte a Bence György halálára írott megemlékezéseket, a Bence Györggyel készített interjúkat, valamint a lapban megjelent írásait.

Bence György intellektuális tisztessége

2006. október 30.

Bence György politikai filozófust elsősorban két dolog érdekelte. A politika elméleti vonatkozásai, és az elmélet politikai aspektusai. Eszmetörténeti előadásaiban az elméleti kérdéseket politikatörténeti kontextusban ragadta meg. Politikai elemzőként pedig a szélesebb elméleti összefüggésekre hívta fel a figyelmet. De mindkét területen ugyanaz a szellemiség jellemezte megnyilatkozásait.

Bence György (1941-2006)

2006. október 30.

Bence György, a Metazin alapító főszerkesztője 2006. október 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A konzervatív lap digitális forradalma

2006. október 28.

A Telegraph valósítja meg először azt a teljesen integrált szerkesztőséget, amelyben együtt állítják elő a nyomtatott és az online tartalmat, s egyenrangú a szöveg, a kép, a hang és a videoklip.

„Izrael-lobbi” Amerikában

2006. október 27.

Az Egyesült Államoknak ma már nem érdeke, hogy kitartson Izrael mellett. Ha mégis kitart, csak az Izrael-lobbi hatására teszi – állítják komoly tudósok. Régi-új zsidó világösszeesküvés-elmélet?

Pearl Harbor az űrben?

2006. október 26.

Bush elnök új űrpolitikai irányelveket hagyott jóvá. Amerika meg fogja akadályozni az ellenséges hatalmak űrbeli jelenlétét. A világ gúnyolódással vegyes felháborodással fogadta a bejelentést.

Virtuális személyiségi jogok

2006. október 25.

Az internetes cégek annyi adatot halmoznak fel rólunk, hogy a Stasit megenné a sárga irigység. Ők persze csak jót akarnak. De ha egyszer összegyűjtik az adatokat, előbb-utóbb vissza is élnek velük.

A jövő politikai botrányai

2006. október 25.

A holnap politikusai ma követik el ifjúkori ballépéseiket. Ez mindig így volt. De a mai kamaszok közszemlére teszik viselt dolgaikat. Gyakorlatilag örök időkre.

Exhibicionisták paradicsoma

2006. október 25.

Egyre népszerűbbek a blogok és az online közösségi oldalak. Végre bárki híres lehet, és nem csak röpke negyed órára. Csak aztán később nehogy megbánja.

A szolgáltató kiszolgáltat

2006. október 25.

Egy amerikai internetszolgáltató kiadta az előfizetői által használt keresőszavakat. A keresőszavak alapján hamarosan kiderült a felhasználók neve, lakhelye is. 

Egyéni felelősség, fél egészség

2006. október 24.

Az egészségügyi kiadások világszerte megállíthatatlanul nőnek. A kérdés nem az, hogy meg lehet-e úszni olcsóbban, hanem az, hogy ki állja a magas számlát.