Lehetséges, hogy az ellenállás fegyveres akciói több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hajtottak? Most, hogy a személyes visszaemlékezések helyét lassan a történelmi kutatások veszik át, lehet, hogy megfakul a maquizard-ok dicsfénye, de a fegyveres ellenállás erkölcsileg mégiscsak sokat adott Franciaországnak.

Németországban egyre többen aggódnak a média hitelvesztése miatt. Fölöslegesen, hiszen a számok nem igazolják, hogy csökkenne a sajtóba vetett bizalom. Arról nem is beszélve, hogy az egészséges szkepszis a demokratikus nyilvánosság része. Csak a diktatúrában nem kételkednek a sajtó szavahihetőségében.

Az amerikai munkásság létszámában zsugorodik és egyre romló életminőséggel küszködik. Ezt a réteget nevezik Amerikában középosztálynak, mert valamikor az volt, és egyben az amerikai demokrácia egyik legfőbb támaszának számított.

Nem tudjuk pontosan, pedig ahogy körülnézünk a világban, nem ártana tudni, hogy tehessünk ellene. Az biztos, hogy a fiatal férfiak evolúciós okokból hajlamosabbak a fanatizmusra, ezt a neurológus ékesszólóan elmagyarázza. De csak egy kisebbség lesz terrorista, és az a kérdés, mi teszi őket azzá.

Amerika kudarcot vallott, amikor távoli fejlődő országokban demokráciát akart meghonosítani. Talán azért is, mert demokrácián a liberális demokráciát érti.

A világ legtisztább energiaforrása is jelentős veszélyeket tartogat. A harmadik világ nagy vízerőművei karbantartás híján katasztrófával fenyegetnek. Zambiában és Irakban sürgős intézkedésekre van szükség.

A liberális szerző helyesli, hogy egyre több a női és a fekete főhős a népszerű filmekben. A politikai korrektség kritikusait azonban mindez aligha győzi meg.

Amerikában nő a vallási megosztottság. A politikai polarizáció azonban nem nő vele. A legfrissebb vallásügyi felmérés szerint van rá esély, hogy a hívők és az ateisták nézetei közeledjenek.

Szaakasvili volt grúz elnök pillanatnyilag ukrán állampolgár, és új országának legnépszerűbb politikusa. Ukránul nem tud, de a volt szovjet térségben ez nem akadály, mert oroszul is kitűnően el lehet boldogulni. Nyelvileg egységes nemzetállamok ugyanis nincsenek.

Libertárius értelmiségi körökben vitatják, mi nevezendő szélsőségesnek. A szélsőséges jelző Amerikában is egyre inkább sértőnek számít, de van olyan elemző is, aki büszkén vállalja, mert az „egyértelmű” és a „bátor” szinonimájának tekinti.

Kialakulóban van egy láthatatlan nemzetközi jogalkotó kaszt, amely egyre tágítja a nemzeti kormányok mozgásterét szűkítő szabályok körét, akkor is, ha a lakosság mást gondol minderről. Az ausztrál konzervatív szerző úgy látja, hogy a nemzetközi jog lassan szembekerül a néppel.

A világrend gyanúsan sok összetevőjéről kezd kiderülni, hogy nem képes már úgy működni, ahogy korábban. Közben Amerikában, háromnegyed évvel az elnökválasztás előtt, radikális, az eddigi rendszeren nagyjából kívül álló jelöltek vannak emelkedőben.

Amerika ábrándokat kerget külpolitikájában, és ezzel a világ számos térségében súlyosbítja a helyzetet. A nemzetközi tanulmányok professzora szerint a realista gondolkodókat kiszorítják a közbeszédből. Bírálója úgy véli, a cinikus reálpolitika még nagyobb bajt okozna.

A pesszimista jóslatairól híres internetguru szerint az államot kiiktató közösségi gazdaság képes lehet a piac hatékony működtetésére, a jóléti államot viszont aláássa.

Az Amerikában élő muszlim feminista szerző kulturális imperializmussal vádolja a szex-pozitív feministákat, akik szerinte rá akarják kényszeríteni az emancipáció támogatóira a szabados életmódot, és elvárnák, hogy az iszlám feministák is „muszlim vagina-monológokat” adjanak elő.

Valamikor a filozófia, „a bölcsesség szeretete” azt tekintette céljának, hogy a jobb élet útját kutassa. Mára egy a szaktudományok közül, és művelői részletkérdésekkel foglalkoznak, pedig közben tanítják a régi nagyokat, akik még a végső igazságokat keresték.

A német nácizmus történetének szaktekintélye antiszemitizmussal vádolja Mark Zuckerberg jótékonysági bejelentésének kritikusait. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztője szerint ez alaptalan vádaskodás, és az antiszemiták malmára hajtja a vizet.

A bevándorlók százezrei körüli európai konfliktusokról a radikális konzervatív szerzőnek és a radikális középutas elemzőnek egyaránt az jut eszébe, vajon ha Európában a közösségi identitásoké lesz a fő szerep, az Egyesült Államok képes lesz-e a különféle közösségeket ugyanúgy integrálni, mint a múltban.

Végül is Ausztria félelmei miatt robbant ki az első világháború – írja egy brit történész, és könyvét nagy elismeréssel méltatják a világsajtóban. Az Osztrák–Magyar Monarchia attól tartott, hogy a szlávság felrobbantja soknemzetiségű birodalmát, ezért indított háborút, de ezzel pontosan azt váltotta ki, amit el akart kerülni.

Az amerikai egyetemek hallgatói sorra követelik a rasszista és a rabszolgatartó politikusokról, egyebek között a Woodrow Wilson elnökről elnevezett intézmények nevének megváltoztatását. Identitáspolitikai túlérzékenység, avagy jogos követelés?