Az európai értelmiség megvetően nyilatkozik azokról a brit választókról, akik úgy határoztak, hogy Nagy-Britannia váljon ki az Európai Unióból. Az olasz szociológus szerint éppen ez a magatartás tette népszerűtlenné az Uniót.

Az Egyesült Államok hibázott, amikor ellenfélnek tekintette Oroszországot és fokozódó mértékben igyekezett meggyengíteni. Sőt, az amerikai külpolitika legendás sikertelensége közepette egyes jeles szakértők ezt tartják a legnagyobb melléfogásnak.

A Brexit nagy megrázkódtatás, de csak egy példa arra, hogy a megszokott állami és államközi keretek bizonytalanná válnak, és a társadalmakban a korábbinál mélyebb ellentétek keletkeznek. Az amerikai professzor szerint a fő ok a tartós béke.

A neves liberális kommentátor is fájlalja, hogy konzervatív emberből ritkán lesz professzor az amerikai egyetemeken, legalább is a humán területeken. A konzervatív szerző nyugtázza a korrekt álláspontot, már csak azt sajnálja, hogy magukon az egyetemeken ennek nyoma sincs.

Az egykor a liberális demokrácia végső győzelmét jósoló politológus ma azt reméli, hogy a népi elégedetlenség kikényszerítheti a fékek és ellensúlyok bénító hatásának mérséklését. Ez esetben meghozhatók azok a reformok, amelyek javíthatják a középosztály helyzetét. Mert a populizmust annak romlása hozta felszínre.

Az angol politológus szembeszáll azokkal a magyarázatokkal, amelyek a Brexitet a marginalizált rétegek pragmatikus érdekeiből vezetik le. Az elitek által lenézett elszakadáspártiakat önbecsülésük és az életük feletti irányítás visszanyerésének hiú ábrándja indította a józan önérdekkel ellentétes szavazatra.

Angliában a globalizáció vesztesei döntötték el a népszavazás sorsát. Nagy-Britannia azért lép ki az Európai Unióból, mert ezek a rétegek fellázadtak. Az ő természetes közegük a nemzetállam, és joggal remélnek tőle inkább védelmet, mint az összeurópai elittől.

A liberális publicista szerint Nagy-Britannia máig nem tudta feldolgozni világbirodalmi státuszának elvesztését. Míg a Brexit hívei a nemzeti identitásra hivatkoznak, az EU-pártiaknak nincsenek olyan szavaik, amelyek a választók szívére hatnak.

A német közgazdász szerint az újraelosztás túlburjánzása megfojtja a gazdasági növekedést, és szándékával szöges ellentétben növeli az egyenlőtlenséget. A megoldást azonban nem az állami szerepvállalás csökkentésében, hanem az infrastrukturális beruházásokban és az oktatás javításában látja.

Szakértők tíz éve egyfolytában attól féltik a közép-ázsiai muzulmán országokat, hogy ha majd a nyugati kivonulás után Afganisztán káoszba süllyed, rájuk is átterjed az összeomlás . Az afgán összeomlás még várat magára, de a Kaszpi-tengertől a mongol határig húzódó posztszovjet térségben máris recsegnek-ropognak az államok eresztékei.

A tekintélyes közösségelvű baloldali szociológus szerint az európai integrációt és a kozmopolitizmust erőltető értelmiség, élén a veterán baloldali Jürgen Habermasszal, a nagytőke érdekeit szolgálja, és a szélsőjobboldali pártok irányába tolja az elszegényedő és kiszolgáltatott rétegeket.

A Yale Egyetemen, ahol a szülők boldogan fizetnek évi 65 ezer dolláros tandíjat, angol szakos diákok hivatalos petícióban kifogásolják, hogy csupa fehér bőrű férfi műveit tanítja nekik az egyetem klasszikus angol irodalom címén.

Tudósok hatalmas apparátussal igyekeznek bizonyítani, hogy az emberi életnek a földi halállal vége, de az embereket nem tudják meggyőzni, mert mélyen gyökerezik bennük a hit, hogy lényünk legfontosabb része túléli a testünket. Egy kísérlet most azt bizonyította, hogy ez a hit nem tanult valami, hanem ösztönös.

A napi megélhetési gondokkal küzdő szerző szerint súlyos rendszerhibára utal, hogy az amerikaiak felének gyakorlatilag semmilyen megtakarítása nincs. Kritikusa viszont az eladósodás legfőbb okát az egyéni felelősségben és a középosztály státuszversenyében jelöli meg.

Az Egyesült Államokban országos mozgalom vádolja a rendőröket azzal, hogy könnyű szívvel eresztenek golyót fekete bőrű fiatalokba. Az eredmény: sokkal több afroamerikai lesz gyilkosság áldozata, mint korábban. De nem rendőrök végeznek velük, hanem az elbátortalanított rendőrök láttán felbátorodó bűnözők.

A demokrácia ősi problémája, hogy tájékozatlan emberek tömegei döntik el, kik hozzák a törvényeket és kik irányítsák a végrehajtó hatalmat. Ma már szó sem lehet vagyoni cenzusról, sem választási adóról, a választók vizsgáztatása viszont újra és újra szóba kerül. Kár, hogy megoldhatatlannak látszik.

Franciaországban erőszakos szélsőbaloldali mozgalom épült rá a munkajog szigorítása elleni szakszervezeti tiltakozásra. A filozófus úgy látja, hogy résztvevői értelmes gondolatoktól mentes szellemi terrort gyakorolnak, és büszkén vállalja a vádat, amelyet mindenkire rásütnek, aki (másként) gondolkodik: „Reakciós vagy!”

Csakugyan hódít-e az antiszemitizmus a brit Munkáspártban? Biztosan antiszemita-e, aki akár mégoly igazságtalanul is támadja Izraelt? Másfelől mindenki rasszista-e, aki – belülről – etnikumnak tekinti a zsidóságot? A bonyolult kérdések tisztázása szokás szerint elmarad.

Az internet segítségével elvileg bárki könnyen, gyorsan és olcsón hozzáférhet a tudományos kutatások eredményeihez. De csak elvileg. Miközben az egyetemek forráshiánnyal küzdenek, tudományos folyóiratok kiadói virágoznak. Az eredmény: az új tudományos eredmények csak nagy pénzért érhetők el.

New York város tanácsa előírja a munkaadóknak és a szolgáltatóknak, hogy minden munkatársukat és ügyfelüket úgy szólítsák, ahogy az illető választott nemi identitása megkívánja. A libertárius szerző kikéri magának, hogy az állam mondja meg neki, milyen kifejezéseket használjon.